Bírósági döntés a nizzai Szent Miklós és Szent Alexandra templom és az orosz temető ügyében

A nizzai városi bíróság február 25-én hozott döntést hozott a

A nizzai városi bíróság február 25-én hozott döntést hozott a Caucade orosz temető és a legrégebbi franciaországi orosz templom, a nizzai Szent Miklós és Szent Alexandra templom ügyében. A nizzai Szent Miklós székesegyház (a képen) épületének a nizzai emigráns orosz egyházközségtől való elperlése után az orosz állam kísérletet tett arra is, hogy elvegye az egyházközségtől másik nizzai templomát (a Szent Miklós és Szent Alexandra templomot), valamint a nizzai Caucade orosz temetőt, ahol az emigráns orosz egyházközség elhunytai vannak eltemetve. A bíróság most úgy határozott, hogy a legrégebbi franciaországi orosz templom nem az orosz állam, hanem a helyi orosz egyházközség tulajdona.

A legrégebbi franciaországi orosz templom, a nizzai Szent Miklós és Szent Alexandra templom

Alekszej Obolenszkij, az egyházközség képviselője megelégedettségét fejezte ki amiatt, hogy a bíróság megerősítette a helyi orthodox közösség (ACOR-NICE) tulajdonjogát a templomra és a temetőre vonatkozóan. Egyúttal kijelentette, hogy nem érti, miért nem született ugyanilyen döntés a többi vitatott objektum kapcsán is: “Az ingatlanok után mi hosszú évekig fizettük az adókat és díjakat, és ugyanígy a mi tulajdonunkban voltak”. Az egyházközség egyelőre nem döntött arról, hogy ez ügyben tesz-e további jogi lépéseket.

A Szent Miklós székesegyházat, mely korábban szintén az orosz emigráns egyházközséghez tartozott, az orosz állam szerezte meg egy 2013-as bírósági döntés nyomán, ami az orosz hatóságokat arra késztette, hogy pert indítson az egyházközséghez tartozó további objektumok megszerzése érdekében. A nizzai orosz emigráns egyházközség akkoriban a Konstantinápolyi Patriarchátus Nyugat-Európai Orosz Érseksége (Orosz Exarchátus) joghatóságába tartozott. A 2013-as bírósági döntés után az orosz állam a templomot a Moszkvai Patriarchátus használatába adta és a Moszkvai Patriarchátus saját papjait küldte a városba. 2016-ban a Moszkvai Patriarchátus képviselői megpróbálták elfoglalni a nizzai orosz temetőt (lakatot cseréltek), de a helyi egyházközség ellenállása miatt ideiglenesen visszavonultak.

Forrás