Felfegyverzett ikonosztázion: hogyan döbbentette meg a Moszkvai Patriarchátus a világot Putyinnal és Sztálinnal

Szergej Csapnyin

Фото Дениса Воронина / Агентство "Москва"

A Hadsereg Főtemploma légifelvételről, Фото Дениса Воронина / Агентство “Москва”

A Moszkvai Patriarchátus és szponzorai az elmúlt évtizedekben több ezer templomot építettek. Meg lehet-e még lepni a közönséget egy újabb kultuszépülettel? Mint kiderült, meg lehet: a Fegyveres Erők főtemplomáról szóló hírek már egy hete az élen vannak.

A Fegyveres Erők főtemploma túlságosan nyilvánvalóan különbözik a többi újépítésű templomtól. Mindenki megszokta már, hogy az új orthodox templomok jobb esetben Bizánc, a pszkovi-novgorodi, moszkvai építészet stb. stilizációi, rosszabb esetben – ilyen is sok épült – a különféle stílusok teljesen posztmodern keverése a templom rendeltetésének, a templomtér megszervezésének és szimbolikájának bármiféle megértése nélkül. Önálló építészeti és belsőépítészeti megoldásokra napjaink építészei ritka kivétellel nem képesek, de a megrendelők sem tartanak rá igényt. A legfontosabb, hogy „hagyományos”, gazdagon díszített és patetikus legyen.

A Fegyveres Erők temploma szintén nagyon patetikus és nagyon gazdagon díszített. Azonban itt nem lehet nem elismerni a megrendelők és a tervezők bátorságát. Igyekeztek a templomot különféle, mind nyilvános, mind rejtett értelmekkel felruházni.

Bár a titkos értelmek nem az istenismeret és az Istennel való közösség titkait jelentik, hanem a különféle formális dátumokra és naptári jelentésekre vonatkoznak. Kiegészítő magyarázat nélkül ezt a rejtvényt aligha képesek megoldani még a liturgikus teológia vezető szakértői sem.

Miért 19 méter 45 centiméter a főkupola átmérője? A helyes válasz: a Nagy Honvédő Háború 1945-ben fejeződött be.

Miért 14 méter 18 centiméter a kis kupolák magassága? A helyes válasz: a háború 1418 nappalon és éjszakán át tartott az 1941-1945 közötti években.

Miért van a templom ikonosztázionján 48 ikon? Helyes válasz: a Nagy Honvédő Háború és a szovjet-japán háború hadi cselekményei hónapjainak száma miatt.

Miért van pont 2644 négyzetméter mozaik főtemplom belső falfelületén? Helyes válasz: ez a Dicsőség Rend teljes lovagjainak száma.

Más szavakkal, a tervezők minden erővel arra törekedtek, hogy megmutassák, a templomot teljes mértékben földi – ideológiai – értékek megerősítése és propagandája céljából építették: a katonai hősiesség megdicsőítése és a katonai győzelmek történeteire való emlékezet céljából. Az eszmék ezen meglehetősen alantas felcserélése követhető az építészeti terv és a templom berendezésének más elemeiben is.

Ha teológiai tartalmát vizsgáljuk, kiderül, hogy a háború témája az evangéliumi igehirdetés szellemiségétől idegen szellemben kerül bemutatásra. A templom galériájának mozaikjai azt mutatják meg, hogyan védelmezi az Istenszülő a történelmi Oroszország, a Szojvetunió és az Oroszországi Föderáció katonáit a történelem különféle csatáiban. Magát a győzelmet egyértelműen az ellenség megsemmisítéseként és megszégyenítéseként, valamint az államhatalom által vezetett néplélek ünnepélyeként mutatja be. A templom lépcsőit a német tankok beolvasztott páncélzatából készítették. „Úgy gondoljuk, hogy amikor e templom lépcsőire emelkedünk, akkor a leggyőzött ellenség fegyverén taposunk” – mondta büszkeséggel Szergej Sojgu védelmi miniszter.

Más szavakkal, a „legyőzött ellenség” egyeseket még ma, 75 évvel a háború befejezése után sem hagy nyugodni. A miniszter késztetést érez, hogy újra és újra meggyőződjön arról, hogy az ellenség legyőzetett, és a fiatalokat is arra tanítsa, hogy lábaival tiporják a legyőzött ellenséget. Már a templom kapujánál különleges győzelmi hangulat fogja el az embert, ami a templomon belül még jobban felerősödik. Ezzel együtt a templomtér belső szervezése a szakrális képek grandiózus parádéjával árasztja el a belépőt.

„Az egész világ számára fontos momentum, hogy nálunk van Krisztus legnagyobb kupolaábrázolása az egész világon… Ez know-how. Ilyen soha nem volt. A nem kézzel alkotott Megváltó” – mondja Vaszilij Nyesztyerenkó, a templom díszítéséért felelős művész. És hozzáteszi: „A nyugati falon a szembelévő oldalon egy hatalmas harmincméteres Istenszülő van, aki tanúbizonyságot tesz azokról a háborúkról, melyek nálunk voltak. Őrá a leggyakrabban a Nagy Honvédő Háborúval kapcsolatban emlékeznek”.

