Konstantinápoly és az európai orosz egyházközségek

Meg se várva a Konstantinápolyi Patriarchátus Szinódusa határozatainak hivatalos nyilvánosságra hozatalát, a vezető ukrajnai sajtótermékek bejelentették, hogy Konstantinápoly megszüntette az Orosz Orthodox Egyház Nyugat-Európai Exarchátusát.

A valóságban a Konstantinápolyi Szinódus döntésének semmi köze nincs az Orosz Orthodox Egyházhoz és annak európai egyházközségeihez. A Konstantinápolyi Patriarchátus orosz egyházközségeinek Exarchátusáról van szó. A Konstantinápolyi Patriarchátushoz tartozó orosz orthodoxokról gyakorlatilag alig tudnak az ukrán sajtó újságírói, de sokan az „orosz világ” Európa határain kívüli követői sem. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy ezek az „oroszok” közvetlen kapcsolatban álltak a 100 évvel ezelőtti ukrajnai történésekkel is.

Ezért nézzük meg mindezt sorrendben.

A kérdés története

Képtalálat a következőre: „Храм св. александра невского париж”

Párizs, Névai Szent Sándor székesegyház

Az Exarchátus, melyről szó van, az orosz emigráció és a bolsevik Oroszországból 1917-1920 között elűzött értelmiség (filozófushajó) számára alapított egyházi struktúraként jött lére. Élén Jevlogij (Georgijevszkij) volhíniai érsek állt. Az Exarchátust, mint az «Orthodox Oroszországi Egyház” [az Orosz Orthodox Egyház dokumentumaiban 1917-től a 30-as évek végéig használt megnevezés – ford. megj.] önigazgatással rendelkező részét és Jevlogij metropolita státuszát megerősítette Szent Tyihon patriarcha 1920-as rendelete. Azonban 1930-ban Szergij (Sztragorodszkij) metropolita, az új egyházi elöljáró és a leendő „sztálini” patriarcha, aki a szovjethatalommal való kollaborációt választotta irányvonalnak, megpróbálta elmozdítani Jevlogij metropolitát és ellenőrzése alá vonni az emigráns egyházközségeket. A hivatalos indoklás az volt, hogy Jevlogij metropolita Londonban a Canterbury érsek meghívására részt vett a „Szenvedő Orosz Egyházért” mondott imádságban. Ennek következtében az Orosz Orthodox Egyház Jevlogij metropolitához hű egyházközségei vele együtt átmentek a Konstantinápolyi Patriarchátus joghatóságába.

Ezután több kísérlet is történt, hogy mind összességében, mind egyes egyházközségek vagy hívők csoportjai szintjén, visszatérítsék (vagy visszatérjen) e struktúrát a Moszkvai Patriarchátushoz.

Például 1944-1945-ben visszatért a Moszkvai Patriarchátus joghatóságába maga Jevlogij metropolita is. Ebben az esetben azonban a papság és a nyája nem támogatták őt, és maradtak a Konstantinápolyi Patriarchátusban.

Ezután 1965-ben Anthenagorasz konstantinápolyi patriarcha megpróbálta megszűntetni az Exarchátust és átadni az egyházközségeit a Moszkvai Patriarchátusnak. Az egyházmegyei gyűlés azonban nem fogadta el ezt a döntést és önmagát Franciaország és Nyugat Európa Autonóm Egyházaként hirdette ki, azzal a később megvalósítandó céllal, hogy létrejöjjön az autokefál Franciaországi Orthodox Egyház.

патриарх Афинагор (справа)

VI. Pál római pápa és Athenagorasz konstantinápolyi patriarcha

1971-ben helyreállt a Konstantinápolyi Patriarchátus joghatósága és az Exarchátus egyházközségeit Nyugat-Európai Orosz Orthodox Ésekségként szervezték újjá. Éppen ennek az Érsekségnek adta ki a Tomoszt 1999-ben Bartholomeosz jelenlegi konstantinápolyi patriarcha és erősítette meg az Exarchátus státuszát. Most pedig, azon okokból, melyet valószínűleg később neveznek meg a hivatalos döntés nyilvánosságra hozatalakor, e státuszt megszüntették vagy átszervezik.

Az Érsekség weboldalán már megjelent az információ, hogy nem ők kezdeményezték ezt a döntést és a kérdést a hivatalos határozat Konstantinápolyból való megérkezése után az Érsekségi Tanács fogja megtárgyalni Párizsban.

