Damaszkuszi Szent János: Védőbeszéd a szent képek tisztelete érdekében

Az összes keresztényekhez, Konstantin „kavalinosz” császár és az eretnekek ellen

Mivel sokan megkísérelték – hogy Szent Lukács evangélistával szóljak –, hogy összefoglaló tanítást adjanak az igaz hitről és az Egyház szent hagyományáról, amit Krisztus Jézus, igaz Istenünk szenvedésével szerzett, ezért, Szeretteim, szükségesnek tartom, hogy ne rejtsem el előletek, hanem megmutassam az igazság útját, amelyet a katolikus, apostoli Egyház kezdettől fogva, fennállásának első napjaitól kezdve a szent képek tiszteletének kérdésében tartott.

Miért nevezel engem istentelen eretnek módon bálványimádónak? Mondd, bálványképet tisztelek én? Talán Apollóét vagy a mi Urunk Jézus Krisztus képét, amely engem arra figyelmeztet, hogy Krisztus testben jött el? Mondd nekem te, aki zsidó módon gondolkodol, kinek a szobrát övezem tisztelettel, Dianáét, a gonosz szellemek anyjáét – amint a görögök ezt mesélik – vagy a legszentebb Úrnőnkét, az Istenszülő és mindig szűz Máriáét, a mi Urunk Jézus Krisztus anyjáét? Kinek a képét tisztelem? Zeuszét vagy Szent Jánosét, Krisztus előfutáráét, a Keresztelőét? Zeuszét vagy a szent apostolok, vértanúk és minden szent képeit, akik kezdettől fogva tetszettek az Úrnak? Ki merészeli ezt bálványimádásnak nevezni? Ki merészeli Krisztust szentjeinek szenvedésével és mindazokat, akik Isten szent Egyházának tanait reánk hagyták, ezzel az igaztalan váddal illetni?

Így kaptuk mi ezt a tanítást szent atyáinktól, és a Szent Írás is erre oktat bennünket. A Szent Írásban leírva találjuk, hogy Krisztus testben eljött, érettünk földre szállt. Olvassunk Gábriel főangyal híradásáról, a csodálatos születésről, a betlehemi barlangról, a jászolról, a pólyákról, csillagról, bölcsekről stb., megkeresztelkedéséről, Jordánról, a Keresztelőről, aki szent fejét érintette, a galamb képében leszálló Szent Lélekről. Kísérjük el szenvedéséig, lássuk a pálmát lengető gyermekeket, a mosdótálat, a törlőkendőt, Júdás csókját, elfogatását, Pilátus állhatatlanságát; hasonlóképpen a keresztre feszítést, a szögeket, a szivacsot, a lándzsát, a keresztre helyezett felírást: Íme a zsidók királya. Olvasunk a világnak örömöt hozó föltámadásról, amint Krisztus megjárja a poklokat, fölébreszti Ádámot, továbbá a mennybemenetelről. Áttérve csodáira, látjuk, mint adja vissza a vak szemének látását, mint gyógyítja meg a bénán születettet, a ruhája szegélyét érintő vérfolyásos asszonyt, aki mindenkit megelőzve először készítette el Krisztus képmását ércből. A szentek testét is tiszteljük Krisztusért elszenvedett fájdalmaik és küzdelmeik miatt.

Ezt a fenséges leírást, ezt a gyönyörű képet hogy meritek bálványimádásnak nevezni? Rövid és szép leírás. Amiről Aranyszájú atyánk is mondotta: Szeretem a viasztáblákra írt szöveget is, amely leheli az áhítatot. Nagy Szent Vazul atyánk a negyven vértanúról mondott dicsőítő beszédében így szól: A történetíró és a festő megörökítik az eseményeket. Az előbbiek szépen megírt szövegekkel, az utóbbiak festményeikkel. Márpedig történetíró írta az evangéliumot. És mit írt le benne? Krisztus egész életét, földi működését, mindazt, mit Egyházára bízott. A festők is hasonlót tesznek. Elénk tárják az üdvrend szépségeit Ádámtól Krisztus születéséig, megváltói tevékenységét, a szentek hitvallását és művüket átadják az Egyháznak, így mindketten ugyanazt írják le, mindkettő tanít bennünket. Miért tisztelik egyesek a Szent Írást, és miért vetik meg a szent képeket? Mondjátok meg nekem ti, akik eretnek módon gondolkodtok, mi a különbség a kettő között, mikor mindkettő ugyanazt fejezi ki? Miért tisztelitek az egyiket, miért köpdösitek le a másikat? Ki tartja komolynak az ilyen gondolkodást? Ki nem fordul el attól a tanítástól, amelyben két elbeszélő közül, akik ugyanazt mondják el, az egyik tiszteletet kap, a másikat megvetik?

