Ószövetségi olvasmányok a Nagy Böjt hétköznapjain (6. hét, hétfő)

Ézsaiás 48, 17 – 49, 4

Így szól az Úr, a te megváltód, Izrael Szentje: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki tanítalak téged, hogy hasznodra váljék, aki vezetlek az úton, amelyen járnod kell. Ha figyeltél volna parancsaimra, olyan volna békességed, mint a folyam, és igazságod, mint a tenger hullámai; ivadékod annyi volna, mint a föveny, és méhed sarja annyi, mint homokszemei; nem veszne ki és nem tűnne el neve színem elől.

Menjetek ki Babilonból, meneküljetek a káldeaiak közül! Ujjongó hangon hirdessétek, adjátok tudtul ezt, terjesszétek el a föld végéig! Mondjátok: „Megváltotta az Úr szolgáját, Jákobot!” Nem szomjaztak, amikor a pusztában vezette őket, kősziklából fakasztott vizet nekik; meghasította a kősziklát, és folytak a vizek. Nincs békességük az istenteleneknek – mondja az Úr.

– Hallgassatok rám, szigetek, és figyeljetek, népek, a távolból! Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva, anyám méhétől emlegette nevem. Olyanná tette számat, mint az éles kard, keze árnyékában rejtett el engem; olyanná tett, mint a hegyes nyíl, tegzébe dugott engem. Így szólt hozzám: „Szolgám vagy, Izrael, benned fogok megdicsőülni.” De én azt mondtam: „Hasztalan fáradoztam, hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet. De igazságom az Úrnál van, és munkám jutalma Istenemnél.”

 

