EVANGÉLIUM FELNŐTTEKNEK – BESZÉLGETÉSEK AZ EVANGÉLIUMRÓL (9)

Szergej Sarapov9. beszélgetés

A kísérletek bibliai terepe: milyen templomban szolgált Theológus Szent Gergely és milyenbe vezették be az Istenszülőt?

Emlékszem arra a szándékomra, hogy beszélgessünk a témáról: milyen konkrét közegbe jött el Jézus Krisztus. Ezt a témát több beszélgetésben is érinteni fogjuk. De kezdetben végezzünk el egy gondolatkísérletet. Most elmondok önöknek egy nagyon jól ismert egyháztörténeti tényt, és megkérem önöket, hogy képzeletükben képek formájában képzeljék azt el.

379. elején kezdte meg szolgálatát Konstantinápoly érsekeként (ez gyakorlatilag a patriarchai cím volt) az egyik legnagyobb egyházatya és egyháztanító, Theológus Szent Gergely. Nagy Szombaton, ősi szokás szerint, a katechumenek megkeresztelésére készült, húsvét éjjelén pedig Krisztus Fényességes Feltámadása ünnepének ünnepi istentiszteletét szándékozott vezetni. Szünet… Elképzelték? Gyanítom, hogy a mi tudatunkban az alábbi képek jelenhettek meg. A sokezer fős fővárosi nyáj, élén a császárral és a császárnéval, virágokkal és ajándékokkal várja az új főpásztorát. A székesegyház protopresbitere köszöntő beszédet mond a konstantinápolyi papság nevében. A vasárnapi iskolák tanulói saját készítésű húsvéti ajándékokat adnak szentséges uruknak. Végül pedig felrémlenek a Rosszija-1 csatorna által a Megváltó Krisztus székesegyházból közvetített patriarchai húsvéti szertartás képsorai. Vagy valami hasonló…

Theológus Szent Gergely (Áthosz-hegy, Szimonopetrasz monostor)

Most próbáljuk meg elképzelni, hogy mi történt a történelmi dokumentumok szerint. 379-ben a fővárosi orthodoxok kicsiny csoportja, akiket akkoriban homousionistáknak neveztek, azzal a kéréssel fordult a Birodalom keleti felében található Nazianz kisváros püspökéhez, hogy jöjjön el hozzájuk és támogassa őket, mivel nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Ez a püspök – akit az egyházi hagyomány Theológus Szent Gergelyként ismer – nagyszerű igehirdető és polémista hírében állt. Ekkoriban már több mint fél évszázada zajlanak a nagyon komoly viták arról, hogy milyen a Szent Háromság belső szerkezete: az Atya, a Fiú és a Szent Lélek egylényegű, hasonló lényegű vagy egyáltalán nem hasonlítanak egymásra. Gergely – egy kappadókiai arisztokrata, az Athéni Akadémia volt diákja (egy évfolyamra járt Juliánosz Aposztata császárral), tudós, költő – szövegeivel és prédikációival nem sok esélyt hagyott az ellenfeleinek. Úgy írt és beszélt Istenről, mintha saját szemével látta volna Őt. – Ez az igazi szenteknél a dolgok része. Akkoriban több egyházi csoport létezett, élükön saját püspökökkel. Többségük az arianizmus mellett volt. A hivatalos Egyház státuszával hol az egyik, hol a másik nagyobb ariánus párt rendelkezett. Az orthodox homousionisták kisebbségben voltak (talán egyedül csak Rómában maradtak többségben). De a még egymás között is megosztott orthodox csoportok sehogy sem tudtak megállapodni. Ez a történelmi kontextus.