Ha valaki figyelembe veszi, hogy a képek milyen szép és helyes kifejezései és megelevenítései az evangéliumban elmondottaknak; amit az evangélium szóval mond el, a festmény vonalakkal és színekkel, akkor nem értem, miért vetik meg egyesek az egyiket és miért tisztelik a másikat? Mondd nekem, mit tisztelsz az evangéliumban? Talán az írást, az elbeszélést? Ugye, tiltakozol ez ellen, és azt mondod, hogy Krisztus megváltói működésének történetét? Én is ezt teszem! Nem a festmény anyagát tisztelem én, nem a fát, nem a falat, nem a színeket, hanem imádom Krisztus emberségét és megtestesülését. Aranyszájú atyánk az egyik homíliájában mondotta (Homilia inpelvim.): Mikor az uralkodó képét vagy szobrát behozzák a városba, eléje megy a város vezetősége és a nép, jókívánságokat hangoztatva és tisztelettel eltelve, nem a képet tisztelve, nem a színes vonalakat, hanem a földi király arcképét. Ha ilyen tisztelet illeti meg a földi uralkodót, még távollétében is, ha a képe jelen van, mennyivel inkább kell tisztelnünk és imádnunk égi Uralkodónk, Krisztus Istenünk képmását? Nyomorúságos helyzet! Földi uralkodó képe előtt hódolnak, és ekkora tisztelete van. Krisztus képét megvetik. Hol van ez az atyák tanításától! Ki nem neveti ki az ilyen következetlenséget, ki nem veti el ezt az istentelen tanítást? Milyen büntetést kap az, akit elfognak, mert esztelenül a földi uralkodó képére köp? Ugye, halállal bűnhődik? Mert meggyalázva a császár képét, magát a császárt illette tiszteletlenséggel. Nagy Szent Vazul mondja: A kép iránt tanúsított tisztelet áthárul arra, akit ábrázol. (A Szentlélekről, 27. fej.) Így kell gondolkodnunk a mi Urunk Jézus Krisztusnak, az égi Királynak képéről is; aki azt gyalázattal illeti, Krisztussal szemben követ el tiszteletlenséget. Aki a képet meggyalázza, azt gyalázza meg, akit a kép ábrázol. Ez mindenki előtt világos. És ki nem óvakodik Krisztus megbántásától?

Azt akarod mondani, hogy Krisztus nem mondotta, hogy képeket készítsünk és tiszteljünk. Felhívom a figyelmedet más dolgokra is, amit az apostoloktól és az atyáktól hallottunk, melyekről Krisztus nem beszélt. Hol mondotta Krisztus, hogy kelet felé fordulva imádkozzunk? Vagy hogy a keresztet vagy az evangéliumot tiszteletben tartsuk, hogy szent testét és vérét éhgyomorral vegyük magunkhoz, hogy az új házasokat megkoronázzuk? Számtalant tudnék még felsorolni, melyekről Krisztus nem beszélt, de miért van rájuk szükség? Mi azt hisszük, amit az atyáink reánk hagytak, akiket Isten oktatott ezekre. Krisztus nem rejtett el semmit sem szentjei elől, sem azt, ami az emberek javára és üdvösségére, sem azt, ami kárára van. Akkor ez hogy maradt rejtve, ha bálványimádás folyik, ha elkárhozik, aki így sok bálványt imád? Szörnyűség! Krisztus idejétől kezdve Germánosz patriarcháig elkárhozott a szent képet tisztelő keresztény nép! Isten ments, hogy ez bálványimádás legyen!

