A szent ereklyékről és Lenin mauzóleumáról

Alekszander Tyimofejev atya, a Moszkvai Teológiai Akadémia bibleisztikai tanszékének vezetője, a bibliai régészet tanára kommentálja Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentését a Lenin-mauzóleum és az egyházi hagyomány kapcsolatáról

Szomorú visszhangot váltott ki a szívemben az összevetés a Lenin múmiáját örző mauzóleum és a szentek romlatlan ereklyéit őrző monostorok között. Nem az elnök az első, aki ilyen összehasonlítást tesz, néhány évvel ezelőtt, amikor kiéleződtek a viták Lenin eltemetésének szükségességéről, hasonlóan nyilatkozott Zjuganov is. Nézzétek, mondta akkor a kommunisták vezére, a Kijevi Barlangkolostorban ott van például Ilja Muromec ereklyéje, és ez senkit sem zavar. Az ilyen összehasonlítások arra utalnak, hogy a megnyilatkozók nincsenek tisztában a kérdés lényegével.

Valóban, a bolsevikok, néha teljesen tudatosan, néha ösztönösen, felhasználták a vallási hagyományokat ideológiájuk terjesztéséhez, de azt, ami ennek következtében végül létrejött, helyesebb nem a hagyomány átvételének, hanem a hagyomány kiforgatásának, sőt paródiájának nevezni.

Miért tiszteljük a szentek ereklyéit? Palamasz Szent Gergely mondta: „Tiszteld a szentek testeit is, mivel nem vált el tőlük Isten kegyelme, amely velük volt az életük során is”. Az ereklyék tiszteletében az a vágy van, hogy szeretnénk találkozni az átistenült test előképével, azzal, amilyen a Mennyek Országában lesz, szeretnénk kapcsolatba kerülni vele.

Lenin „megdicsőítésének” története párhuzamosan zajlik az ereklyék meggyalázásával: maga Lenin kezdeményezte az ereklyék feltárásának kampányát. A bolsevikok tudták, hogy a nép vallási hagyománya ellen lépnek fel és ezt tudatosan tették.

Az ereklyék feltárására irányuló kampánynak konkrét célja volt: annak leleplezése, hogy az orthodoxok nem teljesen romlatlan ereklyék előtt, hanem csontok előtt borulnak le, vagyis a „a papok becsapják az egyszerű népet”. Nem riadtak vissza az áltudományos propagandától sem, hogy úgymond „az ereklyék fertőzésforrást jelentenek” – sokat írtak erről az „Istentelen” («Безбожник») újságban.

Lenin kultusza a szentek ereklyéi egyházi tiszteletének paródiája volt. A bolsevikok fejében megfogant eszmét A. Scsuszev építész, a „modern kor” egyik kiemelkedő tervezője valósította meg. A XX. század elején ő újította fel az ovrucs-i Szent Vazul templomot (XII. század), ami meghozta számára a méltó dicsőséget.

Később az orosz stílus keresésében még több templomot is tervezett, többek között a moszkvai Mária-Márta rendház templomát.

E stílusra jellemző volt az olyan épületek tervezése, amelyek mintegy újjáteremtették a történelmet. Néha meglehetősen kifinomult játék volt a régi épületekkel. Scsuszev munkásságának egy érdekes példája volt a Pocsajevi Lavra Szent Háromság székesegyháza. Ennek építészetében mintegy tükröződik a templom sokévszázados történelme.

 A modern művészetére jellemző volt a szintézisre való képesség, néha az eklektika, a különféle történelmi korszakok és az azoknak megfelelő vallási eszmék kifejezésének képessége.

E lehetőségek vezették Scsuszevet arra, hogy a szovjethatalom szolgálatába állva bizonyos értelemben zseniálisan, építészeti útkeresésének menetében képes volt egy olyan épület megalkotására, mint a mauzóleum.

Nem lehet azt mondani, hogy ez valamilyen konkrét ókori pogány mauzóleum vagy templom mása lenne. Többféle pogány építészeti típust és több vallási elképzelést egyesít magában. A mauzóleum emlékeztet az ókori Mezopotámia – Sumér és Akkád – zikkuratjaira. Például az eridu-i Anu zikkuratra, az uri Inanna zikkuratra, a babiloni Étemenanki zikkuratra. A lépcsőzetes piramis tetején volt a templom: az istenség lakóhelye.