„A templom nyugati részében például a jelenetek elsősorban az orosz fegyver győzelmeiről és az ezeket kísérő [Istenszülő – a szerző megj.] jelenésekről szólnak” – kommentálja Leonyid Kalinyin protoijerej, aki az építkezést a Moszkvai Patriarchátus részéről felügyeli.

Nehézség merült fel a párt és a kormány vezető szerepének ábrázolása kapcsán. Nem csak éles kritikát, de kimondott felháborodást – méghozzá maguknak az orthodox hívőknek a részéről – váltott ki Sztálin ábrázolása a templom előterének egyik mozaikján.

Azonban a megrendelő, sőt a Moszkvai Patriarchátus képviselői szerint ez a kép teljesen logikus. „Sztálin kapcsán: mindenki tudja, hogy ő egyrészről türannus, másrészről a Legfelsőbb Főparancsnok. A történelemből való kihúzásáról csak az Állami Duma, az államfő vagy össznépi népszavazás dönthet. Ez utóbbi jobb lenne, hogy senki semmit ne döntsön el a nép nevében” – állítja magabiztosan Leonyid Kalinyin protoijerej.

Sztálin képmása elengedhetetlen azon ideológiai konstrukcióhoz, mely a templomtervezet alapját alkotja. Az állam nélkül nincsenek győzelmek. Természetesen a háborúban a nép győzedelmeskedik, de a nép semmire sem juthat a vezérek nélkül. Ezért a vezér képmása az egyik kulcsfontosságú kép.

De hogyan ábrázoljuk őt? Úgy vélem, hogy a művészeknek komoly problémájuk volt ezzel. Végül visszariadtak attól, hogy Sztálin figuráját közvetlenül a kompozícióban helyezzék el és egy transzparensen ábrázolták a győztesek parádéjának ábrázolása közepe táján. Nehéz megmondani, hogy ki hagyta jóvá ezt a döntést és hogy a megrendelők és a Moszkvai Patriarchátus részéről küldött kurátorok miért döntöttek úgy, hogy ez egy sikeres lépés. Arról van ugyanis szó, hogy a vezér portréjának vörös szöveten való ábrázolása: közvetlen utalás az egyházi körmeneti zászlókra. A körmeneti zászlókon a szenteket ábrázolják. Ily módon úgy tűnik, hogy a Moszkvai Patriarchátus nem csak támogatja, de törvényesnek is ismeri el azon paravallásos gyakorlatokat, melyeket a bolsevikok használtak. Sőt, készek áldásukat adni az ilyenek templomi ábrázolására.

Igen, én is el tudom képzelni Sztálin ábrázolását egy orthodox templomban, de radikálisan más kontextusban, amelyben semmiféle pozitív konnotáció nem lehetséges. Hagyományosan a templomok nyugati falán található az Utolsó Ítélet freskója, amelyen az igazak és a bűnösök halál utáni sorsát ábrázolják. Az alsó részén különféle kínokat szoktak ábrázolni, melyek a bűnösökre várnak. Teljes mértékben elfogadható lenne Joszif Sztálin ábrázolása az egyik forró olajat tartalmazó üstben.

Felmerül a törvényszerű kérdés: kinek szentelik az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek főtemplomát? Láthatjuk, hogy nem csupán az orthodox templom egyes elemei, de az egész templomépítészeti koncepció radikális újragondolása történt. Beszélhetünk-e arról, hogy ezt a templomot tényleg Isten dicsőségére építették?

Tegyünk egy kis kitérőt. Néhány évvel ezelőtt kurátorként készítettem elő a kortárs keresztény művészet egyik első nagy kiállítását, és élesen felmerült előttem a kérdés: milyen művészetet tekinthetünk ma kereszténynek? Ha a formális elvet követjük (minden keresztény tematikájú szüzsé keresztény művészet), akkor a viták gyorsan zsákutcába vezetnek. A posztmodern korban az idézet nem csak lehetséges, de a kortárs művészet egyik legfontosabb elvévé magasztosult. Nem feltétlenül kell hinni, vagy akár tisztelettel viszonyulni Krisztus iránt ahhoz, hogy valaki művet hozzon létre az Evangélium vagy az egyháztörténelem témájából.

Akkor mi legyen? Kérdésemre a választ Máté Evangéliumában találtam meg. A Megváltó Születéséről szóló elbeszélésben szó esik a mágusokról, akik „bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki” (Mt. 2, 11).  A mi szabad alkotásunk: ajándék, melyet Isten adott nekünk. A keresztények arra hivatottak, hogy ezt az ajándékot Őhozzá vigyék el. A három ajándékot hozó mágus története adja meg a kulcsot a művészet – és szélesebb értelemben – a szabad alkotás keresztény felfogásához. A mágusok nem csak ajándékokat hoztak, de hódoltak a Gyermek Krisztus mint Isten előtt.