Ha ez bálványimádás lett volna, valamelyik zsinat elvetette volna, és kárhoztatta volna a bálványimádókat. Ha az I. zsinat nem vetette el, a II. biztosan szót emelt volna, vagy a III., vagy a IV. vagy V., sőt nem vetette el a VI. sem, sőt világosan körvonalazta. Ha nem hiszed, keresd meg a VI. zsinat előírásait, azok közül is a 82.-et, ott megtalálod a cáfolatot, így mondották ugyanis a VI. zsinat atyái: Több szent képen a kegyelmet jelképező bárány van, amelyre a Keresztelő rámutat mint a törvény által igaz Bárányra, Krisztus Istenünkre. Az igazságot jelképező és az Egyháznak átadott régi képeket együttesen kegyelemnek tartjuk és igazságnak, mit a törvény teljességeként fogadunk. Tehát előírjuk, hogy ezentúl azt, aki elveszi a világ bűneit, Krisztus Istenünket emberi alakban ábrázolják a régi bárány helyett, hogy ami tökéletes, ami a színek összhatásából felismerhető, mindenki előtt nyilvánvaló legyen, hogy általa az Igének mérhetetlen alázatosságát megfontolva gondoljunk arra, hogy testünket megdicsőítette, gondoljunk szenvedésére és üdvösséget hozó halálára, amiből a világ megváltása fakadt. Egykor az atyák így határoztak. Mi szükség van arra, hogy áthágjuk rendelkezéseiket, és szakadást hozzunk az Egyházba? Nem tudod, hogy átkot von magára, aki az ősök határozatait átlépi? (5Móz. 27, 17.) Lássátok át, mit írtak elő, és hagyjatok fel a gonoszsággal! Emlékezz csak vissza, tévelygő embertestvérem, mikor az izraeliták Krisztus elé vitték a pénzt, amin a császár arcképe volt, és, kísértve őt, megkérdezték, meg kell-e adni a tisztelet adóját a császárnak? Az Úr azt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené (Mt. 22, 21). Látod, hogy lecsillapította Krisztus szeplőtelen ajka a gonoszok nyelvét? Mondd nekem, ha pogány fordul hozzád, mutasd meg nekem hitedet, hogy én is hívő legyek; mit mutatsz neki? Ugye, a tapasztalhatókról kell őt magasabbra emelned, hogy ezt megértse? Mert ha azt mondod, az, akiben én hiszek, láthatatlan, minek alapján hiszi a te bizonyítékaidat és hitedet? Először tapasztalat alá eső dolgokkal tanítod őt, és lassanként átvezeted a magasabbakra. És hogyan történik ez? Elvezeted a templomba, megmutatod annak szépségét, díszeit, felhívod figyelmét a szent képekre. A hitetlen ezeket látva megkérdezi: Ki az a keresztre feszített férfi; ki ez a feltámadó, aki annak az öregnek fejét tapossa? A képek segítségével felvilágosítod őt. Ez a keresztre feszített az Isten Fia, aki a világ bűnei miatt szenvedett a kereszten. Fel is támadott, és a bűn miatt elbukott, meghalt ősatyánkat, Ádámot felébresztette, így vezeted lassan Isten ismeretére. Majd elkíséred a keresztelőmedencéhez, ahol ő csak vizet lát, te azonban, a hívő, vizet, világosságot és lelket. Mikor ő is megkeresztelkedik, a vízből, az anyagból láthatatlan újjászületésre kap erőt. Mikor látja Krisztus szent testének és vérének titokzatos ünneplését, ő csak kenyeret és bort lát, te testét és szent oldalából kifolyó vérét látod Krisztusnak. Ha méltó lesz arra, hogy ő is részesüljön e titkos vacsorából, lassanként hívő lesz, mint te, és megismer mindent, amit te ismersz. Látod most már, hogyan vezeted őt a szemlélhetőkről láthatatlan igazságokra? Így gondolkodj a képekről! Ha a templomban látod Istennek vagy a legszentebb Istenszülőnek vagy Szent Jánosnak vagy bármelyik szentnek képét, akiét a templomban megtalálod, emeld föl lelkedet a színekről arra, akit ábrázol! Kérdezem tőled, a képek ellenségétől, láttad Pétert? Láttad Pált? Vagy valamelyik apostolt? Szent István első vértanút vagy bármelyik más szentet? E képek szemléleténél szíved és lelked nem gyullad-e szeretetre és vágyra azok iránt, akiket testben nem láthattál?

Kérlek benneteket, Szeretteim, hogy mindaz, akit elvakított hasonló tévely, térjen magához végre, és tisztítsa meg lelkét! Mikor a gonoszlélek valakit el akar veszíteni, eszét és lelkét elvakítja, hogy ne ismerje föl a jót. Mélyedjünk bele a Szent Írás tanításába és az atyák hagyományaiba, azt tegyük, amit az Egyházban találtunk, amióta Krisztus közénk jött. Így megőrizzük azt, így nem szakadunk el az atyák hagyományától, másképp olvasva és értelmezve azokat. Könyörögve kérem Istent mint égre és földre méltatlan bűnös, engedje meg, hogy azokkal az atyákkal, akik hétszáz év alatt éltek s a hat egyetemes zsinaton jelen voltak, legyen részem. Ne csak addig, míg gazdagok vagyunk, míg jól megy sorsunk, amíg dicsőség vesz körül bennünket, hanem vérünk hullásáig megingathatatlanul szilárdan valljuk hitünk alaptételeit, hogy mi is méltók legyünk hallani: A ti hitetek megszabadított benneteket, menjetek békével. (Lk. 7,50.) Amit bárcsak mindnyájan elnyernénk a mi Krisztus Istenünk kegyelmével és emberszeretetével, akivel az Atyának és Szent Léleknek dicsőség, tisztelet és imádás, most és mindenkor és mindörökön örökké. Ámin.

Forrás: Patrologia graeca 95, 309–341, rövidítve. Megjelent Kühár Flóris (szerk.): Keresztény remekírók 10. kötet. Az egyházatyák szentbeszédeiből I. – Tematikus szentbeszédek a görög egyházatyákból (szerk.: Radó Polikárp; ford.: Nádasy Alfonz; Szent István Társulat, Budapest 1944).