Szergej Csapnyin: “Pénz, káderek, engedelmesség”

A Moszkvai Patriarchátus megreformálása: mit kell megváltoztatni Kirill patriarcha korszaka után?

Nem érdemes csodára várni. Az Orosz Orthodox Egyház a maga szigorú hierarchikus felépítésével, a felduzzasztott adminisztratív-irányító apparátussal és haszon-orientáltságával egyre kevésbé vonzó. Megfogalmazhatjuk ezt keményebben is: Az Orosz Orthodox Egyház egyre kevésbé emlékeztet az Egyházra a szó hagyományos értelmében. Egyes egyházközségek és monostorok hasonlítanak az Egyházra, de nem a Moszkvai Patriarchátus mint egyházkormányzati struktúra. Patriarchátusának első éveiben Kirill adminisztratív reformot hajtott végre az Egyházban és saját kezében összpontosította a hatalom teljességét, az Egyházat „kézivezérlés” üzemmódba helyezte. A nagy várakozások hullámán a reformok kezdetben pozitív hatásúak voltak, azonban az utóbbi években az egyházi struktúrák reális kormányozhatósága erőteljesen hanyatlik. Úgy tűnhetne, hogy a hivatalos jelentések nem adnak okot az izgalomra és az aggodalomra, de a belső folyamatok arra utalnak, hogy a megoldatlan problémák sokasága a Moszkvai Patriarchátust agyaglábon álló kolosszussá teszik. Itt az ideje, hogy elgondolkodjunk arról, milyen ellenreformokra lesz szükség azután, hogy befejeződik Kirill patriarcha korszaka.

II. Alekszij patriarchátusának utolsó éveit nem ritkán nevezik a pangás korszakának. Éppen ebben az időszakban alakult ki az igény az egyházi élet komoly változására, ami nem következett be az „egyházi újjászületés” korszakában. Ezen várakozások hullámán választották meg patriarchává 10 évvel ezelőtt az energikus és tevékeny Kirill metropolitát.

Ő pedig beiktatása után nem sokkal hozzálátott a Moszkvai Patriarchátus megreformálásához. A reformok elsődleges célja nyilvánvaló volt: Kirillnek meg kell semmisítenie a „második hatalmi központot”, amelyet ő hozott létre és amely végül elvezette a patriarchai székhez: a Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályát (OVCSz). Kirill leendő utódának semmi esélye nincs arra, hogy ugyanezen az úton jusson a hatalomhoz.

A valaha nagyhatalmú és befolyásos Külső Egyházi Kapcsolatok Osztálya egy kicsiny szinódusi részleggé vált azután, hogy kiszervezték belőle az Állammal és Társadalommal való Együttműködés Osztályát (az Osztályt később megszűntették és a Szinódusi Információs Osztály alosztályává vált) valamint a Moszkvai Patriarchátus Külföldi Intézményeinek Igazgatóságát.

Egyúttal létrehozták a Kultúra Patriarchai Tanácsát, a Család, Anyaságvédelem és Gyermekvédelem Patriarchai Bizottságát, a Kozáksággal való Együttműködés Szinódusi Bizottságát, a Monostorokat és Szerzetességet Felügyelő Szinódusi Osztályt, valamint a már említett Szinódusi Információs Osztályt (melyet később OVCOSZMI-nek neveztek át: az Egyház és Társadalom és a Tömegtájékoztatási Eszközök Együttműködésének Szinódusi Osztálya), valamint újból létrehozták a Moszkvai Patriarchátus Pénzügyi-Gazdasági Igazgatóságát.

Ennek következtében a szinódusi struktúrák sokasága jött létre, melyek mind csak saját ügyeikkel foglalkoznak, és együttesen szenvednek a közös stratégia, koordináció és kölcsönös megértés hiányától.

A Kirill patriarcha által véghezvitt reformok lényegében megfosztották a szinódusi struktúrákat az önálló cselekvéstől és a kezdeményezés lehetőségétől. Az osztályok vezetői nem alkotnak cselekvési programokat, hanem „értékes útmutatásokat” kapnak a patriarchától az egyházhatalom egy másik új szervének – a Legfelsőbb Egyházi Tanács – ülésein.

Minden hatalom egy kézben

A patriarcha reformjainak fő célja nem volt első látásra érthető. Úgy döntött, hogy az egyházi szabályzattal ellentétesen minden hatalmat a saját kezében összpontosít. Nem csak a szinódusi struktúrák, de a Szent Szinódus és a Főpapi Zsinat is, melyek a Moszkvai Patriarchátus Szabályzata szerint a patriarcha fölött állnak, Kirill abszolút hatalmának akaratnélküli függelékeivé, dekorációjává váltak.

