Vörös terror: tizenhárom gyilkosság a Cna folyó partján

November 11-én az Orthodox Egyház Nyikoláj (Probatov) protoijerej újvértanú és a vele együtt szenvedett Koszma, Viktor (Krasznov), Naum, Filipp, Joann, Pavel, Andrej, Pavel, Vaszilij, Alekszij, Joann és Agafja vértanúkra emlékezik. 1918-ban ezen a napon vadállati kegyetlenséggel végezték ki őket a vöröskatonák Rjazany környékén a Cna folyó partján.

Kivégzés a Könyörgő Istentisztelet miatt

1918-ban Oroszországban tombolt a polgárháború. A lakosság sehol nem fogadta el könnyedén a szovjethatalmat, sokfelé felkelések törtek ki a bolsevikok ellen.

A felkelt parasztok és kozákok nem ritkán kérték a papokat, hogy végezzenek Könyörgő Istentiszteleteket, amiért sok helyen a papoknak az életükkel kellett megfizetniük.

Hihetetlenül vadállati kegyetlenséggel számoltak le a vörösök a papsággal Kubányban. Vlagyimirszkaja kozáktelepülés papját, a jogi végzettségű, ötven évnél idősebb Alekszander Podolszkij atyát kivégezték azért, mert Könyörgő Istentiszteletet tartott a kozákok és a vörösök összecsapása előtt.

Mielőtt Alekszander atyát kivégezték volna, a vöröskatonák sokáig gúnyolták őt, végighurcolták a településen, megverték, majd kivitték a falu szélére, felkoncolták és a szemétdombra hajították, megtiltván, hogy bárki is eltemesse. Az egyik idős hívő, aki meg akarta óvni az elhunyt testét attól, hogy a kutyák martaléka legyen, éjjel kiment a tetemhez és megpróbálta elásni, de a részeg vöröskatonák észrevették, helyben felkoncolták és testét a pap mellé hajították.

Barszukovszkaja állomáson 1918 tavaszán Grigorij Zlatorunszkij negyven éves papot a vöröskatonák azért gyilkolták meg, mert Könyörgő Istentiszteletet tartott azért, hogy a kozákság megmeneküljön a vörösök támadásától.

A Dolzsanszkaja állomás papját, a negyvenéves Joann Krasznov atyát szintén Könyörgő Istentisztelet végzésért gyilkolták meg.

Alekszij Maljutyinszkij atyát, a Novoscserbinovszkaja állomás ötvenéves papját azért végezték ki, mert azt mondta, hogy a vörösök Oroszországot a pusztulásba viszik és Könyörgő Istentiszteletet végzett a kozákok győzelméért.

Az egész országban papok százait gyilkolták meg a vörösök azért, mert támogatták a vallásüldöző hatalommal való szembenállást. Közép-Oroszországban az elsők között gyilkolták meg Pavel Alfejev atyát, az ismert rjazanyi igehirdetőt és teológust.

Ekkoriban már idős volt, ezért Rjazanyból szülőfalujába, Degtyjanojéba költözött. A falu lakói fellázadtak a bolsevikok ellen. 1918 őszén a felkelésüket leverték, a falut pedig vöröskatonák szállták meg. A felkelés minden kezdeményezőjét, és a felkelés sikeréért mondott Könyörgő Istentisztelet szervezőit kivégezték.

Pavel atya nem szolgált a Könyörgő Istentiszteleten (rajta kívül volt még egy pap a faluban), de mégis letartóztatták és a többiekkel együtt kivégezték. Egy csodás módon megmenekült túlélő elmondása szerint az atya alázattal fogadta a halált. Mielőtt a vörösök elsütötték volna a fegyvert, keresztet vetett és imát mondott.

Csak két pár cipője volt…

Nyikoláj Probatov atya örökletes papi családból származott. Kivégzésekor 44 éves volt. 1874-ben született Ignatyjev faluban a Tambovi Kormányzóságban. Alekszander Nyikolájevics Probatov, a falu papja és felesége Jelikonida ifjabb gyermeke volt.

