Templom a játékisten számára

A Moszkvai Egyetem melletti templom tervezete

Még alig ült el a Fegyveres Erők temploma és az Olimpiai Csapat templomának tervezete körüli vita, de már újabb viharokat keltő egyházi projekt jelent meg a nyilvánosság előtt: a Moszkvai Egyetem templomának terve. A tervben egy furcsa kartonszerkezetet látunk, mely gépiesen követi a moszkvai uzórocsje (моско́вское узо́рочье) elemeit, a hagymakupolás toronyfejekkel és az aranyozott díszítésekkel. A templom olyannyira butaforikus (hamis) és játékszer jellegű, hogy úgy tűnhetne, egy ugyanilyen butaforikus és játék Isten számára készült. Megjegyezhetjük, hogy a Moszkvai Egyetem főépületében a Boldog Vaszilij templom elemei sokkal meggyőzőbbek és logikusabbak lennének, mint az ország legfőbb egyetemi templomának ezen tervében.

A Krisztus Feltámadása patriarchai székesegyház, vagyis az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőnek Főtemploma

Az új templomok építését gyakran kritizálják az érdekelt felek, de itt nem a pénzügyi kérdésekről vagy a városi területek értelmes felhasználásáról gondolkodom, csupán arról, hogy kinek van szüksége az ilyen formájú, a régi építészeti mintákat bugyután másoló és bőséges aranyozást alkalmazó pravoszláv templomokra

Miért olyan fontosak nekünk ezek a kupolák, fedelek, zakomárok és sátortetők? Mit mondanak rólunk, a mi Istenünkről, a mi Egyházunkról? Tanusítják, hogy a történelmi Egyházhoz tartozunk? A történelmi Egyház azonban már Nagy Péter korában elvetette ezeket a formákat és csak a XIX. században, a nemzeti romantizmus idején fedezték fel újra és hozták divatba azokat. Akkor ez kapcsolatban volt a hazafias érzelmekkel, valamint a miklósi korszak egyházpolitikájával és az orosz régiségek iránti megnövekedett érdeklődéssel.

A Megváltó temploma Jaroszlavlban, 1695.

Egészen a forradalomig az egyházi építészet a péter előtti orosz építészet formáiban kereste a nyelvét. Keresték a minél régebbi és lakonikusabb mintákat, melyek iránymutatóul szolgáltak az építészek számára. Kezdetben ezek próbálkozások voltak a klasszikus építészet és középkori formák egyeztetésére, majd a XVII. századi moszkvai-jaroszlavli építészetből inspirálódtak, a XX. század elején pedig a figyelem Novgorod és Pszkov mongol hódítás előtti építészete felé fordult.

Szent Péter moszkvai metropolita temploma. Szentpétervár, 1911-1912. Az 1910-es években készült felvétel.

Meg kell jegyezni, hogy az orosz régiségek iránti érdeklődés akkoriban nagyon kiterjedt volt: kapcsolatban állt a régészeti feltárásokkal, és általában a hazafias emelkedettséggel, az orosz úttal kapcsolatos széleskörű vitákkal.

A forradalom után Oroszországban teljesen megszűnt a templomépítészet, és az egész huszadik század, egészen a 90-es évekig, kiesett az orosz templomépítészet történetéből (azt nem lehet mondani, hogy a szovjet időkben egyáltalán nem épültek templomok, de az egyértelmű, hogy nem folyt új templomépítészeti nyelv keresése). A világ többi részén ezidő alatt új templomok épültek, melyek, ahogy az egész XX. századi építészet, talán unalmasak vagy túl “modernisták” voltak, de kísérletet tettek arra, hogy kortárs nyelven szójanak a hitről.

A 80-as évek végén – 90-es évek elején az Orthodoxia egyre szélesebb körökben váltott ki érdeklődést, a Szovjetunió bukása után pedig soha nem látott mértékben indult be a templomépítészet. Ugyanakkor sokan álmodoztak a Szent Rusz újjászületéséről, és természetesen azt szerették volna, hogy az új templomok olyanok legyenek, mint a régiek, és idézzék fel az Orosz Pravoszlávia valaha volt nagyságát. Az építészetben általában felerősödött a történelmi formák iránti érdeklődés. A tervgazdaság kereteiben kikerülhetetlen unalmas szovjet modernizmusba való belefáradás az építészekben kielégíthetetlen vágyat ébresztett az önmegvalósítás iránt, melyre most széleskörű lehetőségek nyíltak.

Az “Álmok szigete” szórakozópark, Moszkva 2019. A “kapitalista romantizmus” stílusában.

Az építészetet a posztszovjet korszakban elárasztó új jelenség, melyet napjaink pétervári ifjú építészei “kapitalista romantizmusnak” neveztek el, nagyon furcsa formában ötvözi önmagában a modern konstrukciókat és anyagokat a különféle korszakok történelmi elemeivel. Az ilyen “stílusú” épületek egyeseknek számára kiemelkedőek és érdekesek, mások számára ízléstelenek, torzak, hivalkodók.