Létrehozott még egy új struktúrát, mely az Egyház zsinati jellegének látszatát volt hivatott megteremteni: a Zsinatközi Jelenlétet (vagy Zsinatközi Tanácsot – ford. megj.). Ennek nincs anológiája egyetlen más Helyi Orthodox Egyházban sem. A Zsinatközi Jelenlét Szinódus által kinevezett tagjai részt vettek a később a Szinódus és a Főpapi Zsinat elé kerülő dokumentumok kidolgozásában. Az első időkben a Zsinatközi Jelenlétben nem csak a különféle egyházi közösségek – világiak (tudósok és társadalmi szereplők), szerzetesek, papok és püspökök, de a legkülönfélébb nézetű emberek – szocialisták és monarchisták, liberálisok és konzervatívok – is képviselve voltak. Szó szerint néhány év alatt Kirill patriarcha ezt a szervet tisztán technikaivá alakította át. A Zsinatközi Jelenlét feladatait szigorúan a patriarcha és a Szinódus utasításaira korlátozták. Idővel megváltoztatták a Zsinatközi Jelenlét összetételét is: eltávolították belőle az autonóm személyiségeket és helyettük egyházi bürokratákat neveztek ki.

A patriarcha hatalmának alapvető eszközévé egy másik új struktúra vált: az Adminisztrációs Titkárság, melyet az Elnöki Adminisztráció analógiájára hoztak létre.

Az idősebb főpapok képesek lettek volna ellenállni a patriarchának, de hallgattak. Kirill a reformjait gyorsan hajtotta végre, valódi céljait nem tárta fel, amikor pedig a célok világossá váltak, már nem volt semmilyen lehetőség a visszakozásra. Nem akarván macska-egér játékot játszani a régi püspökökkel, a patriarcha erőteljesen megnövelte a püspökök számát az Egyházban, hosszú időre elnapolva ezzel az ellenzék kialakulásának lehetőségét a püspöki karon belül. Az ifjú püspököket a patriarcha személyesen szentelte fel és ők hosszú ideig hálásak maradnak neki. Az idősebb püspökök kisebbségbe kerültek és most már csak sóhajtozhatnak, hogy „megváltoztak az idők”.

Virtuális ellenség és az ellene folytatott harc

A Moszkvai Patriarchátus gyorsan terebélyesedő adminisztrációs apparátusa hamarosan megmutatta alacsony hatékonyságát. Az Egyház oktatási intézményei nem bocsátanak ki a szinódusi struktúrákban való munkához megfelelő kvalifikációval rendelkező szakembereket. Ennek következtében káderhiány van, másrészről pedig olyan közösségek (klánok) alakultak ki, melyek saját tagjaikat támogatják, még ha azok rosszul is dolgoznak. A szinódusi struktúrák munkájának alacsony hatékonysága: Kirill patriarcha folyamatos kritikájának és ingerültségének tárgya. Az osztályvezetők és bizottságvezetők többségének folyamatosan magyarázatokat kell keresniük beosztottaik hibáira és félig elvégzett munkájára.

Hét évvel ezelőtt a Patriarchátusban beszélni kezdtek az „Egyház elleni információs háborúról”. A médiaelemzők egy része támogatta a támadásról szóló elképzeléseket, sőt azok realitását a sajtó és a közösségi médiák monitorizálásával „bizonyította”. A patriarcha elhitte, hogy ellenséges, hatalmas, aljas és befolyásos erők folytatnak támadást a Moszkvai Patriarchátus és személye ellen.

Szó szerint a semmiből teremtették meg az „Egyház ellenségeinek” anonim képét, és a Moszkvai Patriarchátus hatalmas erőforrásokat fordít a velük való harcra.

Valószínűleg ezen művi úton megszervezett akció célja meglehetősen egyszerű. Az egyházi bürokrácia egy meglehetősen kockázatos, de végülis sikeres játszmába kezdett. Sikerült meggyőzniük Kirill patriarchát, hogy a szinódusi struktúrák valójában minőségi és hatékony munkát végeznek, de az ellenség olyan erős, hogy még a tapasztalt és odaadó vezetők sem képesek ellenállni neki.

Kirill patriarcha reakciója az ukrajnai autokefalitás körüli eseményekre újabb bizonyítéka a Moszkvai Patriarchátus legfelsőbb egyházi vezetősége inadekvát voltának. Cselekedetei pontosan beleillenek a képbe: látják, az ellenség újra visszatért!