Elvégezte a kaszimovi egyházi iskolát, majd a Tambovi Teológiai Szemináriumot. A testvérének, Vaszilij protoijerejnek írt leveléből látszik, hogy tanulmányait nagy szegénység közepette folytatta. Néha ruhája már olyan rongyos volt, hogy diáktársai kinevették, a tanítók pedig figyelmeztetésben részesítették.

A szeminárium elvégzése után feleségül vette Tyemirevo falu papjának fiatalabb leányát, Varvara Algebraisztovát. Az esküvő után – a kor egyik jámbor szokásának megfelelően – a Szárovi Monostorba mentek nászútra-zarándoklatra.

1899-ben Nyikoláj atyát pappá szentelték és kinevezték apósa mellé másodlelkésznek. 1906-ban saját egyházközséget kapott Aglomazovo faluban.

A Cna folyó partján fekvő Aglomazovot a XVII. században tatárok alapították. A forradalom előtt a Tambovi Kormányzósághoz, utána a Rjazanyi Területhez tartozott. A faluban kb. 150 ház volt, valamint egy Úrjelenés ünnepének szentelt XVIII. században épített fatemplom. A templomba járó hívők száma meghaladta az ezer főt.

Nyikoláj atya egyházközségi iskolát szervezett a faluban. Felépítettek egy tágas faépületet, ahol kétszáz gyermek oktatására volt lehetőség.

A pap családja szegény volt, de a szertartásokért nem fogadott el pénzt. Mindig csak két pár cipője volt: egy nyárra, egy pedig télire.

„Itt már nincs szükség többé papokra”

Az első világháború kitörése után nagy szükség volt tábori lelkészekre, ezért a Tambovi Egyházmegye főpásztora, Kirill (Szmirnov) püspök azzal a kéréssel fordult az egyházmegye papságához, hogy vállaljanak szolgálatot a hadseregben. Kevés jelentkező volt. Ki betegségre, ki a családjára, ki kiskorú gyermekeire hivatkozott.

Nyikoláj atya, ezt hallván, elszégyellte magát: hogy lehet, hogy ki akarunk bújni a szolgálat alól, ki a feleségére, ki a gyerekére hivatkozva, miközben a katonáink vérüket ontják a hazáért? Vállalnom kell a szolgálatot. Bár Nyikoláj atyának három gyermeke volt (a legidősebb tizennégy volt, az ikrek, Szergij és Anna, egy évesek voltak), de elvállalta a szolgálatot az osztrákok ellen harcoló Bahmutovszkij-ezredben.

A fronton szembesült azzal, hogy milyen kevés hit maradt az emberekben: az egész századból alig harminc ember látogatta a szertartásokat. Amikor 1917-ben hazatért, szomorúan ismerte el rokonainak: „Itt már nincs többé szükség papokra, ők már inkább a Mennyek, mintsem a föld lakói”.

Nyikoláj Probatov sorsához nagyon sok orosz papi sors hasonlított. 1918 februárjában Aglomazovóban sorozást tartott a Vörös Gárda. A parasztok, akik békét vártak a bolsevikoktól, csalódottan úgy döntöttek, hogy nem jelentkeznek a hadseregbe, hanem megtámadják a legközelebbi járási várost és elűzik a vörös vezetőket.

Indulás előtt megkérték, hogy Nyikoláj atya tartson számukra Könyörgő Istentiszteletet. Ezután a pap rövid beszédet tartott, amiben annyit mondott: „Áldást adok nektek arra, hogy harcoljatok Krisztus Egyházának üldözőivel”.

A parasztok, ki baltával, ki vasvillával, elindultak a város irányába, amely huszonöt versztányira volt a falutól. Útközben azonban sokan elveszítették a bátorságukat, visszafordultak. Voltak olyanok is, akik érezvén a veszélyt, a városba siettek, hogy figyelmeztessék a bolsevikokat.

