EVANGÉLIUM FELNŐTTEKNEK – Beszélgetések az Evangéliumról

Szergej Sarapov: 1. beszélgetés

Az energikus apostol-üzletember és a csalódott gárdatiszt-herceg.

A daliás Sztyepan Kaszackij herceg, testőregység parancsnok monostorba vonult. Ennek oka az volt, hogy egy hónappal az esküvője előtt megtudta, hogy menyasszonya, a szépséges udvarhölgy, akit a “tisztaság eszményeként” istenített, a cár szeretője volt. Ez Lev Tolsztoj “Szergij atya” c. elbeszélése történetének fordulata. Talán valaki olvasta, vagy megnézte a szovjet megfilmesítését, de legalábbis a többség hallott róla.

Tolsztoj itt az egyik legelterjedtebb sztereotípiát elevenítette meg: a megtérés Istenhez valamilyen csalódás következtében történik. “A vallás felé fordult” – vagyis valami nem sikerült az életében, tragédia történt, veszteség érte, elveszítette az élet értelmét. Ez a logika olyan régi, mint maga a világ. Az ókori rómaiak sehogy sem tudták megérteni a keresztényeket a hitük iránti túlságosan komoly viszonyulás miatt. Ők, a római pogányok, ugyan vallásossak voltak, de leginkább csak úgy, “a maguk módján”. Megtartották az előírt rituálék minimumát, és ennyi elég volt nekik. Ami ezen felül van, az a lúzereknek van. “Nem sikerül krokodilt fogni, nem nő a kókusz, sírva könyvörögnek Istenhez, nem sajnálva a könnyeket”.

Ebből a pogány pszichológiából született meg az a meggyőződés, hogy a kereszténység a szegények, szerencsétlenek, megalázottak és megsértettek, az aktív életből kimaradtak, az örömtől és értelemtől megfosztottak vallássa. Különben mi értelme lenne annyit foglalkozni a vallással, ha az életben amúgy minden jól megy?

Hasonló elképzelések napjainkban is léteznek: “Isten, természetesen, létezik, természetesen hinni kell Őbenne, tenni kell Őérte valamit, de most sok a dolgom, majd ha öregkoromban nyugdíjba megyek, és nem lesz mivel foglalkoznom, akkor majd elolvasom az Evangéliumot, elmegyek a templomba, imádkozom, böjtölök és hallgatom a “Radonyezs” rádiót”. (Vicc!)

E logikában két választás van: vagy az aktív földi tevékenység, a tartalmas, színes élet, vagy az Istenbe vetett hit és az egyházi élet. Vagy-vagy, harmadik lehetőség nincs. De ez tényleg így van?

Természetesen nem érdemes összekeverni a fontosat a jelentéktelennel. De kiélezni sem érdemes a kérdést: vagy-vagy, vagy Isten ajándéka, vagy a rántotta – úgy vélem, ez sem vezet sehová. Ezért tegyük fel nyomatékosan a kérdést: le kell e mondani szokásos tevékenységünkről ahhoz, hogy komolyan elkezdjük a keresztény életet, vagy az teljes mértékben összeegyeztethető vele? Ahhoz, hogy határozottan válaszolhassunk, át kell gondolni a kérdést: tulajdonképpen ez az egyik feladata az általam kibondolt beszélgetés-cikusnak.

Gondolkodva olvassuk az Evangéliumot és megtaláljuk a válaszokat. Ugyanakkor a most idézett sztereotípia helytállóságával kapcsolatban, szerintem elegendő egyetlen, de nagyon látványos példa. Ez a példa maga Pál apostol. Igen, az első keresztényekhez fordulva írja: “Nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők…” Úgy tűnhetne, itt van a kőbe vésett érv az általunk vitatott vélekedés mellett! De álljunk meg egy pillanatra, nézzük meg, érdemes-e a jelen esetben sietnünk az általánosítással. Először is, e levél csupán egy konkrét közösség tagjaihoz, a korinthusiakhoz szól. Az valóban nem a legsikeresebb volt, és Pál apostolnak a korinthusiakhoz írt két leveléből látható, hogy sok munkája volt abban, hogy e közösség tagjainak gondolkodását helyre tegye és felébressze bennük a helyes érzéseket. Azonban a Római Birodalom különféle városaiban található különféle keresztény közösségekben sok minden másképp volt, s társadalmi összetételük szerint is komolyan különbözhettek egymástól. Aranyszájú Szent János, e részletet magyarázva, nem véletlenül jegyzi meg, hogy itt okunk van gyanakodni arra, hogy Pál apostol önmagának mond ellent: hiszen ő győzte meg a prokonzult, az Areopagitát és Apolloszt és más bölcseket.

Ezen rész üzenete azonban egyáltalán nem arról szól, hogy milyennek kell lennie a keresztény Egyház szociális összetételének, hanem Pál apostol igehirdetése egyik legfontosabb eszméjét fejezi ki: “amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor. 12, 9). Az üdvösség: Isten ajándéka, nem jutalom a bölcsességért és nemességért. Mi mindannyian – a bölcsek is, és a nem bölcsek is, a szegények is és a gazdagok is – ingyen üdvözülünk, Isten Kegyelméből. Ha, természetesen, elfogadjuk ezt az ajándékot. Mert lehetséges nem elfogadni is.

Végül pedig maga Pál apostol – a korai kereszténység kulcsfontosságú személyisége – bölcs, erős, nemes és egyáltalán nem szegény ember volt. Előkelő zsidó nemzetségből származott és születésétől fogva római állampolgár volt, ez pedig akkoriban a legmagasabb társadalmi státuszt jelentette, melynek viselője rendelkezett a jogok teljességével; a Római Birodalom messze nem minden szabad lakosa rendelkezett római állampolgársággal. Fiatal korában a leendő Pál apostol, akit akkor még zsidó nevén Saulnak hívtak, a híres Gamálielnél, a Szynedrion tekintélyes tagjánál tanult. Később, már vallási vezetőként személyesen fogadták és hallgatták meg őt uralkodók és kormányzók. Saját követelésére küldték egy szakasz katona kíséretében Rómába, a császári ítélőszékhez. Mi lehetne ennél komolyabb! Mindezek mellett Pál apostol, ahogy ma mondanánk, sikeres üzletember is volt: a sátorkészítés, amivel még apostolsága idején is foglalkozott (csak mikor lehetett rá ideje?!), ebben az időben egyáltalán nem volt egyszerű kézimunka, hanem szervezett folyamat volt: a nyersanyagbeszerzéstől a késztermék értékesítésééig. A kortárs bibleisták kutatásaikban megemlítenek egy e tekintetben nagyon érdekes részletet: Pál apostol missziós útjai gyakran estek egybe üzleti útjaival. Tolsztoj irodalmi Szergij atyájának keresztény élete kisklott. Hiszen a kezdete sem az volt, aminek lennie kellett volna, hanem egy hamis sztereotípia: az életben való csalódottság. A reális Pál apostol, aki szuperelhivatott és szuperaktív ember volt (egyébként szerzetesnek tekinthetjük, aki a világban élt), keresztény élete több volt, mint sikeres. “A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam” (2Tim. 4, 7) – írta hamis alázatoskodás nélkül, nem sokkal a halála előtt. Egyáltalán nem volt csalódott az életében!

Forrás