Kik ezek az emberek?

Valóban nagyon fontos tudni, hogy a Konstantinápolyi Patriarchátus Orosz Egyházközségeinek Érseksége nem csak megnevezései, státuszai és joghatóságai eredetét illetően érdekes, hanem azért is, mivel püspökként, papként és világiként éppen ebben az egyházban szolgáltak, munkálkodtak, tanultak és nevelődtek a XX. század legismertebb és legkiemelkedőbb orthodox teológusai és filozófusai.

Köztük az obuhovi születésű és a Kijevi Egyetemen tanult orosz filozófus, Nyikoláj Bergyájev, a filozófus és teológus Szergij Bulgakov protoijerej, az Oroszországi Orthodox Egyház Szentséges Szinódusának legutolsó ober-prokurorja, az egyháztörténész Anton Kartasov, a filozófus Georgij Florovszkij, a világhírű teológusok: Kasszián (Bezobrazov) püspök, Kiprián Kern atya, Nyikoláj Afanaszjev atya, Joann Meyendorf atya és sokan mások. Szeretném még megemlíteni Vaszilij Zenykovszkij atyát is. Mindenki ismeri négykötetes az „Orosz filozófia története” c. művét. Kevesen tudják, hogy ő volt a vallásügyi miniszter Pavel Szkoropádszkij hetman kormányában. Még kevesebben tudják, hogy Vaszilij Lipkivszkij, az Ukrán Autokefál Egyház leendő metropolitája még 1918-ban javasolta az akkor még világi Vaszilij Zenykovszkijnak, hogy legyen kijevi metropolita. Erre ő azt válaszolta: „Én ’egyházi értelmiségi’ szerettem és szeretnék maradni, hogy az egyházi művelődés területén dolgozhassak és erősíthessem a tudományos munkásság és az Egyház iránti odaadás – ma még ritka – típusát.”

о. Василий Зеньковский

Vaszilij Zenykovszkij atya

Az emigráció körülményei közepette éppen ezek az emberek alkották meg az egyházi élet, a vallási műveltség és a keresztényközi kapcsolatok új formáit. A legismertebbek közülük:

  • A párizsi Szent Szergij Orthodox Teológiai Intézet (1925), amely az orthodox teológusok egész nemzedékét nevelte ki, élén Alexander Schmemann atyával;
  • a keresztény irodalom legismertebb emigráns orosz nyelvű kiadója, az YMCA-Press (1921), melynek könyvei elsőként jelentek meg az ateizmus által kiéheztetett poszt-szovjet térségben;
  • az emigráció gyermekei és fiatalsága által létrehozott ifjúsági mozgalom, az Orosz Keresztény Diákmozgalom (RSZHD, 1923), valamint az összorthodox Syndesmos mozgalom.

Ezek az emberek kezdték el azt, amit ma ökumenikus mozgalomnak nevezünk, amikor 1928-ban megalapították a Szent Albaniosz és Szent Szergij Társaságot Nagy Britanniában és Franciaországban és elméletileg megalapozták a keresztény-közi dialógus elengedhetetlen szükségességét. Meg kell még említenünk Marija (Szkobcova) anyát és Dimitrij Klepinyin atyát is, akik a Holokauszt idején zsidókat mentettek, amiért koncentrációs táborban meggyilkolták őket, szentségüket pedig nem rég elismerte a Konstantinápolyi Patriarchátus.

Ezek a közösségek továbbra is a zsinatiság és az egyházi életben és döntéshozatalban a püspökökön kívül a papság és a világiak részvételének azon elvei szerint éltek, melyeket az 1917-1918-as Összoroszországi Egyházi Zsinat fektetett le, és melyekről a Sztálin által  visszaállított, az NKVD-KGB-FSZB ellenőrzése alatt álló Moszkvai Patriarchátusban napjainkig is inkább hallgatnak.

Mi köze van ehhez a Moszkvai Patriarchátusnak?