Amikor a maradék csapat a városhoz ért, a harangtoronyban elhelyezett gépfegyverrel fogadták őket. A felkelést így csírájában elfojtották, az életben maradtak szétszaladtak.

Aglomazovóba büntetőosztagot küldtek. Az osztag híre megelőzte az érkezésüket, ezért a pap feleségét és gyermekeit a szomszédos Kalinovec faluba küldte, a testvéréhez. Eközben nyomasztó előérzete volt. Felesége, ezt látván, így szólt hozzá:

– Írva van: az Úr nem küld erőnket meghaladó megpróbáltatást.

– Igen, – felelte Nyikoláj atya.

Imádkozván, felnyitotta az Apostolt és beleolvasott: „Isten hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni”.

„A bűneinkért szenvedünk”

Amikorra megérkezett a büntetőosztag, Nyikoláj atya már teljesen megnyugodott, életét Istenre bízta. A parasztok így szóltak hozzá:

– Menekülj, bátyuska, megölnek!

– Soha nem menekültem, most sem fogok elmenekülni, – felelte nekik a pap.

Nyikoláj atyával csak idősebb fia, Alekszander maradt, a többiek elmenekültek. Nyikoláj atya őt is rá akarta venni a távozásra, annál is inkább, mivel az anyjának szüksége lesz rá, de Alekszander nem akarta magára hagyni az apját. A pap felvett egy bélelt reverendát és kiment a ház elé. Távolról már látszottak a büntetőosztag katonái.

– Közelednek a római légiók, – ingatta a fejét.

A büntetőosztag egyre közeledett, hamarosan hallani lehetett, ahogy a „Transzvaal, hazám, lángokban állsz…” éneket énekelték.

A katonák a templom közelében, egy kőházban szállásolták el magukat. A letartóztatottakat a pincébe zárták. A letartóztatandók listáját a falusi tanító, Pjotr Filippovics, a falu ateistája állította össze, aki nem szerette a templomot és a papot.

Két vöröskatonát küldtek a papért. Nyikoláj atya letartóztatásakor a házában házkutatást tartottak. Csak Alekszander, a pap fia volt jelen.

A katonák mindent átkutattak, de nem találtak semmit.

A letartóztatottakat kihallgatás közben megverték és gúnyolódtak velük. Nyikoláj atya talpát puskavesszővel verték, majd arra akarták rákényszeríteni, hogy táncoljon.

– Soha nem táncoltam korábban, a halálom előtt sem fogok, – felelte a pap.

A letartóztatása előtti utolsó Szent Liturgiát Nyikoláj atya a kazanyi Istenszülő ikon ünnepén tartotta. A hóhérok közül többen nemrég még templomba járók voltak, és ismerték az imák szavait. Gúnyolódtak a pappal:

– Gyors közbejáró! Hozzá imádkoztál! Miért nem véd meg téged?

Minden gúnyra Nyikoláj atya a következő szavakkal válaszolt: „Krisztus elviselte a szenvedést, pedig bűntelen volt, mi azonban bűneinkért szenvedünk”. A pap szavait kínzói hahotával fogadták.

A tanító több asszonyt is felírt a listára, de a büntetőosztag vezetője kihúzta a nők neveit, csupán egyet hagyott meg, Agafjáét, aki egyedülálló volt és nem volt, aki közbenjárjon érte. A hóhérok hosszasan és kifinomultan kínozták az asszonyt, de ő mindent csendesen elviselt.

Végül kihirdették, hogy az összes letartóztatottat ki fogják végezni. Haláluk előtt mind gyónhattak.

Este hétkor a vörösgárdisták kivitték a tizennyolc foglyot a Cna folyóhoz.

A folyónál két csoportra osztották őket. Az egyiket balra, a másikat jobbra vitték el. Hamarosan felhangzott a felsorakozásra felszólító parancs, a katonák felkészültek a kivégzésre.

