EVANGÉLIUM FELNŐTTEKNEK – BESZÉLGETÉSEK AZ EVANGÉLIUMRÓL (10)

Szergej Sarapov10. beszélgetés

A Sion-hegy tetején, Jeruzsálemben van a sioni felház.

Felház, a felső, emeleti jelentéssel kapcsolatos, valamilyen épület tetejére vagy padlásterébe épített helyiség. Ez egy nagyméretű ősi épület felső emeletén található meglehetősen nagy helyiség, mely templomnak néz ki. Az evangéliumi események óta ezt a házat már többször lerombolták, újjáépítették és átépítették. Felső részét, ahol maga a sioni felház található, jelenlegi formájában katolikus ferences szerzetesek építették ki a XIV. században. A sioni felházban alapította Krisztus az Eucharisztia szentségét: itt, tizenkét tanítványa között, tartotta meg Jézus Krisztus a Titkos Vacsorát. Jézus tanítványai itt gyűltek össze az Ő Feltámadása után. Itt szállt le reájuk a Szent Lélek, ami által megszületett az Újszövetségi Egyház. Valószínűleg itt tartották meg az első apostoli zsinatot is, melyről az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk. A sioni felházat tekinthetjük a föld első keresztény templomának. Mindezek, amiket most elmondtam, közismert tények. Most azonban próbáljunk meg, úgymond, friss tekintettel nézni rájuk, próbáljuk meg beleszőni az általános evangéliumi képbe, kiegészítve az evangélium körüli azon tanúbizonyságokkal, melyek az Egyház hagiográfiai és liturgikus hagyományában maradtak fenn.

Jeruzsálem első püspöke Jakab apostol volt, akit az Úr Testvérének neveztek. Az Orthodox Egyházban elfogadott hagyomány szerint Jakab Szűz Mária jegyesének, Józsefnek a fia volt annak első házasságából, vagyis Jézus félestvére volt. A korai szóbeli hagyományra építő Hégészipposz II. századi keresztény történetíró egy sor más nagyon érdekfeszítő részletet tár elénk. Többek között tudtunkra adja, hogy Jakab nem csak az első keresztény püspök, hanem az utolsó zsidó főpap is volt. A bibliakutatók, összevetvén Hégészipposz ezen szövegét Josephus Flavius zsidó történész szövegeivel, hosszú ideig meg voltak győződve arról, hogy Jakab főpapságáról szóló elbeszélés kitaláció, mivel Flavius felsorolja a korszak zsidó főpapjainak a neveit, és Jakab nincs közöttük. A régi iskolához tartozó bibleisták megszokták, hogy Josephus Flavius minden szavát elhiggyék. Azonban, ahogy arról már egy korábbi beszélgetésben szóltam, az elmúlt évtizedekben radikálisan megváltozott a zsidó vallási világ berendezkedéséről alkotott elképzelésünk, és a bibliakutatók manapság már nem olyan kategorikusak: Josephus Flavius továbbra is bizalmat érdemel, de ebből nem következik, hogy Hégészipposz nem szolgált rá a bizalomra. Egyes kutatók úgy vélik, hogy nem tévedett sem az egyik, sem a másik, hanem csupán különböző főpapi hierarchiákról beszélnek: Flavius a szadduceusról, Hégészipposz pedig egy másikról. Az elavult elképzelés azt feltételezte, hogy a judaizmuson belül csak három irányzat létezett. Elsősorban voltak a farizeusok, a szó szerint “jámborak”. Ez a törvény betűje buzgó megtartóinak világiakból álló mozgalma volt. Másodszor: a szadduceusok – akiket modern nyelven szólva nevezhetnénk a mérsékelt vallási liberálisok pártjának. A szadduceusok ellenőrizték a Második Jeruzsálemi Templomot. A szadduceusok közül kerültek ki annak főpapjai és papjai. Harmadszor pedig léteztek a titokzatos esszénusok, akikről akkoriban nagyon zavaros, részleges és ellentmondásos információk álltak rendelkezésre…

