A Nagy Hét olvasmányai: Nagy Péntek, Nagy (Királyi) Imaórák, Esti Istentisztelet

(Nagy Péntek reggel végzendők)

 

 

 

1. IMAÓRA

 

Ószövetségi olvasmány: Zakariás 11, 10–13

Ezeket mondja az Úr: Megragadom a szép pálcámat és elvetem azt, hogy felbontsam szövetségemet, melyet minden néppel kötöttem; és felbomlik azon a napon, és megismerik a kananeusok a Nékem őrzött juhokat, mert az Úr igéje ez. És így szólok hozzájuk: Ha jónak tűnik előttetek, adjátok meg a béremet, máskülönben ne tegyétek; és megállapították a béremet harminc ezüstpénzben. És szólott az Úr hozzám: Vesd azokat az olvasztó kemencébe, és meggondolom, helyes-e, hogy ilyen módon megpróbáltattam érettük. És vettem a harminc ezüstpénzt, és bedobtam az Úrnak házába, az olvasztó kemencébe, amint parancsolta nékem az Úr.

 

Apostol: Gal. 6, 14–18

Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés. Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének! Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én Jézus bélyegeit hordozom a testemen! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen.

 

Evangélium: Mt. 27, 1–56

Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.

Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát. A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez. Azután határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit ennyire becsültek Izráel fiai, és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.”

Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.

Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt, a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta őt, hogy megfeszítsék.

Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.

Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: Ez Jézus, a zsidók királya. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez! Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, hogy szolgáljanak neki. Közöttük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja.

 

 

 

3. IMAÓRA

 

Ószövetségi olvasmány: Ézsaiás 50, 4–11

Az Úr értelmes nyelvet adott nékem, hogy tudjam, mikor kell szót szólanom; felébresztett kora reggel, fült adott nékem a hallásra, és az Úr tanítása megnyitja füleimet, én pedig nem zúgolódom, sem ellent nem mondok. Hátamat korbácsolásra adtam, orcáimat ütésekre, arcomat pedig nem fordítottam el a köpések szégyenétől, és a fennséges Úr volt az én segítőm. Ezért meg nem szégyenültem, hanem olyanná tettem arcomat, mint a kemény szikla; és tudtam, hogy nem szégyenülök meg, mert közeledik az én Megigazítóm. Kicsoda az én vádlóm? Álljon elém mindjárt! És kicsoda az én kárhoztatóm? Közelítsen hozzám! Íme a fennséges Úr megsegít engem; kicsoda bántalmazhat engem? Íme ti mindnyájan mint a köntös elavultok, és a moly emészt el benneteket. Kicsoda közületek féli az Urat? Hallgasson az Ő szolgájának szavára. Kik a sötétségben jártok, és kiknek nincsen világosságtok, bízzatok az Úrnak nevében, és támaszkodjatok Istenre. Íme ti mindnyájan tüzet gyújtotok és erőt vesztek a lángon; járjatok tüzetek fényében és a lángban, melyet gyújtottatok. Énérettem történtek veletek mindezek; bánattal fogtok lepihenni.

 

Apostol: Róm. 5, 6–10

Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus az istentelenekért. Még az igazért is aligha halna meg valaki, bár a jóért talán még vállalja valaki a halált. Isten azonban a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Ha tehát már most megigazított minket az ő vére által, még inkább meg fog menteni minket a haragtól. Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltettünk Istennel Fia halála által, akkor, miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.

 

Evangélium: Mk. 15, 16–41

A katonák bevitték őt a palotába, azaz a helytartóságra, és összehívták az egész őrséget. Bíborszínű köpenyt adtak rá és tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya! Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.

Miután kigúnyolták, levették róla a bíbor ruhát, és felöltöztették a saját ruhájába. Majd kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, a cirénei Simont, Alexandrosz és Rúfusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye Jézus keresztjét. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, és mirhás bort adtak neki, de ő nem fogadta el. Keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor megfeszítették. Felirat is volt a kereszten az ellene szóló vádról, amely így szólt: A zsidók királya. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől. És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: „És a bűnösök közé sorolták.” Akik elmentek mellette, fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták maguk között az írástudókkal együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. A Krisztus, Izráel királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk! Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.

Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön, három óráig. Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: Elói, elói, lámá sabaktáni! – ami ezt jelenti: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, amikor ezt hallották, így szóltak: Íme, Illést hívja. Valaki elfutott, és ecettel megtöltve egy szivacsot, nádszálra tűzte azt, inni adott neki, és így szólt: Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye őt? Jézus pedig hangosan felkiáltva kilehelte a lelkét. Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé, akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.

 

 

 

6. IMAÓRA

 

Ószövetségi olvasmány: Ézsaiás 52, 13 – 54, 1

Ezeket mondja az Úr: Íme értelmes lesz az Én Szolgám, és felmagasztaltatik és megdicsőíttetik és fölemelkedik nagyon. Amiképen megborzadnak Tőled sokan, úgy elüt az emberektől a Te formád, és a Te ábrázatod az emberek fiaitól. Úgy elcsodálkozik Őrajta sok nemzet, és a királyok befogják szájukat, mert akiknek nem hirdettetett Felőle, látják, és akik nem hallottak Róla, tapasztalják. Uram, ki hitt a mi hallomásunknak, és az Úr karja kinek nyilatkozott meg? Hirdettük Felőle, hogy olyan, mint a gyermek Őelőtte, mint a gyökér a szomjas földben. Nincs Néki formája, sem ékessége; és láttuk Őt, és nem volt sem formája, sem szépsége; hanem becstelen az Ő formája, és elhagyatottabb minden emberek fiainál. Sebekkel borított ember Ő, és tudja viselni a betegséget, mert elfordult az Ő orcája, utálatossá lett, és nem gondoltunk Vele. Ő a mi bűneinket hordozza, és miattunk szenved fájdalmakat; és mi azt gondoltuk, hogy fájdalommal, sebekkel sújtja Őt az Isten és csapásokkal. Ő pedig megsebeztetett a mi bűneinkért, és megrontatott a mi törvényszegéseinkért. A mi békeségünkért van Őrajta a fenyíték, az Ő sebei által meggyógyultunk. Mindannyian mint a juhok eltévelyedtünk, ember eltévedt az ő útjáról. És az Úr átadta Őt a mi bűneink miatt, Ő pedig bántalmazásáért nem nyitja meg száját. Mint a juh leölésre vitetett, és mint ahogyan a bárány hangtalan nyírójával szemben, úgy nem nyitja meg száját. Alázatosságával oldatott fel az Ő ítélete, s az Ő nemzedékét ki fogja elbeszélni? Mert kiemeltetik a földről az Ő élete; az Én népem törvénytelenségeiért hurcoltatott a halálba. És odaadom a gonoszokat az Ő eltemettetéséért, és a gazdagokat az Ő haláláért; mert törvénytelenséget nem cselekedett, sem álnokság nem találtatott az Ő szájában; és az Úr megtisztítja Őt sebeitől. Ha megfizettek bűneitekért, lelketek hosszú életű ivadékot lát; és elveszi az Úr az Ő kezével lelkének fájdalmát, világosságot mutat meg Néki, és értelmessé teszi; megigazítja az igazt Az, aki sokakkal jót cselekedett és bűneiket hordozza. Ezért Ő sokakat kap örökségül, és részesedik a hatalmasok zsákmányából, akikért halálra adatott az Ő lelke, és a törvénytelenek közé számláltatott; és Ő sokaknak bűneit magára vette, és azok bűneiért adatott halálra. Örvendezz, óh meddő, aki nem szültél; ujjongj és kiálts, ki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint annak, akinek van férje.

