Ószövetségi olvasmányok a Nagy Böjt hétköznapjain (4. hét, péntek)

Ézsaiás 29, 13–23

Így szól az Úr: „Mivel ez a nép a szájával közeledik hozzám, és ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem, és félelmük irántam csak betanult emberi parancs, azért, íme, én ismét ’csodásan’ bánok ezzel a néppel, igen ’csodásan’: elvész bölcseinek bölcsessége, és okosainak okossága eltűnik.” Jaj azoknak, akik mélyen el akarják rejteni az Úr elől szándékaikat! Tetteiket sötétben teszik, és azt mondják: „Ki lát minket, és ki ismer bennünket?”

Ferde a ti gondolkozástok! Talán mint az agyag, olyannak számít a fazekas, hogy az alkotás azt mondhatná alkotójáról: „Nem ő alkotott engem”, és a megformált mű azt mondhatná formálójáról: „Nincs esze”?

Íme, még egy kevés kis idő, és Libanon gyümölcsöskertté változik, a gyümölcsöskert pedig hatalmas erdővé. Meghallják majd azon a napon a süketek a könyv igéit, s a homály és sötétség után a vakok szeme látni fog. Az alázatosak egyre jobban örvendeznek az Úrban, és a szegény emberek Izrael Szentjében ujjonganak. Mert vége lesz az erőszakosnak, és eltűnik az öntelt, kipusztulnak mind, akik gonoszságon törik fejüket; akik vétkesnek nyilvánítják szavukkal az embereket, az ítélőnek tőrt vetnek a kapuban, és hamis ürügyekkel elutasítják az igazat. Így szól Jákob házához az Úr, aki megváltotta Ábrahámot: „Most már nem szégyenkezik Jákob, és most már nem sápad el az arca, hanem, ha meglátja gyermekeit, kezem művét körében, szentnek mondják nevemet, szentnek mondják Jákob Szentjét, és Izrael Istenét félik.

 

Genezis 12, 1–7

Mondá az Úr Ábrahámnak: Menj ki a földedről és rokonságod közül és atyádnak házából, és jöjj arra a földre, amelyet megmutatok néked; és nagy nemzetté teszlek, és megáldalak, és felmagasztalom nevedet, és áldott leszel. És megáldom azokat, akik áldanak téged, és megátkozom átkozóidat; és megáldatnak tebenned a földnek minden nemzetségei. És elment Ábrahám, ahogyan az Úr megmondotta néki, és Lót is vele ment. Ábrahám pedig hetvenöt esztendős volt, amikor kivonult Hárránból. És vette Ábrahám Sárát, az ő feleségét, és Lótot, testvérének fiát, és minden vagyonukat, amelyet szereztek, és minden élőt, amire Hárránban szert tettek; és kivonultak, hogy Kánaán földjére menjenek. És átvonult Ábrahám az országon hosszában, egészen Sikhém vidékéig, a magas tölgyig. Akkor még kánaániak laktak azon a földön. És megjelent az Úr Ábrahámnak, és ezt mondta neki: A te magodnak adom ezt a földet. És oltárt épített ott ő az Úrnak, aki megjelent néki.

 

Példabeszédek 14, 15–26

Az együgyű ember minden beszédnek hisz, az okos pedig mindent megfontol. A bölcs fél a rossztól és elkerüli, a balgatag pedig önmagában bizakodva, a törvénytelennel keveredik. A hirtelen haragú meggondolatlanul cselekszik, az okos ember pedig sokat eltűr. A balgatagok rosszat örökölnek, az okosak pedig uralják az értelmet. Leborulnak a rosszak a jók előtt, és a gonoszok tisztelik az igazak kapuit. A szegényeket még a barátaik is meggyűlölik, de a gazdagoknak sok a barátjuk. Aki megveti a nincsteleneket, vétkezik; boldog pedig az, aki irgalmas a szegényekhez. A tévelygő igaztalanok rosszat kovácsolnak, de irgalmat és igazságot kovácsolnak a jók. Nem ismerik az irgalmat és a hűséget a rossz kovácsolói, de jótétemény és hűség van a jót kovácsolóknál. Minden fáradozó hasznot talál, az élveteg és az érzéketlen pedig szükséget szenved. A bölcsek koronája a gazdagságuk, az oktalanok pedig rosszul töltik idejüket. Megmenti a lelkét a bajtól az igaz tanú, hazugságokat lehell pedig az álnok. Az Úr félelmében van az erősnek bizodalma, és támaszt hagy gyermekeinek.