Bartholomaiosz patriarchra az Orthodoxia kánoni rendjének megbomlásáról és egyes egyházak „önkényességéről”
Őszentsége I. Bartholomaiosz egyetemes patriarcha március 6-án mondott beszédet a Helyi Orthodox Egyházak Isztambulban összegyűlt elöljárói előtt. Beszédében a konstantinápolyi patriarcha napjaink Orthodoxiájának kánoni és ekkleziológiai jellegű problémáiról beszélt.
Orthodox egyházfők megbeszélése Isztambulban, 2014
Beszédében Bartholomaiosz patriarcha emlékeztett arra, hogy az Orthodox Egyház autokefál helyi egyházakból áll, és a kánonok nem teszik lehetővé „semelyik Helyi Egyház vagy annak elöljárója világuralmát” . Az Egyetemes Patriarchátus elöljárója szerint azonban épp e tétellel kapcsolatban „komoly kérdés merül fel: hogyan és mily módon fejeződik ki „koinonia” [közösség] az Orthodox Egyházak között?”
Bartholomaiosz patriarcha sajnálattal állapította meg: „A történelmi tapasztalat megmutatta, hogy az autokefál egyházak gyakran önmagukban elegendő egyházakként viselkednek, mintegy azt mondván a többi egyháznak: „Nincs rád szükségem” (1Kor. 12, 21). Ahelyett, hogy az együttműködést keresnék a többi orthodox egyházakkal az egész Orthodoxiát összességében érintő kérdésekben, önkényesen tevékenykednek, a nem orthodoxokkal kétoldalú kapcsolatokat építenek, néha valamiféle antagonizmus szellemében. Más autokefál egyházak saját külön álláspontot dolgoznak ki a nem orthodoxokkal kapcsolatban, anélkül, hogy aktívan részt vállalnának az „összorthodox” tevékenységben. Előfordult, hogy a zsinatilag elfogadott „összorthodox” határozatokat egyes egyházak nem tartottak be, ahogy az nemrég is előfordult, annak ellenére, hogy azokat maguk is aláírták. Mint mondhatunk azon esetekről, amikor az önkényesség kétségessé teszi a testvéri egyházak közötti kánoni normákat, ami kísértést és nem ritkán viszályt ébreszt azok koinoiájában-közösségében”.
A patriarcha szavai szerint mindezek szükségessé teszik egy bizonyosfajta szabályzó szerv meglétét, amely „hivatalosan vagy nem hivatalosan létrehozva, döntene a felmerülő ellentétekről és problémákról a megosztottságok és viszályok elkerülése érdekében”.
E tekintetben a patriarcha az orthodox kapcsolatok egyházközi szinodális intézménye felé fordulást javasolja, mely nélkül „olyan benyomás támad, mintha az Orthodoxia – egyházak sokasága, nem pedig Egy Egyház lenne”. A patriarcha úgy véli, hogy e szerv az Athenagorasz patriarcha által több mint ötven évvel ezelőtt alapított Összorthodox Konferencia intézménye lehetne.
Az Összorthodox Konferenciák határozataira úgy tekintettek, mint amelyek kötelező jelleggel bírnak a helyi egyházak számára. Azonban „e határozatokat az Orthodox Egyházakon belül– önkényesen és törvénytelenül – kétségbe vonták vagy kritikával illették egyesek, akik azt a bátorságot veszik, hogy kétségbe vonják e határozatokat, ami csak az egyetemes zsinatokat illeti, zavart okozva ezáltal a hívők között”.
A Konstantinápolyi Egyház elöljárója emlékeztetett az „Orthodox Egyház Szent és Nagy Zsinatának” összehívására is, melynek előkészületei már régóta folynak. „A Zsinat tematikája tíz pontra korlátozódik, melyből nyolc már átesett a kidolgozás stádiumán és vitára bocsáttatott, – mondta a patriarcha. A többi két téma – az autokefalitás megadásának rendje és az egyházak sorrendje a Diptichonokban – komoly nehézségekbe ütköztek, ezért a testvér egyházak többsége úgy döntött, hogy ne akadályozzák a Szent és Nagy Zsinat összehívását, a napirendjét a már kidolgozott kérdésekre korlátozzák (ezek egyike az egyházi autonómia adományozása, mely további megtárgyalást igényel az Összorthodox Zsinatelőkészítő Konferencián)”
A másik szervezeti jellegű kérdés, amit az egyházi hierarcháknak át kell tekinteniük, a Zsinat eljárásrendje. Az Egyetemes Patriarchátus azt javasolja, hogy „az igazságosság érdekében minden orthodox egyház, függetlenül képviselőinek számától, szükséges, hogy mindegyikük csak egy szavazattal rendelkezzen a végső döntések elfogadásakor, melyet az elöljárója jelenít meg a szavazás során”.
Kritikus fontosságú az a kérdés is, hogy a döntéseket a Zsinaton részt vevő egyházak szavazattöbbséggel hozzák, vagy pedig konszenzus útján. Bartholomaiosz patriarcha véleménye szerint „ha a kettő közül választani kell, az Egyház ősi kánoni hagyományát tekintve kritériumnak, akkor a kánoni rend azt feltételezi, hogy a döntések meghozatalában a döntő, kétség kívül, a „többség hangja”.