 

Apostol: Zsid. 2, 11–18

Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni, amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” És ismét: „Én őbenne reménykedem”, majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.” Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel. Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

 

Evangélium: Lk. 23, 32–49

Két gonosztevőt is vittek, hogy vele együtt végezzék ki őket. Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől. Jézus pedig így könyörgött: Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek! Azután sorsvetéssel megosztoztak ruháin. A nép ott állt, és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja! Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki, és így szóltak: Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat! Felirat is volt a feje fölött, görög, latin és héber betűkkel írva: Ez a zsidók királya. A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Tizenkét órától három óráig sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig középen kettéhasadt. Ekkor Jézus hangosan felkiáltott: Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet! És ezt mondva meghalt. Amikor a százados látta, hogy mi történt, dicsőítette Istent, és így szólt: Ez az ember valóban igaz volt. És az egész sokaság, amely erre a látványra összeverődött, amikor látta a történteket, mellét verve tért haza. Jézus ismerősei pedig mindnyájan és az őt Galileától fogva követő asszonyok távolabb állva szemlélték mindezt.

 

 

 

9. IMAÓRA

 

Ószövetségi olvasmány: Jeremiás 11, 18 – 12, 5; 9–11; 14–15

Uram, tudasd velem és tudni fogom. Akkor láttam az ő törekvéseiket, de én, mint az áldozatra hajtott ártatlan bárány, nem tudtam. Rólam gonosz terveket szőttek, mondván: Jertek, tegyünk fát az ő kenyerébe, és töröljük el őt az élők földjéről, hogy még a neve se említtessék többé. Seregeknek Ura, aki igazságosan ítélkezel, és vizsgálod a veséket és a szíveket, láttasd velem a Te bosszúdat őrajtuk, mert Teelőtted tártam fel igazságomat. Ezért ezeket mondja az Úr az Anathothból való férfiaknak, akik követelik az én lelkemet, mondván: Ne prófétálj az Úr nevében, mert meghalsz a mi kezünk által. Ezért ezeket mondja a Seregek Ura: Íme Én meglátogatom őket; ifjaik kard által halnak meg, fiaik és leányaik pedig éhen vesznek; és senki sem marad meg közülük, mert bajt zúdítok Anathoth lakóira meglátogattatásuk esztendejében. Igazságos vagy, Uram, mert védekezhetem Előtted; de ítéleteidről hadd szóljak Hozzád. Miért szerencsés az istentelenek útja? Mindenben bővelkednek azok, akik semmibe veszik a hűtlen tetteket; elültetted őket és meggyökereztek, gyermekeket nemzettek és gyümölcsöt hoztak. Közel vagy Te az ő szájukhoz, de messze a veséjüktől. És Te, Uram, ismersz és látsz engem, és megpróbáltad az én szívemet a Te színed előtt; gyűjtsd össze őket, mint a leölésre szánt juhokat, készítsd el őket leölésük napjára. Meddig gyászoljon még a föld, és száradjon a mezőnek minden füve a benne lakók gonoszsága miatt? Kipusztultak a barmok és a madarak, mert így szóltak azok: Nem látja meg Isten a mi utainkat; lábaid futnak és kifárasztanak téged. Gyűjtsétek egybe a mezőnek minden vadjait, és jöjjenek, hogy egyenek. Sok pásztor pusztította az én szöllőmet, meggyalázták osztályrészemet, járhatatlan pusztasággá tették drága örökségemet, semmivé foszlott az. Azért ezeket mondja az Úr minden gonosz szomszédaimról, akik hozzányúltak az én örökségemhez, amelyet elosztottam az én népemnek, Izráelnek: Íme Én kiszakítom őket az ő földjükről, és Juda házát is kiragadom közülük; és miután kiragadom, visszahozom őket és megkönyörülök rajtuk, és visszahelyezem őket, mindegyiküket az ő örökségébe, és mindegyiküket az ő földjére.

 

Apostol: Zsid. 10, 19–31

Mivel tehát, testvéreim, bízhatunk abban, hogy bemehetünk a szentélybe Jézus Krisztus vére által, azon az új és élő úton, amelyet ő nyitott meg előttünk a kárpit, vagyis az ő teste által; és mivel nagy papunk van az Isten háza felett: járuljunk azért oda igaz szívvel és teljes hittel, mint akiknek a szíve megtisztult a gonosz lelkiismerettől, a testét pedig megmosták tiszta vízzel. A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk, mert hű az, aki ígéretet tett. Ügyeljünk arra, hogy egymást szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk. Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogyan egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja? Mert ismerjük azt, aki így szólt: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek.” És ismét: „Az Úr megítéli az ő népét.” Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.