Végül a helyzet kedvezően alakult a felszentelt és felszentelés nélküli egyházi hivatalnokok számára. Most már nem kell tétovázniuk: ha valaki nem tetszik nekik, nem kell beleásniuk magukat a problémába, mindenkit azonnal az „Egyház ellenségei” közé lehet sorolni. Létrejött még egy új szókapcsolat is: „reverendás árulók”. Az ellenségekről szóló mesék által fellelkesülve ezt már maga Kirill patriarcha találta ki.

Egyházi karrier: legfontosabb a pénz

A radikálisan megreformált Moszkvai Patriarchátus két alapvető eszközrendszert használ: a szigorú pénzügyi fegyelmet és az új lojális kádereket.

A pénzügyi eszközrendszer egyszerűen működik: a parókusok, igumenek, püspökök hatákonyságának legfőbb kritériuma, hogy olyan pénzeszközöket képesek felhajtani, melyek biztosítják egyrészt az egyházmegyékbe, majd tovább a patriarchátus felé továbbítandó adók áramlását, másrészt pedig az egyházközség, monostor, egyházmegye minimális működőképességét. Ha az elöljáró erre nem képes, akkor leváltják. Ha hatékony, akkor áthelyezhetik egy gazdagabb egyházközségbe, ahol még komolyabb költségvetés felett rendelkezhet.

Ugyanez vonatkozik a püspökökre is. Ha szegény egyházmegyében kezdenek, de határozottan teljesítik a „pénzügyi tervet”, lojalitást demonstrálnak és nem beszélnek feleslegesen, akkor lehetőségük van a karrierben való előrehaladásra és egy gazdagabb egyházmegyébe való kinevezésre. Ismertek esetek, amikor parókusok lemondtak a fizetésükről, csak hogy teljesíteni tudják az egyházmegye nagyszámú pénzügyi követeléseit, és vannak olyan, különösen fiatal, esperesek, akik személyes pénzüket áldozták azért, hogy kisegítsék azon szegény egyházközségek parókusait, akik nem tudtak időben fizetni.

Moszvkában egy vikárius püspök egyházközségi látogatása kb. 500 ezer rubelbe kerül az egyházközség számára, melynek jelentős részét az „ebéd” és a püspöknek és kíséretének nyújtott „borítékok” teszik ki.

A patriarcha látogatása egy egyházközségben már eléri a millió rubelt is. Ráadásul egy ilyen „öröm” nem utasítható vissza.

Csupán egyetlen püspök volt, aki nemrég nyilvánosan kijelentette, hogy lemond a „boríték” gyakorlatáról. Tyihon (Sevkunov) metropolita. Ismert, hogy van még néhány püspök, aki nem fogad el borítékot, bár erről nem beszélnek nyilvánosan. Összességében azonban a „borítékok” gyakorlata általánosnak tekinthető.

Arról, hogy a Moszkvai Patriarchátus figyelmének középpontjában a pénzügyek állnak, egy egyszerű részlet tanúskodik. Moszkvában Kirill patriarcha idején egy különleges „tarifarendszert” dolgoztak ki az egyházközségek „adóztatására”. Ennek minimális összege évi 100 ezer rubel (kb. 430 ezer forint – ford. megj.). Ez az az „adó”, amit a legkisebb házi kápolnák fizetnek. A középméretű egyházközségek évente 600 ezer és 1 millió rubel között adóznak. Az alvó városrészekben működő templomok adója több millió rubelt is eléri, nem annyira azért, mert ezek nagy egyházközségek, inkább azért, mert itt több a magánszertartás és több árut adnak el a kegytárgyboltokban.

Figyelembe véve, hogy Moszkvában, a hivatalos statisztika szerint (2018) 1179 templom működött, melyek közül 516-ban tartottak legalább hetente egyszer istentiszteletet, a Patriarchátus évente kb. egy milliárd rubelhez jut. Mindez „tiszta jövedelem”, mivel nem adóköteles. Nem ismeretes, hogy hová és mire költik ezeket a pénzeszközöket. Kirill patriarcha soha és senki előtt nem számol el. Azonban az egyházközségekre és egyházmegyékre hárított költségek alapján ítélve a Patriarchátus ezt a pénzt aligha költi el teljesen. Hogy hogyan és hová fekteti be ezt a pénzt a patriarcha? Ez egy nyitott kérdés.

Azután, hogy 2017-ben az „államvédelemről” szóló törvény új változata a patriarcha teljes vagyonát és bevételeit titkosította, erre alighanem soha nem kapunk választ.

Nem kizárt, hogy ezeket a pénzeket kiviszik az Egyházból és olyan pénzügyi struktúrák kezelésébe kerülnek, melyek befektetéseikről és haszonélvezőikről nem kötelesek elszámolni az Egyháznak.

