A SZOVJET TÖRTÉNELEM ELTORZÍTOTTA PUTYIN TUDATÁT

Andrej Zubov történész kommentárja Putyin cikkéhez. Andrej Zubov 1988-1994 között a Moszkvai Teológiai Akadémia docense, 1994-2012 között a Theológus Szent János Orthodox Intézet professzora, 2001-2014 között a Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézete (MGIMO) professzora. Innen Oroszország krími politikájának kritikája miatt bocsátották el. 2009-2014 között a Moszkvai Patriarchátus Szent Szinódusának Bibliai-Teológiai Bizottsága és a Zsinatközi Jelenlét (BIzottság) tagja. Az Orosz Orthodox Egyház Társadalmi Koncepciója zsinati dokumentum egyik szerzője (2000). Szerkesztésében jelent meg “Oroszország történelme a XX. században” c. kétkötetes, gazdag tényanyagot és szemelvényeket tartalmazó mű, melyet több nyelvre is lefordítottak.

RÖVID MEGJEGYZÉSEK V. V. PUTYIN CIKKÉRŐL

Kedves barátaim, alighogy elkezdtem komolyabban dolgozni Putyin úr cikkén, felhívtak az “Obozrevatyeltől” (Ukrajna). Válaszoltam néhány kérdésükre. A cikk készül, de valakinek talán ez is érdekes lehet, annál is inkább, mivel az “Obozrevatyel” Oroszországban blokkolva van. A címet a szerkesztőség adta. Ízlésem szerint éppenhogy durva, aminek megengedhetetlenségéről a szövegben beszélek. A vita durvasága: a szovjet örökség egyik problémája. Igyekszem ezt nem megengedni. Ezért szövegemben megváltoztattam a címet a számomra elfogadhatóra (A. Zubov).

A SZOVJET TÖRTÉNELEM ELTORZÍTOTTA PUTYIN TUDATÁT

Советская история исказила сознание Путина

Vlagyimir Putyin orosz elnök nyilvánosságra hozta a “Nagy Győzelem 75. éve: közös felelősség a történelem és a jövő előtt” c. cikkét.

Ebből a szövegből látszik, hogy Putyin valóban szereti a történelmet. Műkedvelő történész. Ez tény. De sajnos nem ismer más történelmet azon kívül, amit a szovjet időkben az iskolákban és az egyetemeken oktattak. Ez pedig agitációs-történelem.

Félek, hogy még csak nem is gyanítja, hogy létezik másféle történelem, hogy a történelem: komoly tudomány. Bizonyára olvasott valamit, tegyük fel, Szolovjovot, de összességében megszokta ezt. Szó szerint szövegének minden bekezdéséből – függetlenül attól, hogy helyes vagy helytelen gondolatokat fogalmaz meg, és vannak benne okos gondolatok is, – árad a történelem iránti szovjet viszonyulás.

A történelem egy olyan doboz, melyből saját ízlésednek megfelelően, saját céljaid számára ilyen vagy olyan játékszereket húzol elő. A többiekről pedig teljesen elfelejtkezel, hozzájuk sem nyúlsz.

Ez az első hatalmas baja Putyinnak.

Második baja abban van, hogy a történelem különféle alanyainak, jelen esetben az államoknak, egy és ugyanazon cselekedeteit teljesen ellentétesen magyarázza.

Mondjuk az, hogy Lengyelország Csehszlovákia müncheni felosztása után elfoglalta Těšínt, felháborítja. Több bekezdésen keresztül ír erről. El kell mondani, hogy ez még egy szovjet mínusz a gondolkodásában: mint történész gyalázkodó megjegyzéseket enged meg magának.

A történész, mint minden tudós, visszafogottan beszél. Elmondhatja, hogy valami helyes, helytelen, erkölcsös, erkölcstelen. De nem gyalázkodhat. Putyin viszont durván, szovjet módon beszél. Durva kifejezések sokaságát használja arra, hogy megvádolja Lengyelországot Těšín annexiója miatt. De egyetlen hasonló szót sem használ, amikor arról beszél, hogy egy évvel később, 1939-áben a Szovjetunió elfoglalja fél Lengyelországot. Vagy a balti államok megszállásáról. Ő a megszállást inkorporációnak nevezi.

Eltérő hozzáállást tanúsít. Amikor neki kedvező, akkor egy és ugyanazon dologról egyféleképpen, ha nem kedvező, másképpen beszél.

Sokszor beszél – és teljesen jogosan – a Holokausztról, a németek bűntetteiről a zsidók meggyilkolásával kapcsolatban. De egyszer sem tesz említést Katynról, a lengyelek meggyilkolásáról az NKVD által a Szovjetunió több helyszínén. Mintha ez a tény nem lett volna.