A zikkuratokat azonban nem mumifikált tetemek tárolására tervezték. Ezt az eszmét Scsuszesz az ókori Egyiptomból vette át. Az egyiptomi Óbirodalom korszakának piramisaiban, emlékszünk, például a IV. dinasztia híres gizai piramisaiban több fáraómúmiát tartalmazó szarkofágot őriztek. Sokat elmond, hogy a Szent Írás az egyiptomiak és babiloniak vallási nézeteit az ocsmányság szóval jelöli.

A Lenin mauzóleum emlékeztet a közép-amerikai zikkuratokra is. Emlékeztetnék arra, hogy a lépcsősor tetején lévő áldozati oltárakat emberáldozatokhoz használták.

A vörös téri épület emlékeztet a hellenisztikus korszak királysírjaira is, például Mauszólosz halikarnasszoszi türannus mauzóleumára, amit özvegye Artemiszia építtetett és a világ hét csodája egyikének tartották. Mauzóleumokba temetkeztek a IV-V. századi perzsa királyok is, emlékezzünk csak a paszargadai Kürosz mauzóleumra.

Igaz, a perzsák úgy vélték, hogy a testet Ariman, a gonosz istenség teremtette, ezért az tisztátlan, és csak a lélek tiszta. Következésképpen jobb azt elégetni, hogy ne szennyezze be a földet, de mivel Kürosz mégis a királyok királya volt, őt lépcsős emelvényre helyezték. Itt egy másik célt követtek: valamiféle örök emlékművet emelni az istenített uralkodó számára.

Scsuszev sajátosan szintetizálta mindezeket az ókori hagyományokat és építészetileg fejezte ki azt, amit, úgy tűnik, nem voltak képesek pontosan megfogalmazni a gazdái – a bolsevikok. Egy olyan sír-templomot épített, amely hamarosan Moszkva és az egész szovjet állam központja lett.

Ahogy nem egyszer jegyezték már meg filozófusok és történészek, „Lenin a kommunista Isten-Fiú lett, felváltotta Krisztust… és bálvány a szó klasszikus értelmében – olyan lény, aki isten szerepére tart igényt”.

Az állam számára a mauzóleum szakrális központ lett. A tetemet megkerülő hallgatag és gyászoló processziók valamiféle sajátos beavatási szertartást jelentettek. Még a Moszkvától való távolságot sem a főpostától mérték, ahogy az más városokban szokás, hanem Lenin mauzóleumától. Nem beszélve a szemlékről és demonstrációkról, amelyek még napjainkban is a Vörös téren zajlanak. Scsuszev sajátos „üzenetet” hagyott maga után: Oroszországban a pogányság jutott uralomra. Ő volt az, aki professzionálisan járt el, nem pedig a bolsevikok.

Idővel a mazóleum körül létrejött a forradalom „vértanúinak” pantheonja: ott temették el kezdetben Lenin és Sztálin munkatársait, majd később a Politbürő tagjait is. Mindez arról tanúskodik, hogy az egészet kultuszhelyként találták ki. A bolsevikok előszeretettel élesztettek fel pogány hagyományokat. Az öröktűz már a Baal-istenség szobra előtt is égett. Tehát a bolsevik kultuszok inkább a pogány szentélyekre vezethetők vissza.

Lenin kultuszának művi volta abban is megmutatkozik, hogy a múmiát művi úton tartják épségben (ha még épségben van, mivel régóta makacs hírek járnak, miszerint a tetem csak papírmasé), méghozzá egy egész tudományos intézet segítségével. A szentek ereklyéi a tudomány beavatkozása nélkül maradnak romlatlanok, a természet törvényeivel ellentétben: aszketikus életükért az Úr csodát tesz, hogy erősítse a hitünket.

A szovjet állam megalapítója „ereklyéjének” kultuszát átvették más keleti szocialista országok is. Mauzóleumot építettek Mao Ce tung-nak Kínában, Ho Shi Minh-nek Vietnámban, Kim Ir Szennek Észak Koreában, Szuhe Batornak Mongóliában.