Jelen van-e a hódolat a templom ikonográfiai programjában? A válaszhoz nézzük meg a két kulcsfontosságú képet – Oroszország elnökét és a templom legfőbb ktitora (vagyis patrónusa, alapítója), Szergej Sojgu védelmi miniszter képmásait. Itt nem lényeges, hogy a mozaikokat jelenleg leverték vagy lebontották. Az elnököt és a minisztert a Krím Oroszországhoz való csatolása miatt ujjongó tömeg közepén ábrázolták.

A döbbent kérdésekre, hogy hogyan lehetségesek ilyen ábrázolások egy templomban, a Fegyveres Erők Főtemplomának elöljárója, Sztyefan klinszki püspök nyugodtan és megfontoltan válaszolt: „Ilyen hagyomány akkor létezik, amikor az ilyen vagy olyan történelmi korszak történelmi eseményét ábrázolják. Világos, hogy az egyik ilyen jelentős esemény: a Krím Oroszországhoz csatolása. E csatlakoztatásban részt vettek az állam első személyei, akiket ábrázolni fognak”.

Azonban a templomban nem bármiféle történelmi eseményt ábrázolnak, hanem csak azokat, melyek az Isteni Gondviselés történelemben megmutatkozó cselekményének manifesztációjává válnak. Tekinthetjük ilyennek a Krím Oroszorszghoz csatolását? Az Egyház számára ez egy rendkívül bonyolult kérdés. Nem annyira amiatt, mert a világ nemzetközössége nem ismerte el ezt a csatlakoztatást, mint inkább amiatt, hogy Ukrajna területén működik a Moszkvai Patriarchátus joghatóságába tartozó Ukrán Orthodox Egyház és annak messze nem minden tagja viszonyul jóváhagyólag Oroszország tettei iránt. A mozaik újabb megosztottságot vált majd ki Ukrajnában, és nehéz megérteni, hogy miért van erre szüksége a Moszkvai Patriarchátusnak.

Egyetérthetünk azzal, hogy a templomok freskóin és mozaikjain meg lehet jeleníteni a patrónusok képmását, de azoknak elengedhetetlenül az ajándék és a hódolat azon eszméjét kell kifejezniük, amiről fentebb írtam.

Összehasonlításképpen felidézhetjük a Santa Maria del Ammirato templomot, melyet a XII. század közepén Antiochiai György építtetett. Ő II. Roger szicíliai király (1095-1194) kiemelkedő admirálisa volt és elnyerte az „admirálisok admirálisa” címet. A templom előcsarnokában mozaikot helyeztek el az ő képmásával. De hogy néz ki ez a mozaika? Antiochiai Györgyöt az Istenszülő előtt földre borulva ábrázolják, és ha megnézzük az alakok arányait, akkor az Istenszülőhöz viszonyítva inkább egy közepes méretű kutyára emlékeztet.

Ebben a mozaikban nincs sem győzelem, sem felmagasztalás, de jelen van benne az alázat és a hódolat. El tudjuk képzelni Szergej Sojgut ebben a pózban? Nekem nem elég ehhez a képzelőerőm. Oroszország védelmi minisztere nem szokott alázatról beszélni, amire a mai Oroszországban az államférfiúk számára megbocsáthatatlan gyengeségként tekintenek. Mindannyian emlékszünk Putyin szavaira, melyeket Ilja Glazunov műhelyében mondott: „Borisz és Gleb szentek voltak, ez világos. De harc nélkül adtak oda mindent. Ez nem lehet példa a számunkra. Lefeküdtek és várták, amíg meggyilkolják őket…”

A pandémia miatt a hadsereg főtemplomának május 5-re tervezett felszentelését bizonytalan időre elhalasztották. Azonban a templom már most hatalmas problémává vált az Orosz Orthodox Egyház számára.

Először is a templom kialakítása során kierőszakolt állami militarizmus idegen az Egyház orthodox hagyományaitól. Az Egyház számára pont az ellenkezője a fontos: a háborúra való emlékezés teljes demilitarizálása. 75 év elteltével az elesettekről való személyes és családi emlékezés kerül az előtérbe. A kísérlet, hogy a Győzelemből valamiféle „spirituális köteléket” – mint a nemzet konszolidációjának kulcsfontosságú elemét – alkossanak, hosszútávú perspektívában nem működik. Ez a templom azon ideológia emlékművévé válik, mely idővel elkerülhetetlenül a levéltárba kerül.

Másodszor, a pandémia és a gazdasági krízis körülményei közepette erre a luxuskivitelű templomra már mint egy letűnt jóléti kor jelenségére fognak tekinteni. Nyilvánvaló az igény a lakonikus, sőt, minimalisztikus templomokra, melyek díszítőelemeivel nem elnyomják az amúgy is elnyomott embert, hanem arányaiban követik őt.

Természetesen állami és katonai rituálékat rendszeresen tartani fognak ebben a templomban, de maga a templom puszta dekorációvá válik, csupán a „Patróta” hazafias-katonai kultúr- és pihenőpark egyik eleme lesz.

Forrás