Az egyházi pénzügyek átláthatóságának hiánya ideális talaja a korrupciós sémák kialakulásának. Ismert, hogy vannak püspökök, akik a szó szoros értelmében megvásárolták saját püspöki tisztségüket.

Egyházi karrier: lojalitás

A teljes irányíthatóság érdekében a Moszkvai Patriarchátus radikálisan megváltoztatta a káderpolitikáját és bevezette a papjelöltek szigorú szűrését. Ma két legfontosabb kritérium létezik: a) az egyházi hatalom iránti lojalitás és az iránta való feltétel nélküli engedelmesség; b) a szemináriumba való jelentkezés előtt szerzett világi képzettség hiánya.

Az első kritérium oda vezet, hogy a papi hivatásról lemondanak az energikus, önállóan gondolkodó szeminaristák, többek között a papi családokból származók is. Látják, hogy az egyházi karrier a felszentelés legfőbb motívuma, karriert pedig csak az engedelmes, általában elvtelen emberek képesek befutni.

Olyan körülmények közepette, amikor a nagy egyházközségek és egyházmegyék nem annyira a hívők által adott adományokból, mint az egyházi élet közelébe kerülő magasabb szintű üzletemberek és menedzserek pénzügyi támogatásából maradnak fenn, a szponzorok megdolgozásának képességét többre értékelik, mint a prédikálás vagy a lelkipásztorkodás tehetségét.

A második kritérium arról tanúskodik, hogy a Patriarchátusnak nincs szüksége önállóan gondolkodó emberekre.

A személyes szabadság tapasztalata akadályt jelent a papsághoz vezető úton.

A felszentelés előtt a jelöltet szigorúan ellenőrzik, többek között feltérképezik a közösségi hálókat, melyek alapján külön jelentés készül a patriarchának: hogyan nyilvánul meg, kivel és „ki ellenében” barátkozik.

Azonban a Moszkvai Patriarchátus kríziséről még nyilvánvalóbban tanúskodnak más tendenciák is: papok kilépései vagy a szolgálattól való eltiltásuk az egyházi bíróság vagy egyházmegyei tanácsok által. Természetesen nincs nyilvános statisztika a papi tisztséget elhagyó papokról és diakónusokról, vagy a szerzetesi fogadalmukról lemondó szerzetesekről, az újraházasodott papokról, de mindez az Egyház krízisének, nem pedig virágzásának mutatója.

Miért kell az engedelmesség?

A Moszkvai Patriarchátusban a bürokratikus apparátus eltartásának költségei egyre magasabbak, a püspökök mindenben igyekeznek másolni a kormányzók életmódját, óriási összegeket költve a legmagasabb regionális tisztségviselők fogyasztási szintjének és komfortjának követése érdekében.

Ma a kialakult helyzettel való elégedetlenséget csak egyetlen módon lehet visszatartani: az egyházkormányzatra fordított összegek mértékének titkosításával. Azonban, még ha a pontos összegek nem is ismertek, feltételezhetjük, hogy az új püspökök és egyházmegyéik eltartása a hívőknek évente legalább másfél millió rubelbe kerül. Kirill patriarchátusa idején kb. 200 új püspököt szentelt fel és 153 új egyházmegyét hozott létre. Ez azt jelenti, hogy az adminisztrációs kiadások legalább évi 400 millióval növekedtek. Összességében majdnem öt milliárd rubel patriarchátusának 10 éve alatt.

Egyúttal pedig növekszik a szociális rétegződés az orthodox papság közegében

Míg egy moszkvai templom elöljárója havonta átlag 100-150 ezer rubelt keres, a másodlelkészek pedig 50-70 ezret, addig egy vidéki elöljáró mindössze 20-30 ezret, a falusi parókusok pedig jó esetben 15, vagy akár 7 ezer rubelt. Mindezt úgy, hogy sok ilyen pap nagycsaládos ember.

Zsinati egyetértés

A Kirill patriarcha által létrehozott nehézkes, a papság és a világiak érdekeit figyelembe nem vevő egyházkormányzati modell, lényegében az Egyház ellen dolgozik. Gyakorlatilag megszüntette a kormányzás szinódusi formáit, a fiatal püspökökre és az új egyházi bürokráciára támaszkodva autoriter irányítást vezetett be. Azonban az egyházi bürokráciának, hasonlóan minden más bürokráciához, csak egy vágya van: hatalmának és jövedelmi szintjének megőrzése. Nem érdekelt abban, hogy pénzét és erejét az egyházi élet reális fejlesztésére költse.