Most térjünk vissza Szent Gergelynek a konstantinápolyi szentszékre lépéséhez. Az összes fővárosi templom akkor az ariánusok ellenőrzése alatt állt, akikkel az ortodoxok, természetesen, nem álltak közösségben. Ezért Gergely majdhogynem titokban érkezett Konstantinápolyba. Székesegyháza egy kicsiny házikápolna volt az egyik barátja vagy rokona, vagy egy személyben rokona és barátja birtokán. Természetesen ő is arisztokrata volt, de nem a keleti, kappadókiai, hanem a fővárosi nemességhez tartozott. Ez a házikápolna kapta meg az “Anasztaszia” – “Feltámadás” szimbolikus elnevezést. A hivatalos egyház státuszával rendelkező és nem csak a helyi hatóságok, hanem a nép többségének támogatását is bíró ariánus püspökök, értesülve Gergely érkezéséről, ahogy mondani szokás, meglehetősen befeszültek. A fővárosi orthodoxok új vezetőjét azonnal támadni kezdték: hol eretnekséggel, hol kánonellenességgel, hol büntetőügyekkel – Isten tudja mi mindennel vádolták, egészen a gyilkosságig. Az új orthodox patriarcha és nyája meglehetősen forró hangulatban ünnepelte az első fővárosi Húsvétot. Nézzük meg, mi történt előtte, 379. Nagy Szombatján.

Amikor Gergely érsek végezte a katechumenek azon a napon szokásos megkeresztelését, a magánbirtokon lévő templomukba betört az uralkodó egyházi párthoz tartozó tömeg. A szerzetesek voltak a hangadók. Gergelyt nem csak szektássággal vádolták, de köveket is dobáltak rá. A szó szoros értelmében! (Tudtak úgy élni az emberek, hogy ne unatkozzanak.) Az alaposan megvert Gergelyt megfogták és elvitték a prefektúrára, ahol a városi hatóságok gyilkossággal és más bűntettekkel vádolták meg őt. Végül a bűntetőügyben felmentették, de közigazgatási vétekben elmarasztalták. A gyilkosság vádja alól Gergelyt felmentették, de az általa folytatott szektás tevékenységet nyilvánvalóan elítélték. Később a neki tartott “ünnepélyes” konstantinápolyi fogadtatásról Gergely az egyik versében írt: “Mint becstelent fogadtak, kövekkel – ezért hála Neked, óh, Háromság!”. A happy end érdekében érdemes hozzátenni, hogy ebben az időben lépett trónra Theodosziosz császár. Egyházi tekintetben őt nem az ariánus főpapok nevelték, mint elődjeit, hanem egy orthodox főpap – mégpedig korának egyik legjelentősebb főpapja, Milánói Szent Ámbrus (ez egy másik történet, amiről majd esetleg beszélgetünk). Theodosziosz császár zsinatot hívott össze, mely elítélte a hivatalos vallást, az arianizmust és megerősítette az orthodox hitet. Ez a zsinat az egyházi hagyományban a II. Egyetemes Zsinat nevet kapta. Ennek első elnöke Theológus Szent Gergely volt.

A zsinat tagjainak mondott beszédében a főpap felidézte a régi szép időket és költőien összefoglalta az orthodoxok közelmúltbeli helyzetét: “Jobb az igaz hit a szabad ég alatt, mint a pompázatos becstelenség”. Egyébként Gergelyt ezen a zsinaton az orthodoxok váltják le a konstantinápolyi szentszékből. Tehát a happy end nem volt teljes. De ez már egy másik történet.

Itt megint egy teljesen bibliai jelenetet láthattunk! Pedig, ismétlem, a negyedik század végén járunk. A korszakot a történészek meglehetősen részletesen leírták: hatalmas mennyiségű elsődleges forrás maradt fenn róla. Azonban a mi elképzeléseink e korszak keresztényeinek életéről mégis mitologizált (ezzel visszatérek ahhoz a gondolatkísérlethez, amivel kezdtem). Nem még inkább ilyenek az elképzeléseink az első századról, melyben az eredeti evangéliumi történések zajlottak? Hiszen a keresztények életének részleteiről ebből a korszakból gyakorlatilag semmit nem ismerünk! Valami keveset talán mégis valóságosan tudunk. Van, amit másodlagos források alapján képesek vagyunk rekonstruálni. Van, amiről csak találgathatunk. Kronológiai értelemben az első Új Szövetségben leírt esemény nem Krisztus Születése, ahogy Máté írja, hanem Keresztelő Szent János születése, amiről Lukács evangélista számol be. Az egyházi hagiográfia és a liturgikus hagyomány azonban kiszélesítik az evangéliumi események kontextusát: kiindulópontnak egy Születést vesznek, az Istenszülő Születését, köztes iránymutatóként pedig az Istenszülő bevezetését a templomba.