Nyikoláj atya ekkor felemelte a kezét és hangosan, tagoltan imádkozni kezdett. Mindenki hallotta:

– Uram, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekednek.

Eldördültek a lövések. Már teljesen besötétedett és a katonáknak nem volt kedvük ellenőrizni, hogy ki halt meg és ki maradt életben. Nyikoláj atya minden erejét összeszedve feltápászkodott és kezeit felemelve imádkozni kezdett:

– Valóban méltó boldognak nevezni Téged, Istennek Szülőjét…

A következő lövés végzett vele.

Tizennyolc emberből tizenhárom halt meg, a többiek éjjel elkúsztak a legközelebbi házakhoz, a lakók pedig elrejtették őket. Ők mesélték el később a kivégzés részleteit. Meggyilkolták Koszma Jegorovicset, a templom gondnokát, valamit Viktor Krasznovot, Naumot és Filippet (apát és fiát), Ivánt, Pávelt, Andrejt, Pávelt, Vaszilijt, Alekszejt, Ivánt és Agafját.

Másnap reggel a falusiak szánokat hoztak, hogy elvigyék a tetemeket. Velük ment Alekszander, a pap fia is.

A homokot teljesen átitatta a vér. Alekszander leszedte a felső réteget és a szánra tette. A pap teste már megmerevedett: imára emelt kézzel, áldást osztó ujjakkal. Amikor bevitték a faluba, a parasztok az ablakból nézték a menetet és így beszéltek: „a bátyuska még halálában is áld bennünket”.

Ugyanezen a napon tért haza Nyikoláj atya felesége is. Azzal a kéréssel fordult a hatósághoz, hogy engedélyezzék a pap temetését a templom mellett. „Micsoda?!” – háborodott fel a büntetőosztag vezetője. – „A kutyáknak kutyahalál jár. A szemétdombra kellene vinni. Még meg fogja köszönni, hogy nem dobjuk az árokba, hanem megengedjük, hogy a temetőben temesse el”.

A temetésre eljöttek a szomszédos egyházközségek papjai: Pavel Malcev atya Uszada faluból, Makszim atya Sztaroje Berjezovóból. Pavel atya közeli barátja volt Nyikoláj atyának, ezért előre megbeszélték: ha valamelyiküket megölik, a másik fogja eltemetni.

Nyikoláj atya temetési szertartását a házában tartották. Az ablakokat vastag fekete szövettel borították, hogy a vörösgárdisták ne lássák, mi folyik a házban.

A temetőben késő éjjel hantolták el. Koporsóját a papok vitték ki, ahol már valaki kiásta a sírgödröt egy Nyikoláj atyához közel álló hívő sírja mellett.

Napjainkban

Nyikoláj atya kisebbik fia 1986-ban kereste fel Aglomazovo falut és a temetőt, ahová apját temették. Idős helyi lakosok mutatták meg neki a sírt.

Elmondásuk szerint a sírba később többször temettek. Amikor felnyitották a sírt, csak azt az oltárkeresztet találták meg, amit a temetéskor nagy nehezen sikerült a pap áldásba merevedett kezébe helyezni, valamit a kereszten egyik romlatlan ujját. Mindezt új koporsóba helyezték és visszatemették a sírba.

Nyikoláj Probatov atyát az Orosz Orthodox Egyház Főpapi Zsinata 2000 augusztusában az Oroszországi Hitvallók és Újvértanúk karában kanonizálta.

Aglomazovó falu Úrjelenése temploma a szovjethatalom idején megsemmisült. 1953-ben a helyi tanács a templomot lebontatta. A bontott építőanyagot a „kulturális-felvilágosító központhoz” használták fel.

2012 májusában helyezték a faluban az új templom alapkövét. Az új templomot Nyikoláj Probatov papvértanú emlékére szentelik.

Forrás: pravmir.ru (Anasztaszija Koszkello)