Az ikonszentelés szertartása

Ikonszentelés: “A mi Urunk Jézus Kriszuts, a Szentséges Szűz Mária és más szentek képmásainak megáldása” (lat. Benedictio imaginum Iesu Christi Domini nostri, B. Mariam Virginem, et aliorum Sanctorum — «Благословение образа Иисуса Христа, Господа нашего, Пресвятой Марии Девы, а также других святых») – a szentképek megáldásának szertartása a római katolikus egyházban és egyes helyi orthodox egyházakban.

“Rituale Romanum” 1626, a szentképmegáldás latin szertartása

A kézzel alkotott tárgyak megszentelése még az ószövetségi időkből ismert, így szentelték fel a Szövetség Sátrát (Kiv. 40, 34) és Salamon templomát (2Krón. 7, 1). A szertartás keletkezésének ideje a római katolicizmusban pontosan nem ismert, de a kutatók általánosan elismerik annak késői eredetét. Az orthodox szertartáskönyvekben első alkalommal Mogila Péter Trebnyikjében (Euchológion, kisebb közösségi és magánszertartások könyve) jelent meg a szövege (1646). Ez a szöveg az 1614-es “Rituale Romanum” római katolikus istentiszteleti szövegeket tartalmazó gyűjteményes kötet latin szövegének fordítása. Oroszországban az ikonszentelés szokása az órítusú egyházszakadás utáni korszakban terjedt el. Sem a bizánci egyházi hagyomány, sem az orosz órítusú egyház nem ismerte az ikonszentelés szertartását. Orthodox felfogás szerint az ikont a rajta ábrázolt személy szenteli meg, nincs szükség külön szakrális cselekményre ahhoz, hogy egy szentképet szent képnek tekintsünk. Az ikonszentelés szertartásának a bizánci egyházi hagyományból való hiánya a maga idejében érv volt az ikonrombolók számára az ikonok szentsége ellen: “… Nincsen olyan szent ima, amivel megszentelnék azokat [az ikonokat], hogy hétköznapi tárgyakból szentté tegye azokat, hanem folyamatosan hétkoznapi dolgok maradnak, melyeknek nincs különösebb jelentőségük azon kívül, melyet az ikonfestő tulajdonít nekik…” (a 754-es ikonromboló zsinat határozata).

Zenon archimandrita, jelentős kortárs ikonfestő így fogalmazta meg az ikonszentelés szertartásának szükségtelenségét: “Nagyon gyakran kérdezik, látván egy újonnan megfestett ikont és meg akarván csókolni azt, hogy meg van szentelve? Azon szertartásrend szerint, melyet a mi Trebnyikjeink [a szláv Euchológion neve – ford. megj.] tartalmaznak, a régi korokban nem szenteltek ikonokat. Első alkalommal Mogila Péter Nagy Trebnyikjében találkozhatunk vele. Egyetlen Nyikon [patriarcha, 17. század – ford. megj.]előtti nyomtatású moszkvai könyvben sem található meg ez a szertartás. Ezt megáldásnak, nem pedig megszentelésnek nevezik és úgy kell rá tekintenünk, mint az adott szentkép Egyház általi jóváhagyására, nem pedig valamiféle szakrális aktusra. (Hiszen senkinek nem jut eszébe, amikor új Evangéliumot vesz, hogy annak olvasása előtt megszenteltesse azt). A régi korokban amint az ikonra felkerült a felirat, megszenteltnek tekintették azt. Az ikonban nem az anyagot tiszteljük, hanem az általa ábrázolt személyt. A feliratra azért van szükség, ahogy korábban mondták, hogy az imádkozó lelke megnyugodjon, vagyis hogy biztosan tudja, kihez fordul, mivel sok szent ikonográfiája nagyon hasonló. Például, ha nem írják fel az ikonra Fehértengeri Kirill nevét, akkor az könnyedén nézhető Szentéletű [Radonyezsi] Szergij vagy valamelyik másik régi szentéletű képmásának”

Napjaink Orosz Orthodox Egyházában speciális ikonszentelési szertartást használnak, meghatározott imák felolvasásával és az ikonok szentelt vízzel való meghintésével.

Mogila Péter Trebnyikje külön szertartásokat tartalmaz az alábbiak megszentelésére is:

  • A Szent Háromság és más, Szent Háromsággal kapcsolatos ikonok (Úrjelenése, Szent Lélek Lejövetele, Úr Színeváltozása) megszentelésére
  • Krisztus és a Krisztussal kapcsolatos ünnepek ikonjainak megszentelésére
  • Az Istenszülő és az Istenszülő ünnepeivel kapcsolatos ikonok megszentelésére
  • A szentek ikonjainak megszentelésére.

Napjainkban az ikonszentelés szertartásának szükségességét orosz teológusok is kétségbe vonják. Az ikonszentelés szertartásával szembeni legfőbb érv az, hogy nem található meg az Óegyház és a bizánci Orthodoxia egyházi hagyományában.

Forrás / Forrás