Ószövetségi olvasmányok a Nagy Böjt hétköznapjain (2. hét, csütörtök)

Ézsaiás 6, 1–12

Történt abban az esztendőben, amikor meghalt Oziás király, hogy láttam az Urat, magas és fölemelt trónon ülve, és megtelt a ház az Ő dicsőségével. Szeráfok állták körül, mindegyiküknek hat-hat szárnya volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a lábukat takarták el, kettővel pedig lebegtek. És egymás felé így harsogtak: Szent, Szent, Szent az Úr Szavaoth! Megtelt az egész föld az Ő dicsőségével! És fölemelkedett a kapu szemöldökfája harsogó hangjuktól, és a ház megtelt füsttel. Ekkor ezt mondtam: Óh én nyomorult, elvesztem! Mert ember létemre, kinek tisztátalan az ajka és ki tisztátalan ajkú nép között lakozik, szemeimmel láttam a Királyt, a Seregek Urát. És elküldetett hozzám az egyik Szeráf, és kezében parázs volt, amelyet fogóval vett el az oltárról. És megérintette vele a számat, és ezt mondta: Íme ez érintette ajkaidat, és eltörli vétkezéseidet, és bűneidet lemossa. És hallottam az Úr hangját, aki ezt mondta: Kit küldjek el? Ki megy el ehhez a néphez? Ekkor ezt mondtam: Itt vagyok én; küldj el engem. És azt mondta: Menj és mondd meg ennek a népnek: hallván halljatok, de ne értsetek; nézvén nézzetek, de ne lássatok. Mert elkövéredett a szíve ennek a népnek, és fülével nehezen hall, és szemét behúnyta, nehogy lásson a szemével, és halljon a fülével, és értsen a szívével, és megtérjen, hogy meggyógyítsam őt. Ekkor kérdeztem: Meddig tart ez, Uram? És Ő így szólt: Amíg csak ki nem pusztulnak a városok attól, hogy nem laknak bennük, és a házak attól, hogy nincsenek emberek, és amíg a föld pusztán nem marad. És ezek után eltávolítja az Úr az embereket, és megsokasodnak az elhagyatott helyek a földön.

Genezis 5, 1–24

Ádám nemzetségtáblája. Azon a napon, amelyen Isten az embert teremtette, az Isten hasonlatosságára alkotta. Férfinak és nőnek teremtette, megáldotta, és embernek nevezte el őket, azon a napon, amelyen teremtette. Amikor aztán Ádám százharminc esztendős lett, gyermeket nemzett a maga képére és hasonlatosságára, s elnevezte azt Szetnek. Azután, hogy Szetet nemzette, Ádám még nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Ádám összesen kilencszázharminc esztendeig élt, azután meghalt. Amikor Szet százöt esztendős lett, Enóst nemzette. Miután Enóst nemzette, Szet még nyolcszázhét esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. Szet összesen kilencszáztizenkét esztendeig élt, aztán meghalt. Amikor Enós kilencvenesztendős lett, Káinánt nemzette. Ennek születése után nyolcszáztizenöt esztendeig élt, s nemzett még fiakat meg leányokat. Enós összesen kilencszázöt esztendeig élt, s aztán meghalt. Amikor Káinán hetvenesztendős volt, nemzette Maláleélt. Káinán azután, hogy Maláleélt nemzette, nyolcszáznegyven esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Káinán összesen kilencszáztíz esztendeig élt, azután meghalt. Amikor Maláleél hatvanöt esztendős volt, nemzette Járedet. Maláleél azután, hogy Járedet nemzette, nyolcszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Maláleél összesen nyolcszázkilencvenöt esztendeig élt, azután meghalt. Amikor Járed százhatvankét esztendős volt, nemzette Hénokot. Járed azután, hogy Hénokot nemzette, nyolcszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Járed összesen kilencszázhatvankét esztendeig élt, azután meghalt. Amikor Hénok hatvanöt esztendős volt, nemzette Matuzsálemet. És Hénok az Istennel járt. Azután, hogy Matuzsálemet nemzette, háromszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat. Hénok összesen háromszázhatvanöt esztendeig élt. Az Istennel járt, és eltűnt, mert Isten elvitte.

Példabeszédek 6, 3–20

Ahogy mondom, úgy tégy, fiam, hogy kilábalj, hiszen társad kezére kerültél. Menj! Sietve keltsd fel a társadat! Ne engedj alvást szemednek, és szendergést szempilláidnak! Vond ki magad, mint a gazella a hurokból, s a madár a madarász tőréből. Eredj a hangyához, te lusta! Nézd az útjait, és okulj! Sem főnöke, sem tiszttartója, sem ura nincsen, mégis megszerzi táplálékát nyáron, összegyűjti élelmét aratáskor. Meddig heversz még, lusta? Mikor kelsz fel álmodból? Alszol egy kevéssé, szenderegsz egy kissé, összeteszed kicsit a kezedet, hogy aludj, és beállít hozzád az ínség, mint a csavargó, s a nélkülözés, mint a fegyveres rabló! De ha serény vagy, akkor aratásod bő, mint a forrás, s az ínség messze elkerül. Semmirekellő az istentelen ember, hamis szájjal jár, hunyorgat szemével, sikál a lábával, és jelet ad ujjával, álnok szívvel gonoszt forral és viszályt hint el szüntelen! Az ilyenre hirtelen rászakad romlása, váratlanul összeroppan, és nincs számára gyógyulás. Hat dolgot gyűlöl az Úr, és hetet utál a lelke: a fennhéjázó szemet, a hazug nyelvet, az ártatlan vért ontó kezet, az álnok tervet forraló szívet, a gonoszra sebtében siető lábakat, a hamis tanút, aki ontja a hazugságot, és azt, aki viszályt hint testvérek közé.

Tartsd meg, fiam, atyád parancsait, és el ne hagyd anyád tanítását!