Zsirinovszkij kritizálja a Moszkvai Patriarchátus templomépítési terveit

Vlagyimir Zsirinovszkij a szélsőségesen jobboldali radikális nacionalista és birodalmi megnyilvánulásairól, kirohanásairól ismert Liberális Demokrata Párt elnöke váratlanul kritikával lépett fel a Moszkvai Patriarchátus templomépítési tervei kapcsán. A politikus e nyilatkozatát a „Jövő” c. összoroszországi ifjúsági fórumon mondott felszólalásában tette. Beszédét pártja honlapja közölte.

„Ma kiállnak a tribünre, és mind hívők. „Támadj fel, Szent Rusz” Lerombolták a Szent Ruszt! Minden templomot felégettek, a papokat lélekbe fojtották. Most pedig kiállnak a tribünökre és mondják: „Szent Rusz!”. Templomok mindenütt, néhány lépésnyi elérhetőségben. Poliklinikák nincsenek néhány lépésnyi elérhetőségben, boltok sincsenek, de templomok vannak! Hát mit csináltok ti? Miért rángattok minket a középkorba? Aki hisz, higgyen. Az emberek félnek megmondani, hogy ők ateisták. Úgy megfélemlítették őket” – jelentette ki Zsirinovszkij.

Oroszországban Zsirinovszkijt régóta azon politikusnak tartják, aki groteszk, sokszor trágár formában, a Kreml üzeneteit közvetíti, melyeket különféle okokból hivatalos formában nem lehet nyilvánosságra hozni.

Forrás