“…főpapjainkat akasztják, nem pedig főbelövik.”

1891. március 3-án született Damaszkinosz (Papandreu) athéni érsek, aki felemelte a szavát a nácik zsidóüldözése ellen és a Görög Egyházat a zsidók mentésére szólította fel

A kutatók megjegyzik, hogy a Holokausztot túlélő szaloniki zsidók – itt volt Görögország legnagyobb zsidó közössége – leveleikben és beszélgetésekben, Izraelben, Franciaországban, az USA-ban vagy Szalonikiben, szisztematikusan görögöknek nevezik magukat. Ahogy az egyik túlélő elmondta: „mi görögnek éreztük magunkat és görögként haltunk meg”.

Természetesen Szaloniki jelensége magyarázható a szefárd-görög öntudat külön világával, mely még Auschwitzban is megmaradt. De a zsidók Görögország iránti különleges kötődése általános volt. És a görögök hasonlóan viszonyultak a zsidók iránt.

Amikor 1943-ban a nácik Szaloniki zsidó lakosságát elkezdték gettóba telepíteni, Konsztantinosz Logotetopoulosz, a kollaboráns kormány feje, korábban ismert nőgyógyász, óvatos és homályos nyilatkozatot adott ki, melyben említést tett „Szaloniki Mózes hitű görög állampolgárairól”. Nem sokat foglalkozott a zsidókkal. Ekkor Damaszkinosz, Athén és egész Görögország érseke hivatalos levelet írt a görög miniszterelnöknek. Ez a levél egyedi a maga nemében, a II. világháború idején sehol nem fordult elő hasonló. A levelet Angelosz Szikelianosz ismert görög költő fogalmazta, és Görögország számos kiemelkedő állampolgára aláírta: a görög Tudományos Akadémia elnöke, a nagy egyetemek rektorai, az írószövetség, a művészeti és színészi szövetségek elnökei, jogászok, sebészek, nagyvállalkozók.

A levélben, többek között, a következőket írták:

„A görög nép mély fájdalommal szerzett tudomást, hogy a német megszálló hatóságok elkezdték életbe léptetni a görög zsidó közösség fokozatos deportációjának programját, és a deportáltak egy része már útban van Lengyelország felé…

Minden görög állampolgár iránt, függetlenül nemzetiségétől és vallásától, egyformán kell viszonyulni. A görög zsidók értékesen járultak hozzá a görög gazdasághoz, törvénytisztelő állampolgárok, akik teljes mértékben tudatosítják kötelességeiket mint Görögország lakói. Feláldozták magukat Görögországért és mindig az első sorokban voltak a görög népnek az elidegeníthetetlen történelmi jogai védelmében folytatott harcában. Nemzettudatunkban Görögország-Anyánk minden gyermekek oszthatatlan egységet alkot. Ők mind egyenlő tagjai nemzetünknek, függetlenül vallásfelekezetüktől…

A mi szent vallásunk nem ismer fajra és vallásra alapuló magasabb és alacsonyabb vonásokat, mert mondva van: „Nincs sem görög, se zsidó”, és elítéli a faji és vallási különbségekre alapuló diszkrimináció minden formáját. Közös sorsunk a dicsőség napjaiban és a nemzeti csapások idején oszthatatlanul összekovácsolt minden görög állampolgárt, kivétel nélkül, a nemzetiségtől függetlenül…

Ma mélyen aggódunk 60 ezer zsidó állampolgár társunk sorsáért… Együtt éltünk a fogságban és a szabadságban, és most ki kell fejeznünk köszönetünket érzéseikért, testvéri viszonyulásukért, gazdasági tevékenységükért – és ami a legfontosabb: változatlan hazafiságukért…”.

A levél végén az érsek figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy el fog jönni az az idő, amikor „az erkölcsi felelősség súlyos teherként nehezedik majd az ’egységünket és büszkeségünket megalázó minden olyan akció, mint a zsidók kiűzése’ ellen nem tiltakozó hatalomra.

Amikor a német helyőrség parancsnoka, Jürgen Strop SS gruppenführer megtudta, hogy ki áll a levél mögött, főbelövéssel fenyegette meg az érseket. Damaszkinosz így válaszolt: „A görög orthodox egyház hagyománya szerint főpapjainkat akasztják, nem pedig főbelövik. Kérem, tisztelje a hagyományainkat!”