 

Evangélium: Jn. 19, 23–37

A katonák pedig, amikor megfeszítették Jézust, fogták felsőruháit, elosztották négy részre, mindegyik katonának egy részt. Fogták köntösét is, amely varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ezt mondták egymásnak: Ezt ne szakítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, hogy kié legyen! Így teljesedett be az Írás: „Elosztották ruháimat maguk között, és köntösömre sorsot vetettek.” Ezt tették a katonák. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nővére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Amikor Jézus meglátta, hogy ott áll anyja és az a tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: Asszony, íme, a te fiad! Azután így szólt a tanítványhoz: Íme, a te anyád! És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.

Jézus ezek után, tudva, hogy már minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: Szomjazom. Volt ott egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”

 

 

 

ESTI ISTENTISZTELET

 

1. ószövetségi olvasmány: Exodus 33, 11–23

Szólott az Úr Mózeshez színről-színre, ahogyan ember szól a barátjához; és amikor elbocsáttatott a táborba, a szolgálatát végző ifjú Józsué, Nun fia, nem távozott el a sátorból. És mondotta Mózes az Úrnak: Íme Te ezt mondod nékem: vezesd fel ezt a népet; de nem jelentetted ki nékem, kit küldesz el velem. Temagad pedig mondottad nékem: ismerlek téged mindeneknél inkább, és kegyelmed van Énnálam. Ha tehát kegyelmet találtam Előtted, jelentesd meg magadat nékem, hogy megismerjelek Téged, és kegyelmet találván Előtted, megtudjam, hogy a Te néped ez a nagy nemzet. És ezt mondja néki az Úr: Magam járok majd előtted, és megnyugtatlak téged. Mózes pedig így szólt: Ha Temagad nem jársz velünk, ne vezess fel engem innen. Mert hogyan lenne nyilvánvalóvá, hogy kegyelmet találtunk Nálad én és a Te néped, ha nem abból, hogy velünk jársz? És megdicsőíttetem én és a Te néped minden nemzeteknél inkább, amelyek a földön vannak. Mondotta pedig az Úr Mózesnek: Ezt az igédet is, amelyet mondottál, megcselekszem; mert kegyelmet találtál Előttem, és mindeneknél inkább ismerlek téged. És mondja Mózes: Mutasd meg nékem a Te dicsőségedet. És szólott az Úr: Én előtted járok dicsőségemben, és kiáltom az Én nevemben: az Úr van előtted; és irgalmazok, akinek irgalmazok, és könyörülök, akin könyörülök. És mondotta: Orcámat azonban meg nem láthatod, mert az ember csak addig marad életben, amíg meg nem látja az Én orcámat. És mondotta az Úr: Íme van hely Nálam, állj a kősziklára; amíg átvonul az Én dicsőségem, a kőszikla hasadékába helyezlek, és kezemmel betakarlak amíg átvonulok, és elveszem kezemet, és akkor megláthatsz hátulról, de orcámat meg nem láthatod.

 

2. ószövetségi olvasmány: Jób 42, 12–17

Megáldotta az Úr Jób életének végét, jobban, mint annak elejét. Lett pedig néki jószága: tizennégyezer juh, hatezer teve, ezer pár igásökör és ezer szamárkanca. Született pedig néki hét fia és három leánya. És az elsőt elnevezte Imerának, a másodikat Kassziának, a harmadikat pedig Amalthea szarvának. És nem találtatott Jób leányainál szebb az ég alatt; és atyjuk örökséget is adott nekik a testvérek között. Élt pedig Jób a csapás után még százhetven évig, és összesen megélt kétszáznegyvennyolc esztendőt. És meglátta Jób a fiait, és fiainak fiait a negyedik nemzedékig; és elhunyt Jób öreg korban, napjainak teljében. Megíratott pedig, hogy újra feltámad azokkal, akiket az Úr feltámaszt. Őróla magyarázza a szír könyv, hogy Auszitisz földjén lakott, Idumea és Arábia határán, előzőleg pedig Jóbáb volt a neve. Arab nőt véve feleségül, az fiút szült, akinek Ennon lett a neve. Néki magának Záre volt az atyja, Ézsau fiának a fia, anyja pedig Voszorra, úgyhogy ötödik volt Ábrahámtól számítva.

