Havi archívum: március, 2016

Miért tagadják meg a Moszkvai Patriarchátus ukrajnai főpapjai Kirill patriarchát?

Az ukrajnai orthodoxia két sajátos „informális vezéralakja” beszűntette a moszkvai patriarcha kommemorálását az istentiszteletek során, és ez sok kellemetlenséggel fenyeget a Moszkvai Patriarchátus számára A napokban került nyilvánosságra a felvétel a Moszkvai Patriarchátus… Bővebben…

A Szent Föld orthodox keresztényei a keresztes hadjáratok idején (1099-1187)

Visszatekintés Jeruzsálem elfoglalásának 900. évfordulójára Legkésőbb 1099 tavaszára, amikor Palesztinában egyidőben két hír is elterjedt, – arról, hogy a két évvel korábban összegyűlő nyugati lovagok serege már közel van a célhoz, és arról,… Bővebben…

Elérhető az “Alfa és Omega” folyóirat teljes archívuma

Az “ALFA ÉS OMEGA” folyóiratot 1994 tavaszán alapították. A 90-es években az egyik leg legjelentősebb teológiai folyóiratnak számított. Fő témája a Szent Írás és a Szent Hagyomány kérdései voltak. Az orthodox tanítás mindenek… Bővebben…

Joann (Renneteau) püspököt választották meg új nyugat-európai orosz érsekké

Az Egyetemes Patriarchátus Nyugat-Európai Orthodox Orosz Egyházközségek Érseksége (az ún. Nyugat-Európai Orosz Exarchátus) Rendkívüli Közgyűlése Joann (Renneteau) charioupoliszi püspököt választotta meg új érsekévé. A Nyugat-Európai Orosz Exarchátus Rendkívüli Egyházmegyei Gyűlésén a 182 szavazó… Bővebben…

Az Egyház nem tud együttműködni a civil társadalommal

Beszélgetés Szergej Csapnyinnal, a Moszvkai Patriarchátus Folyóirata közelmúltban felmentett felelős szerkesztőjével, ismert egyházi újságíróval Szergej, tudom, hogy most tértél haza Gniezno-ból, ahol 1997 óta rendszeresen konferenciát tartanak egyházi és társadalmi-politikai szereplők részvételével, amelyen… Bővebben…

Ősi monostort árasztanak el Szerbiában

Szerbiában megkezdődött az ősi Szent Mihály arkangyal monostor – az ún. Valjevói Gracsanyica – elárasztása. A hatóságok úgy döntöttek, hogy Valjevó (régi magyar nevén Macsó vagy Valpó) város mellett víztározót és vízierőművet építenek.… Bővebben…

Napjaink bálványairól

Olga Szedakova /pravmir.ru Mindenki emlékszik rá, hogy Teológus Szent János apostol első levele egy váratlan képpel fejeződik be: „Gyermekeim, őrizkedjetek a bálványoktól. Ámen” (1Jn. 5, 22). Szergej Averincev e verset kommentálva megjegyezte: miért… Bővebben…

Az 1946-os lembergi zsinatról

Lembergi (Lvovi) Zsinatnak az Ukrán Görög Katolikus Egyház papjainak és világi hívőinek 1946. március 8-10-én a lembergi Szent György székesegyházban tartott gyűlését nevezzük, mely kimondta az 1596-os breszti unió érvénytelenségét és az Ukrán Görög… Bővebben…

Bocsánatkérés: Emlékezés a Görög Katolikus Egyház 1946-os likvidálására

Európai orthodoxok a közelmúlt eseményeiről: Itt az ideje, hogy az orthodox keresztények elismerjék az 1946. március 10-i események rettenetes valóságát 1946. március 10-én Lembergben az Orosz Orthodox Egyház a szovjethatalom nyomására erőszakkal bekebelezte az Ukrán… Bővebben…

Kirill patriarcha utasítása ellenére nyilvánosságra került a Moszkvai Patriarchátus Katekézisének tervezett szövege

Kirill (Gungyájev) patriarcha a Főpapi Zsinathoz szólva arra hívta fel a Moszkvai Patriarchátus készülő Katekizmusát zárt ülésen tárgyaló résztvevőket, hogy őrizzenek szigorú titoktartást a tervezett szöveggel kapcsolatban, hogy ne alakuljon ki nem kívánt… Bővebben…