Az érsek kötelezte a papokat, hogy a templomokban igehirdetésükben ismertessék az Egyház álláspontját. Damaszkinosz elrendelte, hogy a joghatósága alá tartozó templomokban adjanak ki keresztlevelet a nácik elől rejtőzködő zsidóknak. Az athéni rendőrség parancsnokával, Angelosz Evertosszal együtt 27 ezer igazolást adtak ki, melynek köszönhetően többezer athéni és környékbeli zsidó menekült meg. Több mint 250 zsidó gyermeket rejtegettek az athéni egyházmegye papjai. A megszállt területeken a görög lakosság, a rendőrség és a papság mindenütt segítette a rejtőzködő zsidókat.

De a görög zsidók nem csak rejtőzködtek. Az érsek igazat mondott. 13 ezer görög zsidó harcolt a görög hadseregben 1940. október óta a fasiszta Olaszország ellen. Athán 1941. áprilisi német megszállása, majd 1943. elején Szalonikiben és Thesszáliában sikeres ellenálló csoportok alakultak, melyekben többséget alkottak a zsidó harcosok. Auschwitzban 135 görög zsidó, néhány francia szefárddal és magyar zsidóval együtt felrobbantották a krematóriumot, majd egy órán keresztül verték vissza az SS katonák támadását. A németek kénytelenek voltak repülőgépeket bevetni és a harc a felkelők haláláig folytatódott.

Több mint 600 görög papot tartóztattak le és deportáltak a zsidók segítése miatt. 335 görög kapta meg a világ igazai címet. A Holokauszt-kutatók megjegyzik, hogy a megmenekült görög zsidók különös, szenvedélyes hálával viszonyultak a megmentőik iránt. Egyikük, a New Yorkban élt Kula Kofinasz egy interjúban elmondta, hogy „utolsó leheletéig” beszélni fog azokról a görög keresztényekről, akik megmentették őt és más zsidókat. Görögország a zsidók segítésének döbbenetes példáját mutatta fel, mint például Zakinthosz szigetén, ahol a helyi lakosság közösen elrejtette és megmentette a sziget mind a 275 zsidó lakosát.

De az igazak nem mindenhatók. És egyáltalán nem ők vannak többségben. Ahogy ez nem ritkán előfordul napjaink társadalmi tudatában, virágzanak a háborúról szóló mítoszok: hol egész népeket neveznek gyilkosoknak, hol kizárólag a németekre hárítják a felelősséget, hol pedig teljesen elfelejtkeznek az igazakról. Görögországban, ahogy a világ más részén is, egyáltalán nem volt egyértelmű a helyzet. Létezett a kollaboráns kormány, valamint az emigrációban működő náciellenes kormány. A görög egyházat is megosztotta a zsidók iránti viszony. Sok püspök nyilvánosan támogatta a németek politikáját, mások passzívak maradtak, ellenállást csak kevesen tanúsítottak. Az alsó papság is élesen megosztott volt a zsidók sorsával kapcsolatban. Egyes görög rendőrök mentették a zsidókat, mások, a németekkel együtt, részt vettek a repressziókban. Voltak esetek, amikor a helyi lakosok kiadták a rejtőzködő zsidókat a németeknek, bár a dokumentumok szerint Görögországban, más országoktól eltérően, ilyen csak nagyon ritkán fordult elő – elsősorban a hatóságok és a hivatalnoki réteg kollaborált.

A görögországi zsidóság 87%-a, 65 ezer ember pusztult el.

Jürgen Strop tábornokot, aki később a varsói gettó lerombolását vezette, 1952. március 6-án Lengyelországban felakasztották.

Konsztantinosz Logotetopoulosz 1944-ben a németekkel távozott. Németországban tartóztatták le az amerikaiak és 1946-ban kiadták a görög hatóságoknak. A bíróság kollaboránsként életfogytiglanra ítélte, de 1951-ben szabadult. 1961-ben halt meg.

Damaszkinosz érseket a háború után Görögország régensévé nevezték ki és ellátta a görög király száműzetésből való visszatértéig az ország miniszterelnöki teendőit. 1949. május 20-án hunyt el. 1969-ban kapta meg a Világ Igaza címet.

Forrás