 

3. ószövetségi olvasmány: Ézsaiás 52, 13 – 54, 1

(Lásd a 6. imaórában)

 

Apostol: I. Kor. 1, 18 – 2, 2

Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. Mert meg van írva: „Véget vetek a bölcsek bölcsességének, és az értelmesek értelmét semmivé teszem.” Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világ vitázója? Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? Mivel tehát a világ a saját bölcsessége útján nem ismerte meg Istent a maga bölcsességében, tetszett Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözítse a hívőket. És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Mert az Isten „bolondsága” bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten „erőtlensége” erősebb az emberek erejénél. Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt, azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.”

Én is, amikor megérkeztem hozzátok, testvéreim, nem úgy érkeztem, mint aki ékesszólás vagy bölcsesség fölényével hirdeti nektek az Isten bizonyságtételét. Mert úgy határoztam, hogy nem tudok közöttetek másról, csak Jézus Krisztusról, róla is mint a megfeszítettről.

 

Evangélium: Mt. 27, 1–38; Lk. 23, 39–43; Mt. 27, 39–54; Jn. 19, 31–37; Mt. 27, 55–61

Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra adják őt. Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.

Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el. De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát. A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez. Azután határozatot hoztak, és megvásárolták belőle a Fazekasmezőt, az idegenek számára temetőnek. Ezért hívják ezt a mezőt a mai napig Vérmezőnek. Ekkor teljesedett be Jeremiás próféta mondása: „És vették a harminc ezüstöt, a felbecsültnek árát, akit ennyire becsültek Izráel fiai, és odaadták a Fazekasmezőért, ahogyan megparancsolta nekem az Úr.”

Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus pedig ezt felelte: Te mondod. De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt. Akkor így szólt hozzá Pilátus: Nem hallod, mennyi mindennel vádolnak? Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.

Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak. Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak. Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak? Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki. Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta. A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el. A helytartó újra megkérdezte őket: Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon? Azok ezt mondták: Barabbást. Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan azt kiáltották: Keresztre vele! Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Keresztre vele! Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt, a zavargás még nagyobb lesz, vizet hozatott, a sokaság előtt megmosta a kezét, és így szólt: Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. A ti dolgotok! Az egész nép így kiáltott: Az ő vére mirajtunk és a mi gyermekeinken! Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta és átadta őt, hogy megfeszítsék.

Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele.

Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába és elvitték, hogy keresztre feszítsék. Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet. Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem akart inni belőle. Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték. Feje fölé függesztették az ellene szóló vádat, ezzel a felirattal: Ez Jézus, a zsidók királya. Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is! De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Majd így szólt: Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a te királyságodba! Jézus így felelt neki: Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban.

Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták és ezt mondták: Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről! Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták, az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben, szabadítsa meg most, ha kedveli őt; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok. A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség támadt az egész földön. Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: Éli, éli, lámá sabaktáni, azaz: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: Illést hívja. Egyikük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki. De a többiek ezt mondták: Hagyd csak, lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse őt. Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét. És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek. Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek és így szóltak: Bizony, Isten Fia volt ez!

Mivel péntek volt, a zsidók nem akarták, hogy a holttestek szombaton a kereszten maradjanak; az a szombat ugyanis nagy ünnepnap volt. Arra kérték tehát Pilátust, hogy törjék el a lábszárcsontjukat, és vegyék le őket. Ezért odamentek a katonák, és eltörték az egyik, majd a másik vele együtt megfeszített ember lábszárcsontját. Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”

Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték mindezt. Ezek Galileából követték Jézust, hogy szolgáljanak neki. Közöttük volt a magdalai Mária és Mária, Jakab és József anyja, valamint Zebedeus fiainak anyja.

Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott. A sír bejáratához egy nagy követ hengerített, és elment. Ott volt pedig a magdalai Mária és a másik Mária, akik a sírral szemben ültek.