Az Istenszülő Bevezetése a Templomba a tizenkét egyházi nagyünnep, az Orthodox Egyház legfőbb ünnepeinek egyike. November 21-én (az ónaptárosok újnaptár szerinti december 4-én) tartják. Nem végzek újabb kísérletet arról, hogy napjaink orthodox hívőinek többsége hogyan képzeli el ezt az eseményt. Kísérlet nélkül is világos, hogy tudatunkban felmerül a hatalmas, Második Templomnak nevezett Jeruzsálemi Templom képe, melyet nem sokkal ezelőtt építtetett újjá Nagy Heródes király (az a Heródes, aki meggyilkoltatta a betlehemi gyermekeket). A hatalmas templom hatalmas lépcsőin felszalad a kis, hároméves Szűz Mária. A főpap fogadja őt, és a Szent Lélek sugalmazására bevezeti a Szentek Szentjébe, az oltárba, ahová csak a főpap léphetett be, és ő is csak évente egyszer – az Engesztelés Napján… Állj! Ezek szerint Szűz Máriát az oltárba Kajafás főpap egyik közvetlen elődje vezette be, azon Kajafásé, aki jóváhagyta leendő fia, Jézus törvénytelen kivégzését?! Valahogy nem stimmel a kép.

Az Istenszülő Bevezetése a Templomba, freskó, Kareasz, Áthosz-hegy, 13. század

A közelmúlt bibliakutatói számára – nagyjából a huszadik század közepéig, a qumráni kéziratok feltárásáig – a kép egyszerűbb és minden világos volt. Ők úgy vélték, hogy Szűz Mária templomba való bevezetése nem volt és nem is lehetett történelmi tény. Először is azért, mert ez a történet egy nem hiteles újszövetségi kánonból, hanem egy nem megbízható apokrifből származik. Másodszor, azért, mert nincs semmi nyoma még utalás szintjén sem, hogy létezett valaha is ilyen hagyomány: kislányok nevelése a Jeruzsálemi Templomban. Tehát nem volt semmiféle bevezetés! A biblisztikát ismerő orthodoxok sóhajtoztak: “Ha nem volt, hát nem volt”. Azt mondták, hogy rendben, tegyük fel, hogy ilyen történelmi esemény nem volt, de a mi ünnepünk szellemi realitásról beszél: a templom szimbolikus, mennyei, a Szentek Szentje – az Istenben való belső életet jelenti… Az Istenszülő Bevezetése a Templomba ünnepének ilyen spirituális magyarázatával természetesen bűn lenne nem egyet érteni. A szent atyák orthodox hagyománya amúgy is általánosan arra hív fel, hogy akár a bibliai kánon betűit, akár a biblián kívüli egyházi forrásokat mindig spirituális értelemben magyarázzuk. A betű öl, a Szellem éltet, mondta Pál apostol – egy újszövetségi szerző.

Mégis, az új régészeti adatok figyelembe vételével radikálisan megváltozott az elképzelés mind az ilyen-olyan apokrifok hitelességéről, mind a korszak zsidó világának állapotáról, annak, mondhatjuk így, vallási struktúráiról és sok minden másról, ezért nincs akadálya annak, hogy az Istenszülő Bevezetése a Templom ünnepének történetét ne csak spirituális értelemben, hanem betű szerint, történelmi ténykét is elismerjük. Igen, őt nem a Második Templom Szentek Szentjébe vezették be, amelyben a hivatalos szadduceus hierarchia szolgált. De nincs semmi probléma azzal, ha úgy gondoljuk, hogy létezett másik jeruzsálemi templom is. És abba Szűz Máriát bevezethették. Mi volt ez a templom? Honnan kerültek napvilágra ezek az új adatok? Ez az az eset, amikor az új megerősíti a feledésbe merülő régit. Pedig van mit felidézni. Ezen emlékezésnek majd a következő beszélgetésben adjuk át magunkat.

Forrás