Hasonló kultuszok jöttek létre egyes európai országokban is, amelyek mély keresztény hagyománnyal rendelkeztek. Mauzóleumot kapott Georgi Dimitrov Bulgáriában, Klement Gottwald Csehszlovákiában. Ezek azonban csak a kommunizmus fennállásáig maradtak fenn, sőt Gottwaldot már korábban eltemették, a keleti, pogány hagyományú országokban azonban napjainkig fennmaradtak.

Oroszország ma történelmi paradoxont mutat. Az orthodox kulturális értékek felélesztéséről, az orosz hagyományokhoz való visszatérésről beszélünk, miközben az ország központjában továbbra is ott áll a Kreml vörös csillagai között egy pogány szentély. Itt az ideje, hogy levonjuk a történelmi következtetéseket.

Lenin életében kétségtelenül harcos ateista volt, a történelmi Oroszország lerombolója, harcostársai mindegyikénél buzgóbban munkálkodott azon, hogy semmi ne maradjon fenn belőle. Már szóltam az ereklyék feltárásának általa kezdeményezett kampányáról. Egyúttal ő kezdeményezte a templomi értékek elkobzására irányuló kampányt is. Nem egyszer írt és beszélt arról, hogy „bestiális energiával kell az Egyházra támadni”. Itt a kulcsszó a „bestialitás” – ez pontosan rámutat a bolsevizmus belső lényegére. Lehetetlen bármiféle folytonosságról, átvételről beszélni. Az, amit a bolsevikok tettek, blaszfémia volt.

Úgy gondolom, hogy az államfőnek felül kellene vizsgálnia az álláspontját és ki kellenee igazítania önmagát, ahogy azt a balul sikerült megnyilvánulások esetén szokás. Szavaiból egyelőre az következik, hogy a bolsevikok sikeresen használták fel a történelmi hagyományokat. Vagyis, hogy Lenin kultusza és az orthodox hagyományok között nincs elvi különbség és a bolsevikok majdhogynem a történelmi Oroszország közvetlen örökösei voltak. Ugyanez vonatkozik a Tízparancsolat említésére is.

Valóban, a kommunizmus építőjének erkölcsi kódexében találhatunk a Tízparancsolathoz hasonló szavakat még a megfogalmazásokban is, de mégis hiányzik belőle a legfontosabb, az első parancsolat, amire minden más parancsolat épül: „Én, az Úr, vagyok a te Istened; ne legyenek néked idegen isteneid Én előttem”. Boldog Ágoston helyesen írta: „Ha Isten van az első helyen, akkor minden más is a helyére kerül”.

Ha kivesszük az első parancsolatot a Tízparancsolatból, akkor a többiek is elveszítik jelentőségüket és értelmüket. Ezt mutatta meg a mi közelmúltbeli történelmünk is: a parancsolatokat bármi, a proletariátus, a szocializmus stb. győzelme nevében minden további nélkül nélkül megszegték. A „ne ölj” helyett a véres rezsim áldozatainak milliói, a „ne lopj” helyett a nép, a természeti és kulturális kincsek teljes kirablása, a „tiszteld apádat és anyádat” helyett a gyermekek ezerszámra tagadták meg a „nép ellenségeinek” mondott szüleiket és gúnyt űztek őseik emlékezetéből.

A kérdés jelen esetünkben nem az, hogy össze lehet-e hasonlítani Lenin múmiáját a szentek ereklyéivel vagy sem. Össze lehet. De a megfelelő következtetéseket kell levonni.

Itt az ideje, hogy az orosz nép végre meghallja az oroszországi újvértanúk és hitvallók hangját, egyúttal pedig az orosz nép által valaha olyannyira tisztelt Illés prófétát: „Illés pedig odalépett az egész nép elé, és így szólt: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig a Baal, akkor őt kövessétek! De a nép nem felelt egy szót sem” (3Kir. 18, 21). Talán tényleg itt az ideje, hogy abbahagyjuk a kétfelé sántikálást?

Forrás: www.pravmir.ru