Kommentár: Zsákutcába vezeti Kirill patriarcha a Moszkvai Patriarchátust

Konstantyin Eggert

A Moszkvai Patriarchátus főpapjainak felhívásai, hogy az emberek ne vegyenek részt a tiltakozásokban, a kremli hatalmi korporáció védelmezésének látszik. Az Egyháznak előbb-utóbb nem kevés árat kell fizetnie a hatalommal való ilyen együttműködésért, véli Konsztantyin Eggert.

A január 31-i összoroszországi tiltakozó akció napján, melyet Alekszej Navalnij követői hirdettek meg, Kirill patriarcha Radonyezsi Szent Szergij – az egyik legtiszteltebb orosz szent – szüleiről szóló prédikációt mondott. Épp ezen a napon emlékezik rájuk az Egyház. Az Orosz Orthodox Egyház elöljárója az “ifjú nemzedék kríziséről” beszélt, melyre hatással van az internet.

“Ki befolyásolja az ifjú nemzedéket?” költői kérdést feltéve – ezek mindig valamilyen meg nem nevezett “sötét erők” – a patriarcha így folytatta: a család köteles kialakítani a fiatalokban gyermekkortól kezdve a “helyes gondolatokat, helyes meggyőződéseket, melyek képesek méltó ellenállást tanúsítani minden romboló hatással szemben”.

Adódik a kérdést: miből áll ez a “helyes”-ség? A keresztény családnak keresztény meggyőződést kell kinevelnie, arra kell tanítania, hogy a különféle helyzetben hogyan ne áruljuk el az evangéliumi parancsolatokat, hogyan őrizzük meg az emberi méltóságot és tegyünk tanúbizonyságot a hitrül cselekedeteinkkel és tetteinkkel. De úgy tűnik, a patriarcha számára a “helyesség” abból áll, hogy követi a hatalom irányvonalát.

A patriarcha prédikációja egy rosszul leplezett kísérlet a szülők meggyőzésére, hogy beszéljék le gyerekeiket a tiltakozó demonstrációkon való részvételről. Nem tűnik önálló álláspontnak, de még csak a Krem utasítása teljesítésének sem, hanem inkább a hatalmi korporáció nevében való felszólalásnak, annak érdekei védelmének látszik. Hiszen a január 23-i és 30-i rendőri erőszak áldozatainak védelmében sem a patriarcha, sem más hivatalos egyházi személy szájából egy szó sem hangzott el. Nem kell szeretni Navalnijt ahhoz, hogy a keresztény irgalom alapján felszólítsa a rendőrséget a tiltakozók bántalmazásától való tartózkodásra, a hatalmat pedig arra, hogy ne tartóztassa le azokat az embereket, akik nem okoztak semmi kárt az állampolgárok vagyonában vagy egészségében.

A legjelentősebb és legnépszerűbb egyházi publicista, Tyihon (Sevkunov) pszkovi és porhovi metropolita, a Kultúra Patriarchai Tanácsának elnöke, szintén a reá jellemző hangnemben nyilvánult meg: a forradalmak Oroszországban nem vezettek semmi jóra, emlékezzünk csak 1917-re. Ez a nézőpont népszerű egyházi körökben és az értelmiség egy jelentős részében is és önmagában van létjogosultsága, ahogy a patriarcha prédikációjának is.

A Moszkvai Patriarchátus a hívők jelentős részét eltaszítja magától

Ezt a véleményt azonban egészen másképp fogják fel: a Kreml politikájának védelmeként, sőt, saját különleges helyzetének bármi áron történő védelmeként. Itt nagyon nagy jelentősége van a kontextusnak. Néhány nappal ezelőtt Szemjon Szlepakov népszerű énekes-humorista, kritikus verseket írt a tiltakozásokról. Ha szatirikus énekeket akarsz énekelni a Gazprom TNT és más állami vállalatok csatornáin, miközben fityiszt mutatsz a zsebedben, tedd ezt. De ne várd, hogy a közönség meg fogja különböztetni nyilvános megnyilvánulásaidat a vállalat elnökének, Alekszej Millernek a véleményétől, még ha nem is megrendelésből beszélsz, hanem a meggyőződésedet mondod.

Az Orosz Orthodox Egyház főpapjainak van bizonyos alapjuk attól tartani, hogy a putyini rezsim bukása esetén a társadalom egy részének élesen egyházellenes ateista hangulata egy új vallásellenes kampányban fog kifejeződni. A dolog aligha fogja elérni a bolsevik forradalmat követő száz évvel ezelőtti bakhanáliát, de az állami sajtótól és költségvetéstől való eltávolítás határozott, a nyilvános megaláztatás pedig demonstratív lehet.

Ha mindez megtörténik, akkor abban mindenek előtt a jelenlegi egyházi vezetés lesz a hibás: maga a patriarcha és az általa az utóbbi években a lojalitás és irányíthatóság szempontjai alapján kiválasztott főpapok százai. Ők az elmúlt tíz évben feltétel nélkül támogatták a putyini hatalom minden kezdeményezését és annak kritikusait a már említett “sötét erők” ügynökeinek neveze igyekeztek befeketíteni őket. Már eltaszították az Egyháztól a városi hívők jelentős részét, akik intellektuális támaszai lehettek volna az Egyháznak, amennyiben a nekik szóló igehirdetés nem silányult volna le a hatalompárti tézisek primitív hivatalos propagandájának szintjére. Ezek a főpapok takargatják a püspökök egy részének szexuális botrányait a szemináriumokban, minden ezekről szóló publikációt az “egyházellenes erők” mesterkedéseinek nevezve.

A patriarcha és környezete nem tanultam meg a történelem leckéit

A történelem tanulására való felhívásai ellenére a patriarcha és környezete, úgy tűnik, nem tanulták meg annak leckéit. A forradalom utáni társadalom gyors egyházellenessé válásának egyik (bár nem az egyetlen oka) az Orthodoxia állami státusza volt a cári Oroszországban. A kor legnagyobb elméi, beleértve Szent Tyihont (Bellavin), az első újkori patriarchát, mind tudatosították ezt. Ezért hívták össze 1917-1918-ban a helyi zsinatot, hogy gyökeresen reformálja meg és – élek ezzel a rettenetes szóval – demokratizálja a belső egyházkormányzati rendszert, annak viszonyát az állami intézményekhez és a társadalomhoz. A hívők és a papság elleni polgárháború és kommunista terror nem engedték meg ezek megvalósítását.

A zsinat határozatait formálisan senki nem vonta vissza. De a szovjetek idején még csak álmodni sem lehetett azok megvalósításáról, a szovjethatalom bukása után pedig senki nem foglalkozott vele: az egyházi vezetés hagyott mindent a régiben, ahogy azt még Sztálin idején a Kreml előírta. Többek között a püspöki abszolút hatalom megőrzésének érdekében is nem csak Oroszországban, de az egész posztszovjet térben is.

Az ukrajnai autokefál egyház létrejötte, a belarusz papság egy részének fellépése Lukasenkó diktatúrájával szemben, az antiklerikális hangulatok erősödése Oroszországban mind arra utalnak, hogy az “egyház-állam-társadalom” jelenlegi háromszöge nem maradhat sokáig változatlan.

Az Orosz Egyháznak nagy krízist kell megélnie, hogy újból felépítse ezeket a kapcsolatokat, és talán, visszaszerezze a valódi tekintélyt, amely során nincs szükség a nyájnak a “világösszeesküvésekkel” való ijesztgetésére, az állami preferenciák kérésére és a Kreml előtti hajbókolásra.

Forrás