Véleményem szerint már teljesen nyilvánvalók azon reformprogram körvonalai, melyeket a moszkvai patriarchai szentszékben Kirill utódának meg kell majd fogalmaznia. És nagy hiba lesz, ha ez a program csupán adminisztrációs (ellen)reformra fog korlátozódni. Nem kisebb problémák vannak a Moszkvai Patriarchátusban az istentiszteleti gyakorlat, az egyházközségi élet szervezése, a szemináriumi oktatás, a teológiai kutatás stb. területein.

Az átalakítás programja megalkotása iránti rendszerszerű megközelítés nem csak bátorságot, de szolidaritást is megkövetel. A változások alapjában zsinati egyetértésnek, nem pedig egy ember véleményének kell állnia. Nem érdemes megismételni Kirill patriarcha hibáit.

Feltételezhető, hogy komoly revíziónak lesz alávetve a Moszkvai Patriarchátus Szabályzata. A jogok és kötelezettségek általános viszonyát felül kell vizsgálni az egyházközségek nagyobb önállósága és a világiaknak az egyházközségi élet, a szerzeteseknek a szerzetesi élet elrendezésében betöltött szélesebb jogosultságai tekintetében.

Az egyházi-adminisztrációs struktúrákat meg kell fosztani azon jogaiktól, melyek lehetővé teszik a számukra és a püspökök számára, hogy a papokat és a szerzeteseket gyakorlatilag rabszolgaságban tartsák.

Jelentősen lényegibb szerepet kell játszania az egyházi bíróságnak. Az egyházi struktúráknak minden tekintetben, többek között pénzügyi tekintetben is, elszámolási kötelezettséggel kell tartozniuk a megfelelő szintű zsinati gyűléseknek. Minden püspöknek meg kell állapítani egy szerzetes-adminisztrátor számára ésszerű éves javadalmat, a szinódusi struktúrák vezető tisztségeit pedig 4-6 éves időtartamra korlátozni kell.

Elkerülhetetlenül komoly változásoknak kell bekövetkezniük az egyház és az állam viszonyában is. Az Egyház, amely szívén viseli a közjót, nem hallgathat akkor, amikor az állam megsérti a törvényeket és lábbal tiporja az emberi méltóságot. De az Egyház csak akkor szólalhat meg, ha megszűnik a közvetlen és áttételes anyagi függősége az államtól.

Az egyházi reformok részletes programja még kidolgozásra vár, és nyilvánvaló, hogy heves viták fogják kísérni.

Remélem, hogy az Orosz Orthodox Egyház történelme nem fog befejeződni Kirill patriarcha korszakával, ezért az új reformok elkerülhetetlenek és fontos, hogy azok rendszerszerűek legyenek. Egyébként sokféle forgatókönyv elképzelhető, és köztük nem kizárt a Moszkvai Patriarchátus elhalványulásának és további marginalizációjának lehetősége sem.

Forrás

Szergej Csapnyin

A szerzőről:

Чапнин Сергей Валерьевич1968-ban született Moszkvában. A Moszkvai Állami Egyetem Újságíró Karán végzett. 1991-1995 között a Szent Tyihon Összoroszországi Patriarcha Orthodox Testvériség elnöke. 1995-1997 között a “Metafrazisz” információs kutatócsoport főszerkesztője. 1998-2001 között a “Zsinatiság” internetes folyóirat főszerkesztője. 2001-től a Moszkvai Patriarchátus Kiadói Tanácsának munkatársa. 2004-ben a “Hit és szó” nemzetközi egyházi sajtófesztivál alapítója. 2005-től az “Egyház az információs társadalomban” kutatóközpont vezetője. 2010-2014 között a Moszkvai Patriarchátus Zsinatközi Jelenléte (Zsinatközi Bizottsága) tagja, az Egyház, állam és társadalom együttműködése kérdéseivel foglalkozó bizottság titkára. 2009-2015 között a Moszkvai Patriarchátus Folyóirata (a Patriarchátus hivatalos egyházi folyóirata) felelős szerkesztője, valamint a Moszkvai Patriarchátus Kiadója főszerkesztő helyettese. Nős, két gyermek apja.

Kitüntetései: 

  • 2004 г. — Radonyezsi Szent Szergij érdemrend 3. fokozat;
  • 2006 г. — Moszkvai Szent Innokentyij érdemrend 3. fokozat;
  • 2008 г. — Moszkvai Szent Dániel érdemrend, 3. fokozat;
  • 2011 г. — Radonyezsi Szent Szergij érdemrend 2. fokozat