Genezis 27, 1–41

Amikor Izsák megöregedett, és a szeme elhomályosodott, úgy, hogy már nem látott, hívatta idősebb fiát, Ézsaut, és azt mondta neki: „Fiam!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Ekkor az apja azt mondta neki: „Látod, megöregedtem, s nem ismerhetem halálom napját. Fogd a fegyvereidet, a tegezt meg az íjat, menj ki a mezőre, és ha elejtesz valamit a vadászaton, készíts belőle nekem ételt, úgy, amint tudod, hogy szeretem! Aztán hozd el, hogy egyek, és megáldjon téged a lelkem, mielőtt meghalok!” Rebekka meghallotta, hogy Izsák a fiával, Ézsauval beszél. Mihelyt kiment Ézsau a mezőre, hogy zsákmányt ejtsen, és feláldozza, Rebekka így szólt a fiához, Jákobhoz: „Hallottam, amint atyád beszélt bátyáddal, Ézsauval, és azt mondta neki: ’Hozz nekem vadászatodból, készíts belőle ételt, hogy egyek, és megáldjalak az Úr előtt, mielőtt meghalok!’ Most tehát, fiam, hallgasd meg szavam, amit parancsolok neked: menj el a nyájhoz, hozz nekem két igen jó kecskegidát, hogy ételt készítsek belőlük atyádnak, olyat, amilyet szeret, hogy amikor beviszed atyádhoz, és megeszi, téged áldjon meg, mielőtt meghal!” Ő azt felelte neki: „Tudod, hogy Ézsau, a bátyám szőrös ember, én meg csupasz vagyok. Ha atyám megtapogat és megismer, félek, azt gondolja, hogy gúnyt akartam űzni belőle, és áldás helyett átkot vonok magamra.” Anyja azonban azt mondta neki: „Énrám szálljon az az átok, fiam! Csak hallgass szavamra, menj el, és hozd ide, amit mondtam!” El is ment tehát, elhozta, és odaadta anyjának. Az elkészítette az ételt, úgy, amint tudta, hogy atyja szereti, aztán felöltöztette őt Ézsau legjobb ruháiba, amelyek nála voltak a házban, s a kecskegidák bőrével körülvette kezét, és befödte a csupasz nyakát. Aztán az ételt meg a kenyeret, amelyet készített, odaadta a fiának, Jákobnak a kezébe. Ő bement atyjához, és így szólt: „Atyám!” Az így válaszolt: „Hallgatlak! Ki vagy te, fiam?” Jákob erre azt mondta apjának: „Én vagyok elsőszülötted, Ézsau! Úgy cselekedtem, ahogy parancsoltad nekem. Kelj fel, ülj le, és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.” Ám Izsák újra szólt a fiához: „Hogy találtad ezt ilyen hamar, fiam?” Jákob azt felelte: „Az Úr, a te Istened akarata volt, hogy hamar elém jöjjön, amit kerestem!” Izsák erre így szólt Jákobhoz: „Gyere csak ide, hadd tapogassalak meg, fiam, s hadd győződjem meg, te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem!” Ő odament apjához. Izsák megtapogatta, és így szólt: „A hang ugyan Jákob hangja, de a kéz az Ézsau keze!” Nem ismerte meg, mert a szőrös kezei jobban hasonlítottak Ézsaura. Meg akarta tehát őt áldani, ezért megkérdezte tőle: „Te vagy az én fiam, Ézsau?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok.” Erre így szólt: „Akkor hozd ide nekem az ételt a vadászatodból, fiam, hogy megáldjon téged a lelkem!” Ő odavitte, s mikor azt elfogyasztotta, bort is nyújtott neki. Miután megitta, Izsák, az ő atyja azt mondta neki: „Gyere ide hozzám, és csókolj meg, fiam!” Ő odament, és megcsókolta. Erre aztán, mihelyt megérezte ruhái illatát, megáldotta őt ezekkel a szavakkal: „Íme, olyan az én fiam illata, mint a dús mező illata, amelyet az Úr megáldott. Adjon neked Isten az ég harmatából s a föld kövérségéből, bőséget a gabonából és a borból. Népek szolgáljanak neked, nemzetségek boruljanak eléd: légy ura testvéreidnek, és anyád fiai hajoljanak meg előtted. Aki átkoz téged, legyen átkozott, s aki megáld téged, teljen el áldással!” Alighogy Izsák befejezte Jákob megáldását, és Jákob alig ment ki apjától, Izsáktól, megjött Ézsau, a testvére. Elkészítette az ételt a vadászatból, bevitte apjának, és így szólt: „Kelj fel, atyám, s egyél fiad vadászatából, hogy megáldjon engem a te lelked!” Apja, Izsák erre megkérdezte tőle : „Hát te meg ki vagy?” Ő azt felelte: „Én vagyok elsőszülött fiad, Ézsau.” Nagyon megrémült erre Izsák, és csodálkozva kérdezte: „Akkor ki volt az, aki az előbb, mielőtt te jöttél, a vadat, amelyet ejtett, elhozta nekem, úgyhogy én ettem mindenből? Őt áldottam meg, és ő lesz az áldott!” Amikor Ézsau meghallotta apja szavait, mélységesen elkeseredve és nagy hangon kiáltva kérlelte apját: „Áldj meg engem is, atyám!” Ő azonban azt mondta: „Az öcséd eljött álnokul, és elvette áldásodat!” Erre ő azt mondta: „Méltán nevezték el Jákobnak, mert íme, másodízben csalt meg engem: a múltkor elvette elsőszülöttségemet, most meg másodszor: alattomban ellopta áldásomat!” Aztán megkérdezte: „Nem tartottál fenn nekem valamiféle áldást?” Izsák azt felelte: „Uraddá tettem őt, minden testvérét az ő szolgálata alá vetettem, gabonával és borral őt láttam el. Ezek után mit tehetnék még veled, fiam?” Ézsau megkérdezte apját: „Csak ez az egy áldásod van, atyám? Könyörgöm, áldj meg engem is!” Mivel nagyon jajgatott és sírt, Izsák megszánta, és azt mondta neki: „A zsíros földektől távol lesz lakásod, és távol az ég fentről jövő harmatától. Kardod által fogsz élni, s szolgálsz az öcsédnek, de eljön az idő, mikor nekifeszülsz, és lerázod igáját nyakadról.”

Ézsau ezért örökre megharagudott Jákobra az áldás miatt, amellyel apja megáldotta. Azt mondta magában: „Majd eljönnek atyám meggyászolásának napjai, aztán majd megölöm Jákobot, az öcsémet.”

 

Példabeszédek 19, 16–25

Aki megtartja a parancsot, megóvja lelkét, aki elhanyagolja útját, halállal bűnhődik. Aki megkönyörül a szegényen, az Úrnak ad kölcsön, s ő megfizet neki tettéért. Fenyítsd meg fiadat, és ne veszítsd el reményedet, de nehogy arra gondolj, hogy megöld! Ha türelmetlen, viselje csak bűnhődését, sőt, hogy megmentsd őt, szolgálj még ráadással! Hallgass jó tanácsra, és fogadj el intést, hogy végtére bölcs légy! Sokféle terv van az ember szívében, de csak az Úr akarata a helytálló! A szűkölködő ember irgalmas, és többet ér a szegény, mint a hazug férfi. Az Úr félelme életre vezet, mellette jóllakottan, baj nélkül lehet megpihenni. A lusta a tálba mártja kezét, de a szájához már nem emeli. Ha az arcátlant megvered, tanul belőle a balga, ha pedig az okost megfedded, okulást merít.