Arról beszél, hogy a Szovjetunió népei együtt, “vállvetve” – ezek olyan újságírói klisék – egységes fellángolásban, a haza iránti szeretetből visszaverték a németeket. Összességében így van. De eközben elfelejt beszélni azon népekről, melyeket Sztálin teljes mértékben deportált azért, mert megvádolta őket az agresszorral való együttműködéssel. Gyakorlatilag úgy büntette e népeket, ahogy Hitler a zsidókat. Vagy, talán, egy kicsit enyhébben, de mégis óriási mennyiségű ember halt meg.

Ő erről egyáltalán nem mond egy szót sem, mintha ilyen nem is történt volna. Sem a krími tatárokat, sem az ingusokat, sem a volgai németeket.

Sajnos, mint annyi más honfitársunk, ő is a szovjet propaganda és a szovjet történelemoktatás áldozata. Ez teljesen átszőtte az agyát. És ez átpropagandizált agyat tudományos szövegnek adja ki. Ez nagyon szomorú.

Őszintén sajnálom őt… Például, néha darabszámra megmondja a rzsevi magaslatért zajló 1941. márciusától 1943. márciusáig tartó kétéves harcban elesettek számát, ami természetesen nagyon naív dolog. Ott valóban majdnem másfél millió ember halt meg, de ő pontos számot mond: 1 342 888 fő. Soha senki, egyetlen történész sem képes így megszámolni ezeket a veszteségeket. Nyilvánvaló, hogy ezt egy műkedvelő írta. Egy professzionális történész soha nem ad meg ilyen számot.

Ebben az értelemben sajnálom őt. Más értelemben viszont egyáltalán nem sajnálom. Arról van ugyanis szó, hogy ennek a cikknek egy célja van: az, hogy Oroszország a Szovjetunió jogutódja – erről világosan ír -, és hogy Oroszországnak geopolitikai érdekei vannak, védelmeznie kell a határait, ahogy valaha a Szovjetunió védelmezte.

Igazolja, hogy Sztálin elfoglalta fél Lengyelországot. Hogyan is lehetett volna másképp, hiszen a határ Minszk közelében húzódott. Egyébként a Finnország elleni háborút egyáltalán nem említi meg, mintha ez a tény nem is létezne.

Ha így számolgatjuk, akkor mindig lesz olyan határ, ami valamelyik város közelében húzódik. Ez elkerülhetetlen. Tehát lehet háborút indítani? Most az Észtországgal közös határ Szentpétervár közelében húzódik. Ezek szerint el lehet foglalni Észtországot? Ukrajna határa Belgorod közelében van. Ukrajna foglalja el Belgorodot? Vagy Oroszország Harkovot? Ő folyamatosan ezekben az abszurd kategóriákban gondolkodik.

Végül cikkének legfontosabb pátosza – kétségtelenül az Európai Parlament 2019. szeptember 19-i deklarációja. Mint ismeretes, ez a deklaráció – véleményem szerint teljesen jogosan – egymás mellé helyezi a Szovjetuniót és Németországot. Őket nevezi meg a Második Világháború legfőbb okozóinak, a Molotov-Ribbentrop paktumot pedig e háború fő okának.

Putyin minden módon megpróbálja bebizonyítani, hogy ez nincs így. Egyébként ezt a nyilatkozatot nem dokumentumnak, hanem “papírfecninek” nevezi, ami sértő. Mégiscsak az Európai Tanács parlamentjéről van szó. Nem sajnálja a szitokszavakat.

Végén pedig aplomb [magabiztosság]. Kellemesen érzi magát olyan léptékű világvezetőként, mint Trump, Johnson, Macron, Hszi Csin-ping. Azt javasolja nekik, hogy gyűljenek össze, beszéljék meg a világ problémáit. Azzal igazolja a vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy, véleménye szerint, ez az egyetlen eszköz, mely által elkerülhető az új világháború. Miközben elfelejti, hogy Oroszország arra használja a vétójogát, hogy igazolja a háborút Szíriában, stb..

Ha jó oktatásban részesült volna, bizonyára nem írt volna ilyen naív cikket és céljait jóval kifinomultabban próbálná megvalósítani. De e cikk eszméje mélységes ellentétben van a nemzetközi etika jelenlegi elveivel. Visszaröpít bennünket abba a rettenetes korszakba, amikor Hitler, Sztálin, Musszolini – és ne hallgassuk el, egy pillanatban Lengyelország is – különféle sikerességgel Európa térképének felosztásán munkálkodtak. Putyin ebben a paradigmában él, nem volt képes még kilépni belőle.

Forrás