A legújabb – kumráni és más – adatok fényében a tudósok hajlanak arra a következtetésre, hogy az esszénusok alatt nem csak egy bizonyos pártot, vagy irányzatot kell érteni, hanem általában mindenki mást, aki nem farizeus vagy szadducceus. Kik ezek a mások? Mennyien voltak, miben különböztek egymástól? – mindezek továbbra is nyitott kérdések. Azonban fokozatosan tisztul a kép. Ezen “mindenki más” közül némelyekről említést tesz az Új Szövetség: Keresztelő Szent János követői, a joanniták; egy önmagát Messiásnak nevező bizonyos Galileai Júdás szétszóródott követői. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor ki mindenkivel nem találkozunk. A Talmudban, mely a mainstream farizeus irányzat keretében jött létre, azt olvashatjuk, hogy Jeruzsálem azért bukott el, mert Izrael 24 szektára szakadt. Mit jelent ez a 24 szekta? Ez, természetesen, nem jelenti azt, hogy szó szerint 24 irányzat volt. Itt a számok bizonyosfajta szimbolizmusával van dolgunk. Az ószövetségi papság 24 részre volt osztva, melyek egymás után egy bizonyos sorrendben szolgáltak a Jeruzsálemi Templomban. Izrael 24 részre szakadása a zsidó papság totális szétszakadását jelenti: a papság megosztottá vált egymás között, minden rész egy sajátos szektává vált; Izraelben már nem létezett egységes hit, egységes vallás; minden irányzat sajátosan értelmezte az Ószövetséget, vagyis saját felfogása volt a Messiásról, Krisztusról, arról, hogy kinek és milyennek kell lennie. Vagyis az első évszázadra már több párhuzamos hierarchia kialakult. És, Hégészipposz tanúbizonysága szerint az egyik ilyen hierarchia főpapja volt Jakab apostol is. Mégpedig azon hierarchiáé, mellyel Jézus Krisztus különleges kapcsolatban állt, melyet Ő a sajátjának tartott (ellentétben a szadduceussal, melyre egyetlen jó szava sem volt, csak kritizálta azt). Nem véletlen, hogy Jakabot az Úr testvérének hívjuk, még ha csak formálisan is volt az. Figyelembe véve, hogy a kor zsidósága számára mit jelentettek a családi kapcsolatok, ez egyáltalán nem véletlen. De menjünk tovább. Emeljük a tétet, növeljük az izgalmat!

Térjünk vissza az evangéliumi jelenet elejére. Lukács Evangéliuma Keresztelő Szent János Születésének elbeszélésével kezdődik. Az Előhírnök János apja Zakariás pap. Anyja – Erzsébet – Mária, Jézus Krisztus anyjának rokona. Jézus és János harmadfokú unokatestvérek. Természetes, hogy kiskoruktól fogva ismerik egymást, közös vallási közegben, egy közösségben nevelkedtek. János később próféta, az egyik nagy zsidó vallási mozgalom vezetője lett. Számos követője lett, tanítványokból álló közössége van. Egy részük később átment Jézushoz, akinek előhírnökeként, elődjeként János önmagát nevezte…

