“Ön nem fél, hogy…?”

A képen a következők lehetnek: 1 személy, szakáll és közeliBarátaim! Mint tudják, aláírtam a levelet a „moszkvai ügybe” bevont ártatlan emberek védelmében. Egy nap alatt hatalmas zaj támadt, újságírók hívnak, hogy kommentáljam a helyzetet. Az egyszerűség kedvéért itt írok néhány sort.

Először is, én egyáltalán nem vagyok disszidens, sőt, azt sem tudom, kik azok egyáltalán. Egyszerű belorusz pap vagyok, a papnak pedig kötelessége, hogy védelmére keljen a bántalmazottaknak, „szívbéli egyszerűséggel beszéljen Istenről és mosolyogva mondja el az igazságot a királyoknak”. Ezért teljesen természetes, hogy ha igazságtalansággal vagy akárcsak arra utaló jellel találkozol, akkor beszélni kell, és ennyi. Ilyen a mi szolgálatunk.

De ebben a történetben valami más az, ami megdöbbent engem. Mint pap, gyakran kapok kérdéseket. Ez normális dolog. Azonban, ha ki kellene választanom, hogy az utóbbi időben milyen kérdést hallok a leggyakrabban, akkor ezt: „Ön nem fél, hogy…”

Műsort készítünk a „Szpász” tévécsatornán. Nagyszerű szerkesztő, kitűnő műsorvezetők, érdekes vendégek. Vitatkozunk a nevelés problémáiról. A felvétel után az egyik vezető megkérdi tőlem:

– Ön nem fél attól, hogy szavai nyomán el fogják tiltani a szolgálattól?

– Miért tiltanának el? Mondtam valami egyházelleneset vagy eretnekséget? Miért kellene félnem?

Amikor úgy döntöttem, hogy aláírom a levelet, megkérdezték, hogy nem félek-e? Hogy a bátyka [így nevezik népiesen Lukasenko belorusz elnököt – ford. megj.] behúz egyet?

– Miért, valami rosszat teszek? – feleltem én.

Barátaim. Ebben az egész történetben ez a legfontosabb!

„Ön nem fél?”

Hát nem hallják, hogy mennyire megalázó ez a kérdés? Mind a kérdező, mind a válaszoló számára!

Ezek szerint minden a félelemre épül?

Ezek szerint nem tartják tiszteletben az emberi méltóságot, beleértve a pap méltóságát?

Hiszen ez egy nagyon elementáris dolog: védelmére kelni az ártatlanul elítéltnek! Mi van ebben olyan veszélyes? Még ha tévedtünk is, és kiderül, hogy az illető nem is olyan ártatlan? Miért nem tiszteljük önmagunkat annyira, hogy ne reszkessünk minden ostobaság miatt?

A bölcs embereknek van olyan szokásuk, hogy nem egyszerűen válaszolnak a kérdésre, hanem kérdésre kérdéssel válaszolnak. Mi már megszoktuk ezt a kérdést: Ön nem fél, hogy…? Hogyan lehetséges ez a kérdés? Honnan jön? Miért nem háborít fel bennünket? Ez egy valóságosan megtárgyalásra és egyházi-teológiai értelmezésre méltó téma.

Szavva (Mazsuko) archimandrita

Forrás