Valójában az európai oroszoknak a Moszkvai Patriarchátusba való visszatérítésére irányuló kísérletek története napjainkban is folytatódik. A szovjet egyház 1930-as, 1944-es és 1965-ös kísérletei után a munkát a 2000-es évektől a Kirill (Gungyájev) leendő patriarcha által vezetett Külső Egyházi Kapcsolatok Osztályának struktúrái folytatták. Sok érdekes „sémát” alkalmaztak, a bírósági perektől, korrupciós próbálkozásoktól és a templomok erőszakos elfoglalásától kezdve a „hívők szállításáig”, amikor a hívők közgyűlésére autóbuszokkal szállították a külön felkészített embereket, és a részvételüknek köszönhetően a közösség megváltoztatta a joghatóságát. A legnagyobb port felkavaró esemény az elmúlt években a nizzai székesegyház története volt, a legfrissebb pedig: október végén a firenzei templom közösségének egy része átment a Külföldi Orosz Orthodox Egyház joghatóságába, amely 2006-ban Vlagyimir Putyin személyes patronálásával egyesült a Moszkvai Patriarchátussal.

Ezért létezik olyan feltételezés, hogy Konstantinápoly döntése mögött, miszerint megváltoztatja saját „orosz” egyházközségeinek státuszát, éppen a Moszkvai Patriarchátustól való megvédelmezésük szándéka húzódik.

A Konstantinápolyi Orosz Érsekség Franciaország legnagyobb orthodox joghatósága (43 egyházközség). Számban őket követik a Konstantinápolyi Patriarchátus görög egyházközségei (38 egyházközség). Hozzájuk sorolandó a Nyugat-Európai Ukrán Egyházmegye 3 egyházközsége, melyek a Konstantinápolyi Patriarchátus Amerikai Ukrán Egyházának joghatóságához tartoznak. Összesen tehát a Konstantinápolyi Patriarchátusnak 80 egyházközsége van Franciaországban. A Moszkvai Patriarchátusnak Franciaországban 20 egyházközsége van, de nemrég épült fel Párizs központjában, néhány száz méterre az Eiffel-toronytól az orosz nagykövetség területén a moszkvai stílusú aranykupolás székesegyház és megnyitották az Orosz Spirituális-Kulturális Központot, melyeket 2016-ban Kirill patriarcha szentelt fel, 2017-ben pedig Putyin elnök személyesen kereste fel.

Собор РПЦ на Набережной Бранли в Париже

A Moszkvai Patriarchátus új székesegyháza Párizsban

Mi köze van mindennek Ukrajnához és egyházunk autokefalitásához?

Valószínűleg semmi. De lehetőséget ad arra, hogy felidézzük a független ukrán állam és az ukrán egyház autokefalitása XX. század elején történt kihirdetésének, valamint a bolsevikok általi, katonai erővel és repressziók segítségével történő megsemmisítésüket. Lehetőséget ad arra, hogy felidézzük a nem a Moszkvai Patriarchátushoz tartozó nem szovjet orosz orthodoxia még élő hagyományát. Lehetőséget ad, hogy megemlékezzünk a már az Úrhoz távozottakról és kifejezzük támogatásunkat „orosz” francia barátaink és ismerőseink – Ukrajna őszinte és megbízható barátai – iránt, köztük az „Igazság, igazságosság és megbékélés Oroszország, Ukrajna és az Európai Unió között” szeminárium szervezői iránt, melynek első üléseit idén Párizsban és Kijevben tartották.

PS: Míg ezt a szöveget írtam, megjelent az Egyetemes Patriarchátus hivatalos közleménye a nyugat-európai orosz hagyományú orthodox egyházközségekkel kapcsolatban. Az orosz egyházközségek exarchátusát megszüntetve az Egyetemes Patriarchátus döntést hozott arról, hogy országonként egy struktúrában egyesíti a joghatóságába tartozó egyházközségeket. Jelen esetben elsősorban Franciaországról van szó, ahol a volt Exarchátus egyházközségeinek többsége található. Egyúttal az „oroszoknak” garantálják saját liturgikus és spirituális hagyományaik megőrzését.

Georgij Kovalenko atya, a Moszkvai Patriarchátus Ukrán Orthodox Egyházának papja.

2008-tól az Ukrán Orthodox Egyház (MP) Szent Szinódusa Információs-Oktatási Osztályának vezetője, Vlagyimir metropolita sajtótitkára (2014-ig), a Krisztus Feltámadása székesegyház elöljárója (2012-ig). 2009-től a Moszkvai Patriarchátus Zsinatközi Tanácsának tagja (2014-ig). 2014-2016 között az Ukrán Orthodox Egyház (MP) Szent Szinódusa Oktatási Bizottságának elnöke. 2016-tól a Szent Szophia-Bölcsesség Orthodox Szabadegyetem rektora.

Forrás