De ne szaladjunk előre. Tekerjünk még egy kicsit vissza. Az Istenszülő Bevezetése a Templomba. Itt még néhány újabb rejtvény vár ránk. Az Egyház hagiográfiai és liturgikus hagyományában található elbeszélés szerint Szűz Máriát a templom bejáratánál Zakariás főpap fogadja. És ezt a Zakariást az evangéliumi Zakariással – Keresztelő Szent János apjával – azonosítja… Álljunk csak meg! Ismételjük meg, hogy jól emlékezzünk: Szűz Máriát bevezették a templomba, ahol Zakariás, Keresztelő Szent János apja és unokatestvérének, Erzsébetnek a férje volt a főpap. Menjünk még egy kicsit visszább. Az Istenszülő Születéséről szóló hagiográfiai elbeszélés szerint Szűz Mária szülei: Joákim és Anna. Az Orthodox Egyház minden Szent Liturgia elbocsátásában – az utolsó rövid imádságban – megemlékezik róluk: “Joákim és Anna istenősök és minden szentek…”. Joákimról a hagyomány azt állítja, hogy egy Jeruzsálemben élő nagyon gazdag és befolyásos ember volt. Sírja, egyébként, a Getszemáni kertben van, ahová Jézus imádkozni ment. Talán nagyapja sírjánál imádkozott? Ez egyébként, ahogy mondani szokás, nem kérdés. A kérdés az, hogy milyen kapcsolatban állt a gazdag és befolyásos Joákim a sioni felházzal, mely, emlékeztetek, nem csak az első keresztény templom, de, valószínűleg, a zsidóság egyik azon vallási irányzatának a temploma is volt, melyhez Jézus születése szerint tartozott. Ebben a templomban szolgált talán Zakariás főpap, majd később Jakab főpap, Jézus testvére? Nem Jézus gazdag nagyapja – Joákim – vagyonából tartották-e el ezt a templomot? Az Evangéliumból tudjuk, hogy Jézus a sors (vagyis Isten Gondviselésének akaratából) Betlehemben született, Názáretben nőtt fel, rendszeresen megfordult Jeruzsálemben és jól ismerte ezt a helyet: a sioni felházat. Sőt, ezen a helyen jól ismerték Őt is. Emlékszünk, az evangéliumi finálé előtt az apostolok megkérdik Krisztust: “Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?” (Mt. 26, 17). Ő pedig így szól: találkoztok egy vizet vivő emberrel, kövessétek őt, menjetek be a házba, ahová bemegy és mondjátok a gazdának: a Tanító üzeni.. és így tovább. Vagyis a sioni felház gazdája nem egyszerűen ismerte Jézust, hanem mint Tanítónak engedelmeskedett neki. Ebben a jelenetben is van egy kis rejtvény. Akkoriban Palesztinában a nők jártak vízért: ez a részlet számos bibliai jelenetben előfordul. Itt pedig váratlanul a vízhordó: férfi! Miről szól ez a példabeszéd?! Valószínűleg arról, hogy a sioni felház állandó lakói között nem voltak nők. Ez miről tanúskodhat? Például arról, hogy ott valamiféle szerzetesi közösség élt, hogy ez nem egyszerűen templom volt, hanem monostor. A szerzetesi élet az új kumráni leletek szerint is, valamint Flavius vagy Philón régóta ismert tanúbizonyságai szerint is meglehetősen széles körben elterjedt volt e korszak zsidó világában. Úgy tűnik, összeállhat a kép. Persze, egyelőre csak tűnik, újabb megerősítésekre lenne szükség.

Zárójelben hagytam a középkori katolikusok egyes túlzásait, akik összeállították Jézus Krisztus részletes genealógiáját, mely szerint az apostolok és más evangéliumi személyek majdnem fele a rokona volt, többek között Jakab és János, a Zebedeus fiai, Kleofás, és Kleofástól – annak fiai és unokái, Alfeus, Alfeus fia, Jakab, Zélóta Simon Tádé, Jusztus és mások. Még egy pillanatnyi türelmet kérek! Túlzásnak túlzás, de a túlzások nem a semmiből keletkeznek: eltúlozni csak azt lehet, ami van, nem pedig azt, ami nincs. Tehát volt mit eltúlozni. Kleofás, emlékezzünk, Lukács evangélista útitársa az emmauszi úton, nekik jelent meg a feltámadt Jézus Krisztus. Nos, Kleofást Jézus rokonának tartják – nagyapja, Joákim testvére volt – a modern nyugati kutatók is. Ők egyre figyelmesebben és tapintatosabban viszonyulnak az óegyházi hagiográfiai hagyományok és más Evangéliumon kívüli források iránt. Úgyhogy nekünk annál inkább figyelembe kell vennünk azokat.

Végülis, úgy tűnik, nagyjából, nagy vonalakban el tudjuk képzelni a választ arra a kérdésre, hogy milyen vallási közegbe jött el Jézus Krisztus. Most merül fel a jóval jelentősebb – a tulajdonképpen teológiai – kérdés: ki volt Jézus Krisztus, Kinek tartotta Önmagát? Ne ijedjenek meg túlságosan! Természetesen félelmetes lesz, de vidám is!

Forrás