Nehéz megmondani, hogy meglepő-e, hogy éppen ez lett a vezető irányzat mind a világi, mind pedig az egyházi építészetben. Az építészek megpróbálták átgondolni a hagyományos formákat, összeegyeztetni azokat az új konstrukciókkal, egyházi “dekorációkkal” látva el az épületeket. Az egész országban így épültek fel a betontemplomok, melyeket üzemekben gyártott aranyozott hagymakupolák koronáznak. Egyes nagyvárosi templomok néha nagyon jól sikerültek, vidéken azonban nem ritkán valamiféle nagyon furcsa “népi építészetbe” torkolltak.

2008-ban elérte az országot a krízis. A “kapitalista romantizmust” felváltotta a dekorációkban való csalódás. Megjelent az építészek egy új nemzedéke, akiket már nem nyomasztottak a díszítésekre vonatkozó szovjet tiltások, viszont nagyon telitődtek az új templomokkal és “palotákkal”.

Míg a palota és kastély formájú lakóépületek és középületek építése gyakorlatilag megszűnt, az egyház még nem élte ki magát a feudális építészetben. A “modern pravoszláv templom képének modern építészeti megoldásai” 2013-as szemle-versenyen a verseny gyakorlatilag minden nevezője a péter előtti korszak építészetének újraéneklésével, a kupolák, fedelek, zakomárok és sátortetők másolásával foglalkozott. Az egyik döntőst egy forradalom előtti ismert építész által készített terv valódi plágáiumával leplezték le.

A “minimalizmus az egyházi építészetben” témájú kerekasztal, melyet 2017-ben tartottak Moszkvában, felvázolta a krízisből kivezető utakat, de a kerekasztal legfőbb résztvevői 2019-re egy másik kiutat kezdtek javasolni: a “szépségről való tanúságtételt” – mely a “Theoesztétika” projektben jelent meg. Nehéz megmondani, hogy mi hatott rájuk, de véleményem szerint az első változat (a minimalizmus – ford. megj.) jóval konkrétabbnak és jóval perspektívikusabbnak tűnik a számomra.

A “Theoesztétika” projekt prezentációja. Oroszországi Orthodox Egyetem. 2020. november 12.

Miért a minimalizmus jelenti a krízisből való kiutat?

A minimulizmus: a XX. század meg nem tanult leckéit jelenti. A forradalom társadalmi leckéit, a XX. századi építészet tapasztalatát, mellyel az orosz egyházi építészetnek nem volt kapcsolata. Úgy vélem, hogy ezt a tapasztalatot meg kell szereni, hogy meglássuk a minimalizmus lehetőségeit egy orthodox templom építészetében.

Ehhez még hozzá szeretném tenni, hogy a régi építészetet másoló templomépítészet vagy nagyon hosszantartó és drága, vagy szemmel láthatóan olcsó és inkább hasonlít a Disneylandre, mintsem valami ősire és mélyre.

A minimalizmus az ízlés iskolája is, melyre mindannyiunknak szüksége van, és melynek hiányáért már régóta kárhoztatják az orosz bürokratákat és az Orosz Orthodox Egyház papságát is.

Úr Színeváltozása templom Gverszony faluban, Pszkov megye. 1990-évek vége 2000-es évek eleje.

A minimalizmus a hordalékoktól való megszabadulás. Úgy vélem, hogy a minimalizmus a templomépítészetben segíthet annak megértésében, hogy az egyházi életben mi a fontos és mi a másodlagos. Meglátni a templom épületében az alapvető fontosságút és megszabadulni a “cicomától”, mely inkább akadálya az imának és az egyházközségi szolgálatnak.

Ezen kívül, felidézhetjük a társadalomban már régóta létező igényt a “szegény egyházra”. A minimalizmus szellemében készülő orthodox templomtervek lehetőséget adnak arra, hogy a közösségek maguk is részt vegyenek az építkezés finanszírozásában, mely nem követel meg nagy anyagi áldozatokat. Az építkezés sem fog hosszú időre elhúzódni, az épület pedig kinézetre is teljesen kortárs lesz.

Theológus Szent János apostol és evangelista temploma, Pori, Finnország, 2002.

Végül, úgy vélem, hogy a minimalista templom jól hitelesebben fog tanúskodni a világ előtt Istenről, Akiben hiszünk és az Egyházról, amit annak tagjaként képviselünk.

Mindezek a hagymakupolák és zakomárok inkább a nemzeti múltunkról szólnak, mintsem Istenről, Aki jóval magasabbrendű a nemzeti álmodozásainknál. A mi minden aranyunk szegényebb a büdös jászolban született és ácsok és halászok között élt Úrnál. De mi magunk sem vagyunk olyan gazdag egyház, hogy lehetőségünk legyen külső szponzorok és az állam segítsége nélkül felépítenünk ezeket a hatalmas templomokat.

Nagyon szeretném, hogy a Moszkvai Egyetem melletti templom Istenről jóval egyszerűbb és univerzálisabb nyelven beszélne a moszkvai uzórocsje nyelvénél. Hogy az egyetlen jóságos és szerető Istenről, nem pedig hamis pszeudonacionális ambícóinkról tegyen tanúságot.

Алексей Шкотов, építész, a Szentpétervári Teológiai Akadémia diákja

Forrás